XIX. század

Lucy Stone

 A nők egyenlőségéért küzdő mozgalom egyik úttörője. Apja rosszallása ellenére egyetemet végzett, ő az első diplomát szerzett nő Massachusetts államban. Kortársai szerint karizmatikus személyiség volt,

Muriel Matters

Dél-Ausztráliában született sokgyermekes metodista családban 1877-ben. Zenét és színészetet tanult, 1905-ben barátai biztatására Londonba hajózott, hogy Angliában próbáljon karriert építeni. Hamarosan belépett a Charlotte Despard

Eliza Ritchie

1889-ben diplomázott a Dalhousie egyetemen, két évre rá a Cornell egyetemen védte meg doktori értekezését. Valószínűleg ő az első kanadai nő, aki doktorátust szerzett. Ezután

Lilli Suburg

Az észt nemzeti öntudatra ébredés az 1860-as években kezdődött, a túlzott német befolyással szemben. 1877-ben Lilli első nőként jelentetett meg észt nyelven novellát, ami nagy

Dame Millicent Garrett Fawcett

Több mint öt évtizedet dolgozott a nők választójogának eléréséért. A női választójogi mozgalommal nővére, Elizabeth Garrett Anderson, az első brit orvosnő ismertette meg. Sokat dolgozott

Pandita Ramabai

Az előkelő brahmin kasztból származott, apjátol széleskörű ismereteket kapott, a szanszkrit nyelvet is megtanulta. Szülei korai halála után 1880-ban férjhez ment, nem egészen két év

Leövey Klára

Máramarosszigeten született, Leövey József beregi földbirtokos, megyei táblabíró és Szathmáry Eszter lányaként. Anyja nagy gondot fordított a lánya nevelésére, aki tehetségesen énekelt, ahelyi jótékony egyesület

Lida Gustava Heymann

Tehetős családjában gondot fordítottak neveltetésére és iskoláztatására. Egy szegények számára létesített iskolában tanított, majd megalapította saját varróiskoláját. Apja halála után örökségét egy dolgozó nők számára

Kalocsa Róza

A pedagógus családból származó tanárnő az elsők között volt, akik szorgalmazták a magyar nyelv tanítását az iskolákban. Az ország számos intézményében tanított, Szatmáron a protestáns

Jane Addams

A huszadik század elején, Amerikában népszerűvé vált egy új filozófiai irányzat, mely elvetette a metafizikát, és ez alapján azzal az állítással hozakodott elő, hogy a