Draga Dejanović
Magyarkanizsán (Stara Kanjiza) született értelmiségi családba. Kanizsán, Temesvárott és Pesten tanult, ahol szerb diákokkal, az Ujedinjene omladine srpske (Fiatal szerbek egyesülete) tagjaival kötött ismeretséget. Pesten
Magyarkanizsán (Stara Kanjiza) született értelmiségi családba. Kanizsán, Temesvárott és Pesten tanult, ahol szerb diákokkal, az Ujedinjene omladine srpske (Fiatal szerbek egyesülete) tagjaival kötött ismeretséget. Pesten
Az író és politikus Leon Negruzzi lánya, apja korai halála után őt és testvérét tudós nagybátyjuk nevelte. 1914-ben diplomázott a jogi egyetemen, de nőket nem
1857. február 10-én született. Középiskoláit Bukarestben végezte. 1877-ben beiratkozott a zürichi egyetem orvoskarára, majd tanulmányait a montpellieri egyetemen folytatta, a román újságok állandó figyelme mellett.
„Dr. Steinberger Sarolta, egy fiatal leány díszítette föl a nevét az elmúlt héten az orvostudori czímmel; ő az első magyar egyetemen végzett orvosnő, a kinek
1895-ben elvégezte az Asker tanítóképzőt, néhány évet tanított, majd a németországi Halleban pszichológiát hallgatott. Doktori értekezését Ernst Meumann professzor irányításáva gyermekpszihológiából készítette el és védte
1885-ben egy Elizabeth Cochran nevű 21 éves ifjú hölgy szemrehányó levelet írt a Pittsburgh Dispatch szerkesztőjének, George Maddennek, hogy a lap nem támogatja a női
Possanner baronesz 1860. január 27-én született Pesten. 1885-ben, a tanítóképző elvégzése után orvos szeretett volna lenni, ezért letette a bécsi Akademischen Gymnasium nehéz érettségi vizsgáját.
Az első női amerikai bankelnök, polgárjogi harcos, a fekete közösség életének és gazdaságának szervezője 1867. július 15-én született a Virginia állambeli Richmondban. Anyja, Elizabeth Draper
11 gyermekes zsidó értelmiségi család lánya, tanítóképzőt végzett 1889-ben, néhány évig tanított is, de orvos szeretett volna lenni. Hazájában a nőket akkoriban nem vettek még fel
1890-ben szerezte meg tanítói oklevelét, egyetemen szeretett volna továbbtanulni. Mivel nők nem lehettek egyetemi hallgatók, egyenként megkérte a fizikus, matematikus, kémikus, filozófus professzorokat, hogy látogathassa