Abortuszpetíció50 1973–2023 médiamegjelenések
„Eljátszottuk azt a színjátékot, hogy ebben az országban demokrácia van” – Új Egyenlőség, Marikovszky Andrea Körösi Zsuzsa 1973-ban az ELTE angol–történelem szakos egyetemistája volt. Amikor
„Eljátszottuk azt a színjátékot, hogy ebben az országban demokrácia van” – Új Egyenlőség, Marikovszky Andrea Körösi Zsuzsa 1973-ban az ELTE angol–történelem szakos egyetemistája volt. Amikor
1973 nyarán Magyarországon néhány fiatal nő tiltakozó akciót és aláírásgyűjtést szervezett a tervezett abortusz-szigorítás ellen. A petíció az általuk megfogalmazott javaslatokat is tartalmazta, amelyekkel a kormány elejét vehette volna a születési arány csökkenésének az abortusz megszigorítása helyett. Az aktivisták szeptember elején 1553 aláírást adtak át az Országgyűlés akkori elnökének. Megtorlásul több aktivistát és aláírót eljárás alá vontak, egyiküket örökre kitiltották az ország összes egyeteméről. 2024. február 26-án az akció ötvenedik évfordulója alkalmából a petíció két egykori kezdeményezője és a Nőkért Egyesület konferenciával emlékeztek meg: felelevenítették az aláírás körülményeit, illetve az akkori és a jelenlegi abortuszhelyzetet.