Első nő

Bezerédj Amália

Az első magyar gyermekkönyv szerzője Szentivánfán született nemesi családból. Széleskörű nevelésben részesült, gyerekkorától tanulta a latin, angol, francia, német nyelveket, zongorázott és hárfázott. Igen fiatalon,

Libby Riddles

Az Iditarod Trail Sled Dog Race első női nyertese 1985-ben. (Az Alaszkában évente megrendezett kutyaszán verseny Anchorage és Nome között  9 – 15 napig tart, gyakori hó-

Sheila Scott

Az első brit, aki szólóban körülrepülte a földet 1966-ban. 1927-ben született. Színésznő volt, színpadon és televízióban kisebb szerepekben lépett fel. Az ötvenes évek végén ismerkedett

Ethel Catherwood

Az első kanadai nő, aki olimpiai bajnokságot nyert. Saskatoonban nőtt fel, ott kezdett atletizálni, futásban, gerelyhajításban és magasugrásban ért el jó eredményeket. 1926-ban egy versenyen

Mary Upton Ferrin

Az első nőmozgalmárok egyike a Massachusetts államban lévő South Danversben született. 1848-ban el akart válni alkoholista és őt rendszeresen bántalmazó férjétől. Ügyvédje felvilágosította, hogy az

Elspeth Beard

Fiatal lányként rajongott a motorokért, 16 éves korában kapta első gépét. Diákkorában először hazájában, majd Európában tett kisebb-nagyobb utakat. 1982-ben, diplomájának kézhezvétele után indult világkörüli

Gro Harlem Brundtland

Az első norvég női miniszterelnök 1939-ben Osloban született, az ottani egyetem orvostudományi karán végzett 1963-ban, két évvel később a Harvardon doktorált közegészségtanból. 1965-ben Oslo városának

Götz Irén

Magyaróváron született 1889. április 3-án. 1907-ben iratkozott be a budapesti egyetemre. 1911-ben doktorátust szerzett: kidolgozott egy méréstechnikai módszert a radioaktív sugárzással foglakozók munkálatainak segítésére. Védése

Kisfaludy Atala

Kötcsén született, régi nemesi család művelt, az irodalom és a művészetek iránt érdeklődő, több nyeven beszélő lánya. 1852-ben házasságot kötött Szalay Károly ügyvéddel, Kaposváron telepedtek

Wangari Maathai

Az első nő, aki a nairobi egyetemen doktori címet és katedrát  szerzett. Az első afrikai nő, aki PhD fokozatot szerzett állatorvosi szakon. Később a kar