Idén is részt vettünk az Egymilliárd Nő Ébredésén
A Nőkért Egyesület kezdettől fogva része az Egymilliárd Nő Ébredése szervezőcsapatának.
A Nőkért Egyesület kezdettől fogva része az Egymilliárd Nő Ébredése szervezőcsapatának.
„Magyarországon egyre szélesebb rétegeket érintő lakhatási válság van, és egyre kevesebbeknek adatik meg a méltó megélhetés lehetősége. Milliók élnek eladósodva, túlzsúfolt vagy egészségtelen lakásban, kilakoltatás
A Közélet Iskolája és A Város Mindenkié harmadik nyári egyetemére 2015. augusztus 1-én és 2-án került sor, és témája a mai magyarországi társadalmi mozgalmak voltak.
A Nőkért Egyesület csatlakozik a 2015-ös Budapest Pride-hoz: 1) tisztelegve a feminista mozgalomban kezdetektől jelen levő és szerepet vállaló leszbikus és biszexuális nők (Anna Rühling,
Békés Dóra az Újrakezdés csoport és a Nőkért Egyesület tagja.
A NANE, a PATENT és az Újrakezdés csoport mellett a Nőkért Egyesület is csatlakozott Seres Barbara felhívásához, és együtt vonultunk Ádám és a többi áldozat emlékére.
A Nőkért Egyesület második hivatalos működési évében további közéleti vitaesteket szerveztünk, több alkalommal tiltakoztunk a médiában megjelenő szexizmus és erőszakbagatellizálás ellen beadványokkal és demonstrációk szervezésével, és minden lehetséges alkalommal és fórumon követeltük a Magyarország által 2014. március 14-én aláírt Isztambuli Egyezmény ratifikációját.
Becslések szerint átlagban a világon minden 3. nőt ér élete során az erőszak valamilyen formája, ez a Föld népességére lebontva több mint egymilliárd érintett nőt
Békés Dóra vagyok, az Újrakezdés csoport egyik alapítója. Talán ismertek minket, bántalmazott nők önsegítő facebook-csoportja vagyunk.
Alulírott szervezetek e nyílt levelünkben aggályainkat fejezzük ki a 2015. január 14-én illetve 16-án online felületeiken megjelent, a Győrben fulladásos halált szenvedett nő esetét feldolgozó cikkeik fogalmazásmódjával kapcsolatban.