Ingrid Daubechies
Ingrid Daubechies (ejtsd: dóbecsíz) az első nő, akit az International Mathematical Union elnökévé választottak, a kortárs matematikusok legjelentősebbjei közé tartozik. Fő kutatási területe a waveletek (hullámocskák). A
Ingrid Daubechies (ejtsd: dóbecsíz) az első nő, akit az International Mathematical Union elnökévé választottak, a kortárs matematikusok legjelentősebbjei közé tartozik. Fő kutatási területe a waveletek (hullámocskák). A
A Karacs család története, a Feminista Almanachban (Budapest, 2005) megjelent írásokból összefésülve. Karacs Ferenc 1770 – 1838 A tudós térképész és rézmetsző 1770. március 16-án
Vágújhelyen született 1872. augusztus 9-én. Tanítónőként végzett, majd Fiuméba rendelték tanítani. (Abban az időben központilag határozták meg a közelkalmazottak állomáshelyét.) Egyik kolléganője az első magyar
Az első kanadai nő, aki egyetemi tanári kinevezést kapott. Clarenceville-ben született, az ottani tanítóképzőt végezte el. Ezután a McGill University hallgatója lett, 1890-ben az alap-,
Apja Bajza József író, költő, anyja Csajághy Laura testvére, Csajághy Júlia. Tizenhétéves korában kezdett publikálni, termékeny és sikeres írónak bizonyult. Regényei mellett sok elbeszélést írt,
1897-ben született Diósgyőrben, zsidó polgári családba. Az érettségi vizsgát követően Debrecenben, majd Szegeden folytatott jogi tanulmányokat. 1923-ban szerezte meg a diplomáját. Ezt követően először a bátyjánál,
Torontoban a Trinity College egyetlen női hallgatója volt, 1889-ben diplomázott. A Cosmopolitan című lap munkatársaként beutazta egész Kanadát. Családjával Vancouverben telepedtek le, 1917-ben az első
Calgaryban született, a métis törzs tagja és az első métis nő volt, akiből szenátor lett. Az Alberta Institute of Technology hallgatója volt, diplomája kézhezvétele után
1869-ben született Temesváron. Jómódú apja, Tedeschi János Gusztáv testvéreivel gőzmalmot, vasöntödét, edény- és épületvas-kereskedést üzemeltetett. Anyja egy patikus lánya, Graff Mária. A családban tizennégy gyerek született,
A modern turizmus és gasztronómia egyik úttörője. Frau Emma, Europa – a legenda szerint elég volt ennyit írni a borítékra, és a világ bármely tájáról a tiroli