XX. század

Ana Figueroa Gajardo

Az Instituto Pedagógico Universidad de Chile hallgatója volt, 1928-ban szerezte meg tanári diplomáját. Középiskolában tanított, majd igazgatói kinevezést kapott. 1947 és 1949 között ő volt

Nagy Etel

A Munkás Testedző Egyesületben tornázott, majd Pozsonyban egy mozdulatművész mellett dolgozott. 1928-tól Bécsben Gertrud Kraus növendéke volt, 1930-tól Budapesten Ritter Máriától tanult, akinek később munkatársa

Estée  Lauder

A Time magazin 1998-ban összeállította a XX. század húsz legbefolyásosabb vállalkozójának listáját. Az egyetlen nő közöttük Estée Lauder volt. New York Cityben született, magyar zsidó

Anne Morrow Lindbergh

Egyetemistaévei alatt már elismert költő volt.1934-ben elnyerte a National Geographic Society Hubbard Gold Medalt, nő előtte nem kapta meg ezt az elimerést. 23 évesen az első

Baranyai Júlia

A Drávaszög első néprajzi kutatója Monyoróson született. Vörösmarton és Pécsett tanult, az egyetemet német-latin szakon Belgrádban végezte. A vörösmarti algimnáziumban tanított, tanári munkája mellett a

Bródy Lili

Banktisztviselőnek indult, majd a Pesti Hírlap, 1945 után a Magyar Nemzet munkatársa volt. Regényeiben szórakoztató, könnyed hangon a kortárs, általában polgári nők életét mutatta be.

Vera Menchik

Angol anyától, cseh apától Moszkvában született, 1921-től családjával Angliában élt. Gyerekkorától sakkozott, mestere a magyar Maróczy Géza volt, aki nagy jövőt jósolt neki. Igaza lett

Maggie Kuhn

Buffalóban született. A 30-as, 40-es években a YWCA-nál (Fiatal Nők Keresztény Szervezete) dolgozott, a fiatal nőket szervezkedni tanította. Felháborodást váltott ki, mert szexualitás és fogamzásgátlás

Elsie MacGill

Az első nő volt, aki a torontoi egyetemen 1927-ben elektromérnöki diplomát szerzett, két évvel később a repülőmérnöki diploma is a kezében volt. A Fairchild Aircraft

Bátori Irén

Jászberényben született, a Zeneművészeti Főiskolán végzett ének-zene szakos tanárként. Apácanövendék volt, felszentelése előtt ismerkedett meg és kötött házasságot Zelk Zoltánnal. Pestre költözésük után kezdett írni,