XX. század

Gertrud Bäumer

A berlini egyetemen filozófiát, németet és társadalomtudományokat hallgatott, 1904-ben védte meg doktori értekezését. Már hallgató korában bekapcsolódott a nőmozgalomba, az 1910-es évekre már komoly tekintélyre

Margaret Bondfield

Anglia első női minisztere munkáscsaládba született, 15 éves korában bolti eladóként kezdett dolgozni. Belépett a szakszervezetbe, ez volt a kezdete életreszóló kapcsolatának a munkásmozgalommal. A

Boros Ferike

Nagyváradon született sokgyermekes családban. (Megj. a Ferike a Franciska becézett változata.) A Színművészeti Akadémián 1893-ban kapott oklevelet, a Vígszínházban, majd a Nemzeti Színházban játszott. Póztalan,

May Wilson Preston

Az első, és sokáig az egyetlen nő, akit az amerikai Society of Illustrators szervezet tagjává választott. Alapító tagja volt a National Association of Women Artists

Alice Salomon

A huszadik századi német és nemzetközi nőmozgalom prominens személyisége 1872. április 19-én Berlinben született, középosztálybeli zsidó családban. A korszellem és társadalmi helyzetének ellenében tanulni akart,

Mellerné Miskolczy Eugénia

1872. január 14-én született. A szülei – apja, Mickolczy Adolf, 1839. június 12-án Hódmezővásárhelyen született iparos, és anyja, Weiss Laura, Budán született 1849. július 5-én

Nőkért.hu

Birdsall Otis Edey

Szenátor apja gondos nevelést biztosított neki és testvéreinek. Sokat olvasott, érdekelte a napi politika, széleskorű ismeretségi köre volt. Korán bekapcsolódott a nőjogi mozgalomba, Bellportban házuk

Florence Sabin

Az úttörő tudós nők közé tartozott. Az első nő volt, aki a Johns Hopkins Medical School-ban diplomázott (1900), az első nő, aki ugyanott egyetemi tanári

Florence Peshine Eagleton

A női választójogi mozgalom egyik vezére, a nők továbbtanuláshoz való jogának szószólója.  Egyike volt a Rutgers University első női kurátorainak, tagja volt a New Jersey

Beatrice Grimshaw

Jómódú családból származott, magántanárok foglalkoztak vele, majd ír, francia, angol egyetemeken tanult. Szabadúszó újságíró, később 1894 és 1903 között a Social Review szerkesztője volt. 1904-ben a londoni Daily