Mary Sargant Florence
Londonban született, Párizsban tanult festeni, a New English Art Club tagja volt. Portréi és tájképei mellett látványos freskóival vált ismertté. A szüfrazsettek elkötelezett támogatójaként plakátokat
Londonban született, Párizsban tanult festeni, a New English Art Club tagja volt. Portréi és tájképei mellett látványos freskóival vált ismertté. A szüfrazsettek elkötelezett támogatójaként plakátokat
Stockholmban az 1860-as években munkásnőknek könyvtárat, esti iskolát és munkaközvetítő irodát nyitott. 1859-ben alapítója és 1885-ig szerkesztője volt a Tidskrift för hjemmet (Családi lap) című újságnak. A
Genfben született, általános iskolai tanulmányai után apja órásműhelyében segédkezett. 19 évesen férjhez adták, tíz évvel később megismerkedett és beleszeretett a számüzetésben élő Armand Goegg német
Southamptonban született 1830. ápr. 22-én. Apja evangélikus lelkész volt. Fiatalon eljátszott a gondolattal, hogy orvos lesz. Apja halála után Londonba költözött, és a Barbara Bodichon által alapított English
A német női választójogi mozgalom vezető alakja, a Bund Deutscher Frauenvereine (1899–1910), a Deutschen Verbandes für Frauenstimmrecht (1913-1919) és az International Women’s Suffrage Alliance (1913–1920)
1850. február 24-én született Ászáron ácsmester gyermekeként. Nemesi származású, de elszegényedett anyja korán meghalt, apja ezután, ha úgy tartotta kedve, vizes kötéllel verte meg nyolc
A magyar fonomimika megteremtője Kolozsvárott született, az ottani tanítóképzőben végzett 1880-ban. Nevelőnő, majd egy kolozsvári, később a mátyásföldi elemi iskola tanítónője volt 1899 és 1909
1904-ben megalakította a polgári radikális jellegű Feministák Egyesületét, amely a nők minden területen megvalósulandó egyenjogúságáért dolgozott, komoly nemzetközi kapcsolatokat is ápolva. A nők választójogáért küzdő
Az első nő a Brit Birodalomban, aki parlamenti képviselőválasztáson indult. Portlandban született, felvilágosult szellemű családba. Apja lányainak is alapos oktatást biztosított, anyagi és szellemi függetlenségre
Massachusetts államban, Nantucket szigetén született. Az első nő, akit az American Academy of Arts and Sciences tagjai közé választott. Nemzetközi elismerést aratott 1847-ben, amikor apja