Carolyn Shoemaker
Az „üstökösvadász” nevet kapta, 32 üstököst és több, mint 800 aszteroidát fedezett fel. A Chico State egyetemen történelmet, politikatudományt és angol irodalmat tanult, végzés után,
Az „üstökösvadász” nevet kapta, 32 üstököst és több, mint 800 aszteroidát fedezett fel. A Chico State egyetemen történelmet, politikatudományt és angol irodalmat tanult, végzés után,
Egyetemi tanulmányait Cambridge-ben végezte, majd visszatért Ghanába. Angolul publikált verseket, regényeket és drámákat, színdarabjait gyakran maga rendezte. Okyeame címmel irodalmi folyóiratot alapított, létrehozott egy kísérlet
Az első volt, aki megkapta az angol légierő női önkéntesei közül a Military Medal-t. 1940 augusztus 18-án a Biggin Hill-i légibázis telefonközpontját kezelte, amikor német bombatámadás
Az első haiti nő, akit hazájában felvettek az orvosegyetemre és doktori diplomát szerzett, Port-au-Prince-ben született, értelmiségi családba. A Ecole Normale d’institutrices elvégzése után tanárként dolgozott
Szakmájának egyik legismertebb képviselője, a Life magazin első női fényképésze, 1936-ban az első szám címlapja az ő fotójával jelent meg. Az első külföldi, aki engedélyt kapott
Hollandiában, Rotterdamban született, hat éves korában szüleivel az Egyesült Államokba költöztek. A Berkley egyetemen végzett, zongorázni Sigismund Stojowski tanította, Bachot Albert Schweitzer ismertette meg vele,
Történelem-latin szakos hallgató volt a budapesti tudományegyetemen, 1923-ban védte meg doktori disszertációját. 1935-ben publikálta az Egyetemes művelődéstörténet című, mai napig népszerű könyvét. A második világháborút
1895-ben született. Érettségi után könyvtárosi főiskolát végzett – Móra Ferenc javaslatára – Berlinben. Dolgozott a Königliche Bibliothekben is, majd 1918 őszétől Bécsben tanulmányozta a könyvtárakat.
Lányi Sarolta (1891 Székesfehérvár – 1975 Budapest) Költőnő, műfordító. A szabadkai tanítóképző elvégzése után 1909-től Budapesten tanított. A Nyugatban publikált, nagy sikert aratott. „Emlékszem a
Művészcsaládból származott, szülei, testvérei valamennyien ismert alkotók. Apjánál kezdett rajzolni, majd szövést a párizsi Manufacture des Gobelins-ben tanult. Hazatérése után Nagybányán élt, ott készítette első