Billie Jean King
Több, mint húsz évig tartó pályafutása alatt számtalan győzelmet aratott. Egyedül Wimbledonban 20 alkalommal – 6 egyéni, 10 páros, 4 vegyespáros – nyert. A Women’s Liberation támogatója,
Több, mint húsz évig tartó pályafutása alatt számtalan győzelmet aratott. Egyedül Wimbledonban 20 alkalommal – 6 egyéni, 10 páros, 4 vegyespáros – nyert. A Women’s Liberation támogatója,
Leningrádban született, 12 éves korában vették fel a helyi nagymúltú balettintézetbe, ahol 1959-ben végzett. A Kirov Balett táncosa lett, brilliáns technikája és karakterformáló tehetsége hamar az elsők
Makón született, középiskoláit Zilahon végezte. Néhány félévet végzett a kolozsvári Színművészeti Főiskolán, majd 1953-tól átiratkozott a Bolyai Tudományegyetem magyar nyelv és irodalom szakára. Ebben az
Kölnben született, nevelőapja az FDP (Freie Demokratische Partei) egyik alapítója volt. Münchenben és Düsseldorfban járt egyetemre, 1951-ben kapta meg orvosi diplomáját, Kölnben, majd Bergisch Gladbachban
Diákkorában kezdett sportolni, 17 évesen száz síkon nyerte első magyar bajnokságát. Sokoldalú versenyző, sík- és gátfutásban, magas- és távolugrásban, súlylökésben egyaránt szép eredményeket ért el.
Negyvenszálláson született, gyerekkorában tanult meg kézimunkázni. A hímzés és pingálás, mintatervezés szakmai fogásainak elsajátításában Király Ilus volt a mestere. 1952-ben a Kalocsai Népművészeti és Háziipari
Fort Wayne-ben született 1917-ben. Gyerekkorában sok időt töltött feltaláló apja műhelyében, akitől eltanulta a problémamegoldó gondolkodást. A Rosemont College-ban végzett 1939-ben, mesterdiplomáját a Yale egyetemen
Debrecenben született, édesanyja Förster Elza műszaki rajzoló. Érettségi után a Debreceni Tudományegyetem történelem-magyar szakos hallgatója. Diplomájának megszerzése (1952) után a debreceni, majd a szegedi egyetemen
1930-ban született Glasgow-ban, buszsofőr lányaként. Csak 16 éves koráig tanult, utána technikusként helyezkedett el egy helyi laboratóriumban. Később férjével Kanadába költözött, itt az Ontariói Rákkutató
Diplomatacsaládba született, holland, francia és német iskolákba járt, ahol éppen laktak. 1934 és 1937 között a londoni művészképző, a Royal Academy Schools hallgatója volt. Egy utazó ösztöndíj