Antoni Rita

Úton: a tér neme és a nemek terei – genderkonferencia Szegeden

Mennyiben él ma a sztereotípia, miszerint a nyilvános tér a férfiak, a magánszféra pedig a nők terepe? Hogyan szegültek szembe a kapcsolódó elvárásokkal a nők a 19. században? Hogyan igyekeznek ma a maguk képére (is) formálni olyan különböző tereket, mint a város, az iskola, a munkahely, az egyház, a parlament vagy a zenei élet? És hogyan jönnek a képbe a Ligetvédők?

Feminizmus és transzneműség – avagy hogyan lettem rossz feminista

Miközben mi itthon még mindig a princípiummal, a nőket szülőgépnek tekintő politikával, a szexista-áldozathibáztató médiával és az Isztambuli Egyezmény törvénybe iktatásának késlekedésével bajlódunk, tőlünk nyugatabbra egész más frontokon zajlanak a feminizmus központi vitái: a feminista törekvések állítólagos új ellenségei a transzneműek, illetve az úgynevezett transzpolitika.

Hogyha emberek leszünk (válasz Puzsér Róbert írására)

Puzsér Róbert Hogyha lesz egy lányom című cikkében (MN, augusztus 4.) miközben szándéka szerint fontos társadalmi jelenségek kapcsán töri meg a hallgatást, és nagy életbölcsességeket csöpögtet képzelet- és reménybeli ivadéka fejébe, derékig gázol olyan nemi sztereotípiákban, amelyek már száz évvel ezelőtt sem működtek, ma pedig végképp nem szolgálják egy lány- vagy fiúgyermek érdekeit.

Az ünnepelt bántalmazó művész, avagy hol van Ana Mendieta?

A hét elején nyílt a londoni Tate Modern Galériában Carl Andre, a 80 éves amerikai minimal art szobrász kiállítása. A VIP megnyitót mintegy 150, többségben feketébe öltözött feminista – a WHEREISANAMENDIETA? és a Sisters Uncut csoportok tagjai – zavarta meg. André szintén művész felesége, Ana Mendieta ugyanis évtizedekkel ezelőtt rejtélyes körülmények között „kiesett” 34. emeleti lakásuk ablakán és szörnyethalt.