Iszlám

Vallások az elnyomottakért

„Vallások az elnyomottakért: nők, etnikumok és szegénység” címmel került sor vallásközi expóra a Magyarországi Teológusnők Ökumenikus Egyesülete szervezésében, az „Együtt a jövőnkért egy nyitottabb és elfogadóbb társadalomért” projekt keretében, a budapesti Evangélikus Hittudományi Egyetemen az emberi jogok világnapján, december 10-én. Beszámolónk.

Élet és irodalom Iránban

Azár Náfiszi (1955 -) a kortárs perzsa irodalom egyik legnépszerűbb alakja, az iráni egyetemen tanított évekig (amikor hagyták), 1997-től pedig Amerikába emigrált, ahol jelenleg a John Hopkins Egyetemen oktat. Nevét A Lolitát olvastuk Teheránban c. memoárja tette egy csapásra ismertté, 32 nyelvre fordították le, 2007-ben végre magyarul is hozzáférhető.

Nadrágviselésért korbácsolás

Nem is olyan rég nagy nemzetközi nyilvánosságot kapott az a hír, miszerint egy malajziai nőt sörivás miatt botozásra ítélt a bíróság. Úgy tűnik, az iszlám világban nagyon népszerűek az ilyen büntetési formák, hiszen újabb botrány pattant ki, melyben korbácsolással fenyegetnek a hatóságok. Ezúttal azonban Szudánban.

Elizabeth Kim: Tízezer könnycsepp

A Tízezer könnycsepp alcíme (Egy távol-keleti nő emlékiratai) máris belehelyez bennünket a kontextusba, illetve erőteljesen befolyásolja az olvasói elvárásokat. Az alcímből megtudjuk a szöveg műfaját, az író-narrátor-főszereplő származási helyét, a cím pedig árulkodik a történetről. Ebben a rövid áttekintésben nem kívánok részletesen kitérni a könyv tartalmának leírására, inkább a könyv megírásának szempontjait és diskurzusát szeretném nagyobb kontextusban, „a Kelet” diskurzusában górcső alá venni. – Kupán Zsuzsánna írása