Szalmás Piroska
A nevét viselő kórusról híres, és ő volt az első, aki József Attila verseihez zenét szerzett. A budapesti Zeneművészeti Főiskolán tanult zongorázni, mesterei között volt
A nevét viselő kórusról híres, és ő volt az első, aki József Attila verseihez zenét szerzett. A budapesti Zeneművészeti Főiskolán tanult zongorázni, mesterei között volt
Olasz apa, macedón-horvát származású anya nyolcadik gyereke, egészen fiatal korától kellett magáról gondoskodnia. Volt segédmunkás, textilgyári munkás, cseléd, kofa. A háború éveiben Balassagyarmaton a szociáldemokrata
Laborfalvy Róza dédunokája, Feszty Árpád és Jókai Róza festőművészek lánya. Az Iparművészeti Főiskolán, majd Münchenben és Firenzében tanult. 1922-ben az Ernst Múzeumban került sor első festői kiállítására. 1927-ben
A Nyugat pályázatán díjat nyert Ez a ház eladó című novellájával. Rendszeresen publikált (Új Idők, Pesti Hírlap, Pester Lloyd), amíg zsidó származása miatt le nem tiltották. Férjével, Nagy Lajossal
1914-től az Iparművészeti Főiskola hallgatója volt, szobrászatot Abt Sándortól és R.A. Zutt-tól tanult, mellette a Magyar Képzőművészeti Főiskola esti rajztanfolyamára járt. A Képzőművészeti szabadiskolában Vedres
Nagypécselyen született, iskoláit Veszprémben végezte. Első írásai a Nyugatban jelentek meg 1926-ban. A kritikusok és kortárs írók – Schöpflin Aladár, Osvát Ernő, Babits Mihály, Móricz
Az Országos Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskolán végzett 1922-ben, többek között Deák Ébner Lajos, Glatz Oszkár, Réti István és Csók István voltak a mesterei. A főiskola
A posztimpresszionizmus egyik jelentős képviselője 1906 és 1914 között Nagybányán, későb Párizsban tanult. 1911-ben a Nyolcak kiállításának egyik résztvevője volt. 1924-ben Párizsba költözött, de többször
Aradon született színészcsaládból, 1893-ban költöztek Budapestre. Az Iparművészeti iskolába járt, ahol végzés után 1912-ben tanársegéd lett. 1908-ban a párizsi Exposition des Arts Décoratifs kiállításon Filozófia
A Rákosi Szidi-féle színiiskolában ismerkedett meg a vívással, majd Fodor Károly vívóintézetében fejlesztette tudását. 1909-ben Pozsonyban az első magyar női tőrvívóbajnokság nyertese. Az 1924-es párizsi