XX. század

Kyung-Wha Chung

Szöulban született, hatéves korában kezdett hegedülni. Kilencévesen már fellépett a szöuli filharmonikusokkal, a kritikusok szerint hibátlan, érett előadóként mutatkozott be. 1960-tól a New York-i Juilliard School

Janet Guthrie

Az első nő, aki indulhatott a híres Indianapolis 500 autóversenyen, és az egyetlen nő, aki versenyzett a Daytona 500-on. Kocsijait sajátmaga építette és szervizelte. Fizikus

Orosz Adél

Az Operaház balettiskolájába, majd  az Állami Balett Intézetbe járt, 1959-től a leningrádi Kirov Színházban tanult. 1954-ben szerződtette a Magyar Állami Operaház, 1957-ben kapta meg magántáncosi

Dömölky Lídia

1955-ben a római világbajnokságon szenzációs vívással egyéniben és a csapattal is aranyérmet szerzett. Még kétszer nyert a válogatottal világbajnokságot (1959 Budapest, 1967 Montreal). Rómában (1960)

Ruth Bader Ginsburg

1972-ben ő volt az első nő, akit kineveztek a Columbia University professzorának. 1992-ben Clinton elnök javaslatára a legfelsőbb bíróság tagja lett. Egész életében a nőjogok

Liz Claiborne

Brüsszelben született, New Orleansban nevelkedett, főiskolai tanulmányainak befejezése előtt Európába utazott művészettörténetet tanulni. Később ruhatervezőként dolgozott New Yorkban, majd 1976-ban saját céget alapított, amely először

Anne Kahane

Bécsben született, a család 1925-ben emigrált Kanadába, Montrealban telepedtek le. Anne a montreali  Ecole des beaux arts iskolában kezdte művészeti tanulmányait, majd 1945-től három évig

Olga Ladizsenszkaja

Kologrivban született, családjában több matematikus volt. Apja politikai okok miatt börtönbe került, ezért nem vették fel a leningrádi egyetemre, tanárképző főiskolát végzett. A háború alatt

Kolonits Ilona

Az első magyar női filmrendezők egyike fiatalkorában az Elzett gyárban dolgozott lakatosként, József Attila ismeretségi körébe tartozott. A háború alatt részt vett a budapesti gettó

Marguerite Taos Amrouche

Életcéljának tekintette népe kulturális örökségének megőrzését. Berber dalokat, verseket és meséket gyűjtött és fordított franciára. Tehetséges énekes volt, európai turnéja is nagy sikert aratott. Önéletrajzi