Első nő

Micki King

3 és 1 méteres deszkáról valamint toronyból összesen 10  országos bajnokságot nyert.  Egyetemistaként az Ann Arbor Swim Club versenyzője volt, végzés után belépett a légierőhöz

Badár Erzsi (Simon Sándorné)

Fazekas apjától tanulta meg a mesterség alapjait. 1935-ben ő volt az első nő, aki mestervizsgát tett fazekasságból. A hagyományos túri díszítőelemeket felhasználva hozta létre saját,

Yvonne Sylvain

Az első haiti nő, akit hazájában felvettek az orvosegyetemre és doktori diplomát szerzett, Port-au-Prince-ben született, értelmiségi családba. A Ecole Normale d’institutrices elvégzése után tanárként dolgozott

Margaret Bourke-White

Szakmájának egyik legismertebb képviselője, a Life magazin első női fényképésze, 1936-ban az első szám címlapja az ő fotójával jelent meg. Az első külföldi, aki engedélyt kapott

Antonia Brico

Hollandiában, Rotterdamban született, hat éves korában szüleivel az Egyesült Államokba költöztek. A Berkley egyetemen végzett, zongorázni Sigismund Stojowski tanította, Bachot Albert Schweitzer ismertette meg vele,

Fischhof Ágota

1895-ben született. Érettségi után könyvtárosi főiskolát végzett – Móra Ferenc javaslatára – Berlinben. Dolgozott a Königliche Bibliothekben is, majd 1918 őszétől Bécsben tanulmányozta a könyvtárakat.

Juliette Dodu

Az első nő, aki Franciaország legnagyobb kitüntetését, a Légion d’honneur-t  megkapta. A francia-porosz háború idején Pithiviers-ben volt távirász és családjával a távirda épületében lakott. 1870

Elizabeth Garrett Anderson

Millicent Garrett Fawcett nőmozgalmi vezető testvére, az első brit orvosnő. A feminista Emily Davies-szel és az első amerikai orvosnővel, Elizabeth Blackwell-lel való találkozása után határozta

Mary Katherine Goddard

Az első nyomdász, aki 1777-ben a Függetlenségi nyilatkozatot az összes aláíró nevével kiadta, és valószínűleg az első nő, aki postamesteri állást töltött be az Egyesült

Marguerite Champendal

Lelkészcsaládba született 1870-ben, először tanárképzőt végzett, mert családja nem engedte, hogy orvosnak tanuljon. Később eltökéltségét látva, apja hozzájárulásával orvostanhallgató lett és 1900-ban Genfben lediplomázott. Ugyanabban