XIX. század

Kohn Ábrahám Albertné

Tatán  és a környékbeli falvak több iskolájában tanított. Bekapcsolódott a Vöröskereszt és a Győri Neológ Izraelita Nőegylet jótékonysági-, kulturális- és művészeti tevékenységébe. Az első világháború kitörésekor a Nőegylet vezetőségi

Madeleine Pelletier

Az első francia nő, aki pszichiátriai szakvizsgát tett és állami elmegyógyintézetben alkalmazták. Szegény családból származott, korán kimaradt az iskolából, később önerőből készült fel az egyetemre.

Inessa Armand

Párizsban született, Moszkvában nevelkedett. 1903-ban belépett az illegális szociáldemokrata munkáspártba, később a bolsevikokhoz csatlakozott. 1914-ben a Rabotnyica (Munkásnő) című folyóirat szerkesztője volt, cikkeiben gyakran foglalkozott

Leonora Cohen

Az első feministák egyike életének 105 éve alatt megélte a feminizmus második hullámát is Angliában. Leedsben élt korán özvegyen maradt anyjával, fiatalon dolgozni kezdett. 1900-ban

Inez Haynes Irwin

Inez Haynes Bostonban nőtt fel, 1897 és 1900 között a feminista eszmék központjának tartott Radcliffe College hallgatója volt. Társaival megalapították a Massachusetts College Equal Suffrage

Gertrud Bäumer

A berlini egyetemen filozófiát, németet és társadalomtudományokat hallgatott, 1904-ben védte meg doktori értekezését. Már hallgató korában bekapcsolódott a nőmozgalomba, az 1910-es évekre már komoly tekintélyre

Margaret Bondfield

Anglia első női minisztere munkáscsaládba született, 15 éves korában bolti eladóként kezdett dolgozni. Belépett a szakszervezetbe, ez volt a kezdete életreszóló kapcsolatának a munkásmozgalommal. A

Boros Ferike

Nagyváradon született sokgyermekes családban. (Megj. a Ferike a Franciska becézett változata.) A Színművészeti Akadémián 1893-ban kapott oklevelet, a Vígszínházban, majd a Nemzeti Színházban játszott. Póztalan,

May Wilson Preston

Az első, és sokáig az egyetlen nő, akit az amerikai Society of Illustrators szervezet tagjává választott. Alapító tagja volt a National Association of Women Artists

Mellerné Miskolczy Eugénia

1872. január 14-én született. A szülei – apja, Mickolczy Adolf, 1839. június 12-án Hódmezővásárhelyen született iparos, és anyja, Weiss Laura, Budán született 1849. július 5-én