Társadalom

Egy lehetséges alternatíva – a tudatos gyermektelenség

Ez az írás nem a meggyőzésről szól. Trendekről, vagy az általános gyermekvállalási kedv csökkenéséről sem szeretnék beszélni, mert bár sokan vallják magukénak azt a gondolatot, miszerint ebbe a rideg és kiszámíthatatlan világba nem jó gyereket szülni, a tudatos gyermektelenség nem pusztán ebből eredeztethető, és nem is az utóbbi évek gazdasági-társadalmi problémái hívták életre.  Sőt, a róla való diskurzus is jó pár évtizedes, és irodalmi példákat is említhetnék már a 20. század elejéről.

Félresikerült kapcsolatok – ki (mi) a hibás?

„Eddig csak sejtettem, hogy feminista vagyok, most már tudom!:)” – kaptam néhány napja a levelet, amikor is arra gondoltam, az ilyen visszajelzések, és az ilyen emberek miatt éri meg csinálni ezt az oldalt. Feledy Ilonának – nagy örömömre – annyira megtetszett a nőkért.hu, hogy úgy döntött, cikkeivel is hozzájárul, Íme az első. Köszönjük! – a szerk.

Gondolattérkép 100 szóban a nőről – Nőnapra

Anya, feleség, ribanc, istennő, kurva, naíva, plázacica, emancipunci, fapina, végzet asszonya, szerető, ágyas, háztartásbeli, vaslady, szűz, szűzkurva, boszorkány, tündér, szingli. Éva, Mária, Médea, Szapphó, Bronte,

Heavy metal kontra mandolin – mi számít „nőies” zenének?

Nem mondhatni, hogy rendszeres olvasója vagyok a női magazinoknak – mi több: tavaly ősz óta a héten először vettem kezembe egy amolyan „atipikus” női lapot: az Éva februári számát. Bár korábban is igaz volt rám, hogy az újság szlogenjéhez képest („Magamra ismerek”) én a tartalomban csak egészen gyéren „ismertem magamra”, mégis tetszett már a megjelenéstől kezdve az, hogy nem akarják rám erőltetni a „Cosmo-életérzést”, vagyis a legtöbb kommersz női lappal ellentétben a tartalom 90%-át nem a ruha- ékszer- és parfümhirdetések teszik ki, meg a „183 legforróbb szextipp, amivel egy életre megfoghatod a pasidat”-jellegű cikkek.

Feminista szexualitás vs. feminista pornó

Úgy gondolom, reagálnom kell a Velvet cikkére, melynek láttán/olvastán a fejemet fogtam… Leszögezem, szerintem – a róla szóló cikkel együtt! – borzasztó ez a feminista

Éva büntetése – globális kitekintés

Miközben a klímaváltozás és a túlnépesedés problémájától hangos a „zöld sajtó”, arról már lényegesen kevesebb szó esik, hogy ezt a túlnépesedést úgy produkálja az emberiség, hogy közben demográfiailag 200 millió nő hiányzik a bolygóról. Az egészséges arány alapján 100 nőre 103 férfi születik, tehát lényegesen több nőnek kellene élnie a Földön, mint jelenleg. Ezek az adatok az emberiség ellen elkövetett legsúlyosabb bűncselekményeket sejtetik.