„Nem hagyom, hogy megírjanak” – jubileumi feminista konferencia Szegeden
Szegeden nem nagyon hemzsegnek (…) a feministák (…) A modern, merész kulturtörekvések nehezen férkőznek a szegedi bennszülött szívéhez; nincs ott hely ilyesmire, tele van az
Szegeden nem nagyon hemzsegnek (…) a feministák (…) A modern, merész kulturtörekvések nehezen férkőznek a szegedi bennszülött szívéhez; nincs ott hely ilyesmire, tele van az
Kerecsényi Ilona közéleti tevékenységet kezdetben hagyományosan nőies(nek tartott), konzervatív színtereken vállalt: jótékonykodás, városszépítés, gyermekvédelem, vallásos és hazafias egyletek, de később egyre erősebben feszegette a nők számára elfogadott aktivizmus kereteit és a szombathelyi nőmozgalom vezetője lett.
1908 – négy évvel járunk azután, hogy a Feministák Egyesülete kivált az 1896-ban létrejött Nőtisztviselők Országos Egyesületéből, és mintegy hat évvel a szegedi feminista fiók megalakulása előtt.
Magyar feminizmustörténeti archiváló munkánkat a Szegedi Feminista Csoporttal folytatjuk, amely 1989-ben jött létre a JATE (József Attila Tudományegyetem), mai Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Angol Tanszékén. A csoport vezetője Bollobás Enikő volt, a Tanszék akkori oktatója (későbbi washingtoni követtanácsos, jelenleg az ELTE irodalomprofesszora, az MTA doktora), a tagok pedig oktatók és hallgatók, kis létszámban külsősök is.
Mit üzentek az eddigi kormányok a nőknek? A jelenlegi mennyire tartja sürgősnek ratifikálni az Isztambuli Egyezményt? Szerencsés-e az a megközelítés, miszerint a politika nőkről alig, inkább csak anyákról beszél? A kisgyermekes nők szeretnének-e részmunkaidőt vagy távmunkát? Mit akarnak a roma nők? Hogyan lehetne ösztönözni a nemek közti otthoni munkamegosztást? – Többek között ezekről a kérdésekről volt szó az Ökopolisz Alapítvány „Mit vállal egy nő?” című fórumán.
Valóságos morális pánikot váltott ki, hogy az idei eurovíziós dalfesztivált az osztrák „szakállas nő”-ként emlegetett Conchita Wurst nyerte.
Lehet-e a női testet a részünkként, cselekvésünk, aktivitásunk eszközeként, és nem egy, a társadalom által önmagunktól elidegenített, gyűlölt, abnormálisnak, undorítónak és átalakítandónak vélt valamiként megélni? Többek közt erről beszélgettünk 2014. ápr. 25-én a Szóda Klubban.
Nők vagina nélkül. Van ilyen, és – noha a mottót Enslernek a transznőkről szóló monológjából („Kiverték a fiúból a lányt”) vettem – nem csak transzneműek esetében. A Transvanilla Egyesület a Facebook-oldalán ma megosztott egy (nem saját) cikket, amely egy mexikói, cisznemű, vagina nélkül született nőről szól.
Kultúránk úgyis olyan nagyra tartja a „bevállós” nőket, tessék, Réka aztán bevállalós volt, és mindent megmutatott. Modellt állt Schiller Noa fotóművésznek, és az elkészült (nem pornográf) aktképek közül kettőt feltett a Facebookra. …Ja, hogy nem így gondoltátok azt a bevállalósságot? Tényleg? Hű, meg vagyok lepve! Na és miért nem?
A struktuális elnyomás minden ideológiájához tartozik egy előítélet, és a szexuális visszaéléshez tartozó – áldozathibáztató – sztereotípia éppen a „Lolita”, azaz a csábító gyereklány, „akinek szegény férfiak nem tudnak ellenállni”.