Az állami szervek hagyják abba az áldozatok hibáztatását! – Békés Dóra beszéde az Egymilliárd Nő Ébredésén
Békés Dóra vagyok, az Újrakezdés csoport egyik alapítója. Talán ismertek minket, bántalmazott nők önsegítő facebook-csoportja vagyunk.
Békés Dóra vagyok, az Újrakezdés csoport egyik alapítója. Talán ismertek minket, bántalmazott nők önsegítő facebook-csoportja vagyunk.
A közösségi szabályozás azonban lehetővé tette, hogy a tagországok bevezessenek tiltó vagy korlátozó jogszabályokat. Ezzel élt az egészségügyért felelős tárca és ezért nem lehet a
Alulírott szervezetek e nyílt levelünkben aggályainkat fejezzük ki a 2015. január 14-én illetve 16-án online felületeiken megjelent, a Győrben fulladásos halált szenvedett nő esetét feldolgozó cikkeik fogalmazásmódjával kapcsolatban.
A Maksa ügy sajtóvisszhangja érdekes és tanulságos. Összeválogattuk a legfontosabb reakciókat.
Szeptemberi beadványunk után (melynek kapcsán bírságolással záruló eljárás indult) újabb, a korábbinál is súlyosabbnak mondható ügyben vagyunk kénytelenek a Médiahatósághoz fordulni. Az előző esetnél meggyőződtünk arról, hogy semmi akadálya, hogy egyazon panaszt több állampolgár is benyújtson, így ismét mindenkit arra biztatunk, hogy ragadjon tollat/billentyűzetet, és küldjön a hatóságnak akár saját fogalmazású, akár a mi levelünket mintának vagy szó szerint felhasználó – a megfelelő helyeken személyes adatokkal kitöltött – levelet.
A Nővértéka a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség átfogó, teljességre törekvő, keresés és böngészés funkcióval ellátott, magyar nőjogi és gender bibliográfiája és tudástára. A tudástár tartalmazza
Több százan gyűltek össze, hogy tiltakozzanak a nőkkel szemben tanúsított erőszak ellen. Sokan azért érkeztek a tüntetésre, mert úgy érezték a rendőrség olyan videót készített,
Elhangzott Szegeden a Klauzál téren, „A közfelháborodás napja” rendezvényen 2014. nov. 17-én. Antoni Rita vagyok, a Szeged-Budapest székhelyű Nőkért Egyesület elnöke. Talán most többekben felmerül
A Nőkért Egyesület közleménye, 2014. szept. 15. Sajnos nem kellett sokat várnunk, hogy a szexuális erőszak újabb bagatellizálását észleljük a mainstream médiában, ezúttal a férfi
Mondjuk együtt: a nemi erőszak nem vicces! – közös tiltakozás a nemi erőszak bagatellizálása ellen. A tiltakozó szervezetek üdvözlik a közeljövőre tervezett egyhónapos kampányt a