bábák

Bábafilm

Bábafilm – magyar dokumentumfilm, rendezte Surányi Z. András, 1997 

Anyaság és társadalmi szerepek

2014. október 2-án a Friedrich Ebert Alapítvány újabb fórumot tartott „Párbeszéd a nemek közötti egyenlőségről: Az anyaság kérdése a nők társadalmi szerepeiről szóló diskurzusban” címmel, melyre hazai és külföldi szakértőket egyaránt meghívtak. Egyesületünktől két fő, Dr. Barna Emília alelnök, és új tagunk, Dr. Török Zsófia orvos, kétgyermekes anya, az alábbi beszámoló szerzője vett részt – a szerk.

Amikor a bábákat hagyják dolgozni…

Ina May Gaskin Útmutató szüléshez (2003, magyar fordítás 2006) című könyve szerencsére még első gyermekem születése előtt került a kezembe, és a benne lévő születéstörténetek pozitív üzenete és kimenetele meggyőzött arról, hogy a nők igenis tudnak szülni, és a civilizáció nem ölte ki belőlünk ezt a képességet. Viszont azt is tudtam, hogy ehhez megfelelő környezetet és orvost is kell találnom, hiszen  152 centim és 45 kilóm fejcsóválást és hümmögést váltott ki a szülészekből, dr. Bálint Sándor kivételével.