Magyar nő a két világháború között

Burchard-Bélaváry Erzsébet

A Montessori-módszer hazai meghonosítója, magánóvoda- és magániskola-alapító, szakszervezeti vezető. 1916-ban végzett a budapesti Csalogány utcai tanítóképzőben. Bécsben megismerkedett Montessorival és pedagógiájával, ezeknek az elveknek alapján

Farkas Edith

1877-ben született nemesi családban. Egyedüli gyerek volt, amit sajnált ugyan, de ez alkalmat adott neki a magányos elmélyülésre. Tanulmányai alatt szembesült a társadalmi egyenlőtlenségekkel és

Róna Emy

Az Iparrajziskolában Vesztróczy Manónál, majd Párizsban a Colarossi-iskolában tanult. Alkotói pályáját 1921-ben kezdte a Színházi Élet szerkesztőségében. Az Új Művészek Egyesületének tagja volt, melynek kiállításain

Banga Ilona

Hódmezővásárhelyen születt, a szegedi egyetem természettudományi karának hallgatója volt 1924-től, 1925-27 között a bécsi egyetemet látogatta, 1929-ben készítette el doktori értekezését. 1931-től a szegedi egyetem

Bobula Ida

Felvidéki származású, hazafias érzelmű családban született. Apja ifj. Bubula János építész. Költőnek készült, 1920-ban verseskötete jelent meg. A Pázmány Péter Tudományegyetemre járt, kezdeményezte a Magyar Egyetemi és

Langer Klára

Szociofotókat készített a munkások és parasztok életéről. Utazásai alatt készültek az Üldözött emberek, az Aratók, a Munkások, munkanélküliek, Mindannyian felelősek vagyunk értük című képsorozatai Gyűjteményes

Amrita Sher-Gil

Budapesten a Szilágyi Dezső téren, a Pecz Samu-féle református téglatemplommal szemben áll egy régi belvárosi bérház. Sorban, a többi között. A 4-es számot viseli. Nincs

Nőkért.hu

Bozzay Margit

Horváth Margit Kemenesszentpéteren született, nemesi család lánya, apja gazdatiszt volt. 15 évesen kötött házasságot Bozzay Boldizsárral, két gyereket szült. A házasság néhány év alatt megromlott,

Csák Ibolya

Az első olimpiai bajnok magyar atlétanő. A Nemzeti Torna Egyletben kezdett tornázni, ezt cserélte fel az atlétikára, magas- és távolugrásban ért el komoly eredményeket. Távolugrásban

Bárdos Alice

Budapesi zenészcsalád lánya, Hubay Jenő tanítványa volt a Zeneakadémián, 1917-ben végzett. Pályája németországi koncertkörúttal indult, az elkövetkező években Budapesten és európai nagyvárosokban lépett fel. Szende