LMBT+ személyek

Benne vagy a történetünkben? – az első magyar LMBT történeti hónap

Február elsején a Vörösmarty Moziban indult útjára az első magyar LMBT Történeti Hónap, melynek célja, hogy a közel harminc ingyenes programmal ráirányítsa a figyelmet a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű emberek történelmi és kulturális jelenlétére egykor és ma. (…) A Történeti Hónap csendes, intellektuális tiltakozás az ellen, hogy a közösség múltja és értékei kiszoruljanak a nemzeti kultúra és történelem fogalmából. Mindig is voltak olyanok, akik a rendszer elvárásaival szemben is felvállalták magukat és a közösség érdekeinek képviseletét.

Hétvégi zeneposzt: Cross-dressing

A héten jelent meg a cikk az oldalunkon a cross-dressingről és a gender bendingről. Mostani zeneválogatásunk is ehhez kapcsolódik. A könnyűzene világában természetes, hogy extravagánsan,

ANYAhangon író íróNŐ regénye a NŐI tapasztalatokról – beszámoló Lovas Nagy Anna: Verazélet c. könyvének bemutatójáról

Az Alexandra Könyvesház Panoráma Termében mutatták be szeptember 22-én Lovas Nagy Anna első regényét, ami a Noran Könyvesház kiadásában Verazélet címmel jelent meg. Gyalog mentem a Déli pályaudvarról a bemutatóra, a Nyugati tér felé közeledve egyre gyakrabban jelent meg az aszfalton a felfestés: „1 könyv verazélet”. Az utcai gerillamarketing pedig hatásos volt, este hatra a terem megtelt, a későn érkezők már csak az ajtóban állva tudtak részt venni az eseményen.

A Homofóbiaellenes Világnap alkalmából: The Kids Are All Right (2010) – film egy leszbikus család életéről

A The Kids Are All Right c. vígjáték (2010, r. Lisa Cholodenko) valószínűleg arra szándékozott kilyukadni, hogy egy leszbikus házasságban is ugyanolyan problémák adódhatnak, mint egy hetero házasságban. A 20 éve együtt élő leszbikus házaspár középpontba állítása ellenszegül ugyan az előítéletnek, mely szerint a homoszexuális kapcsolatok nem tartósak – de első benyomásom a film után az volt, hogy a film túllőtt a célon, és bumeránként visszapattanva a hagyományos sztereotípiáknak adott új lendületet.