Közügy

A prüdériától a Playboyig – nyúlfarknyi haladás

Szeptember végén elhunyt Hugh Hefner, a Playboy alapítója. Az élet császára. A kifejezésről ugyan én hamarabb asszociálok egy macskára, mint egy emberre, aki hatvanöt éven keresztül kompenzálta, hogy az első szerelme visszautasította, a második pedig megcsalta, de a többségnek ő ugrik be.

Szexbabák, szexrobotok – hús-vér társ helyett

„Vegyen magának guminőt!” – szoktuk mondani az olyan férfira, aki csendes, szolgalelkű társra vágyik. Lehet, hogy félig viccnek szánjuk, a tudomány azonban már ennél is tovább ment: 2050-re nem hogy a felfújható játékfigurákkal, hanem egyenesen a robotokkal való szex válik természetes jelenséggé dr. Ian Pearson brit futurológus szerint. Azt, hogy ez nem üres spekuláció, világosan jelzi, hogy akadnak férfiak, akik „élethű” és „anatómiailag pontos” szexbabát tartanak a „feleségüknek”, és ezzel párhuzamosan mozgalom indult a „technoszex” ellen.

Tények és tévhitek az Isztambuli Egyezményről

A bántalmazott nők, akiknek az élete azon múlik, hogy Magyarország ratifikálja-e azt Isztambuli Egyezményt, többségben teljesen konformista nők, akik házasságban, családban akartak élni – legtöbbször épp olyanban, amilyet a konzervatív oldal egyedüli családfogalomként szorgalmaz! –, és amíg mi a „sokneműségen” vitatkozunk, hetente minimum egy közülük – és havonta egy gyerek – megelőzhető okokból meghal.