Mother Mary Baptist
Katherine Russell Írországban született, 19 éves korában lépett be a Sisters of Mercy (Irgalmasnővérek) apácarendbe, ahol a Mary Baptist nevet kapta. 1851-ben tette le fogadalmát,
Katherine Russell Írországban született, 19 éves korában lépett be a Sisters of Mercy (Irgalmasnővérek) apácarendbe, ahol a Mary Baptist nevet kapta. 1851-ben tette le fogadalmát,
A lengyel nemzeti hősként számontartott Irena a második világháború alatt a németek által megszállt Varsó földalatti ellenállási mozgalmának tagja, a Żegota (zsidókat segítő) gyerekek megmentésével
Banktisztviselőként dolgozott, majd belépett a Missionary Sisters of Our Lady of Africa szerzetesrendbe. 1967-1972 között egy lányiskolát vezetett Ruandában. 1977-ben a müncheni egyetemen megvédte doktori
Az első nő, aki jogászdoktori oklevelet szerzett. Özvegy apja a domonkosrendi apácáknál neveltette, négyéves korától tanult latinul, görögöl, héberül. 8 évesen apjával Lyonba költöztek, ahol
1877-ben született nemesi családban. Egyedüli gyerek volt, amit sajnált ugyan, de ez alkalmat adott neki a magányos elmélyülésre. Tanulmányai alatt szembesült a társadalmi egyenlőtlenségekkel és
Maria Augusta Kutschera 1905-ben született. Korán árvaságra jutott, nagyanyja nevelte fel. 1923-tól, a tanítóképző elvégzése után Salzburgban a bencések kolostorában tanított és kérte felvételét a
Gazdag nemesember törvénytelen lánya volt, akinek tehetségére hatéves korában figyelt fel egy pap. Tanácsára apja taníttatni kezdte. A kislány megtanult görögül, latinul, franciául, spanyolul, jártas
Montrealban született haladó szellemű családba, apja ügyvéd, anyja a kanadai nőmozgalom egyik úttörője volt. 1911-ben végzett az anyja által alapított l’École d’enseignement supérieur-ben, ő volt
A nemesi családból származó Caterina a ferrarai III. Nicholas d’Este márki udvarában alapos humanista neveltetést kapott, többek között latint, zenét, kódexfestést tanult. Később belépett a
A jómódú, lengyel nemesi származású zadjeli Slachta Kálmán és sárosi Saárossy Borbála hat lánya közül a másodikként született 1884. szeptember 18-án. A kalocsai Miasszonyunk nővérek tanárképzőjében