A volt partnerem öt éve hatósági támogatással megölte a fiamat - ne legyen több áldozat!

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam

A volt partnerem öt éve hatósági támogatással megölte a fiamat - ne legyen több áldozat!

december 19, 2019 - 12:41
Ma reggel arra keltünk, hogy Mélykúton újabb, családon belüli erőszakkal összefüggő gyilkosság történt, melyet persze a sajtó "családi drámaként" tálalt. Nem. Ezek az esetek nem "tragédiák" és nem "drámák", hanem kellő hatósági beavatkozással megelőzhető gyilkosságok. Alább olvashatjátok Seres Barbara üzenetét, aki szintén azért veszítette el a fiát, Ádámot, mert nem kapott kellő védelmet a bántalmazó volt partnerével szemben - előnyt élveztek annak "apai" jogai.

Seres Barbara 2018-ban, az általa szervezett Angyalhír emléksétán. (Fotó: Borsos Borbála)

Napok óta gondolkodom.

Próbálom szavakba önteni, amit érzek, de nehezen megy.

Újabb két gyermek, akinek haláláért felelős a bíró, az ügyész, a rendőr, az orvos és kb. mindenki, aki a korábbi bűncselekménye miatt került kapcsolatba azzal a lénnyel, aki kivégzett két ártatlan gyermeket, egynek pedig örökre fájó sebet hagyott a lelkén. Csak remélni tudom, hogy az édesanya és az életben maradt gyermek elég erősek lesznek ahhoz, hogy egymásba kapaszkodva túlélik a lehetetlen megpróbáltatásokat, ami rájuk vár...

Én már tudom, mennyire fáj a néma reggel, amikor nem hallod a szokásos neszezést, milyen délután a metsző szélben szorosabbra húzni magadon a kabátot és ha már nem érzed a fagyot, akkor is remegsz, mert valaki kitépett belőled egy hatalmas darabot, ami addig melegített ott belül és otthonná varázsolta a helyet, ahol a szeretteiddel éltél....

Ádám 5 éves lenne.

Már biztosan tudnám, mi lesz a fa alatt, aminek igazán örülne, de ez csak fikció: már soha nem fogom megtudni.

Nem fogom látni iskolai előadáson és nem vihetem kirándulni. Nem eszünk fagyit együtt és nem látunk alacsonyan szállni repülőt. Nem nézünk bogarat a fűben és nem fogjuk megsütni az első közös sütinket. Nem kapok tőle gyurmacsigát és nem hajtogat papírból sótartót, mert 5 évvel ezelőtt is ugyanolyan inkompetens, közönyös emberek döntöttek a sorsáról, mint ennek a két gyermeknek.

Az ügyészség majd biztosan kiad egy közleményt, hogy a legmagasabb büntetési tételt szabták ki a vétkesre, a büntetését letöltötte, amennyire indokolt volt, meg hát olyan rendes embör, nem tudták hogy képes ilyesmire, a bűnmegelőzés egyébként is a rendőrség hatásköre.

Ezután mindenki hazamegy: a szóvívő, az újságíró, az operatőr, meg a takarító is és az élet megy tovább, mint eddig. Kivéve annak az édesanyának, akinek meggyilkolták a gyermekeit, annak a testvérnek, aki mindezt látta, a hozzátartozóknak, az osztálytársaknak, akik talán nem is tudnak erről, majd szembesülnek a valósággal és a gyermeki lelküknek fel kell tudni fogni, hogy létezik ilyen szörnyűség a világban, hogy szülő a gyermeknek gyilkosává válik és mások ezt tétlenül nézik.

Lesújtó számomra, hogy hiába telt el 5 év Ádám halála óta, az igazságot azóta sem szolgáltatja, nem védi senki....hiába az emlékséták, a tucatnyi interjú (ahol mindig meghal a lelkem egy kicsit, mert újra és újra meg kellett élnem azt a bizonyos napot), hiába téptem a szám, hogy hol vérzik el a rendszer működése, hiába lett számtalan alkalommal elmagyarázva, hogy ez így nem családbarát hozzáállás, nem lehet embereket magukra hagyni egy bántalmazóval, miközben minden lehetőséget megadnak a bűnelkövetőknek, hogy véghez vigyék amit elkezdtek. Csalódtam...

Ha dr. Varga Judit azt gondolja, hogy ez a kormány nem felelős a gyermekeink erőszakos haláláért, legyen szíves tegye meg, hogy velem jön és meglátogatjuk azokat a temetőket, ahol az elmúlt 5 évben családon belüli erőszak miatt elhunytak pihennek. Szívesen mondanék statisztikát, de a KSH ezzel kapcsolatban utoljára 2011-ben tett közzé elérhető adatot. Szerintem ez is azt mutatja, hogy nincs itt semmi látnivaló kérem szépen, mindenki menjen haza...

 

 

 

 

 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



"Nem, tisztelt bíróság, ezek az ügyek nem kiszámíthatatlan, derült égből lesújtó villámcsapások" - Spronz Júlia beszéde, Angyalhír 2015

július 01, 2015 - 00:00

Tragédiák mindig voltak, vannak és lesznek! – kommentálta az egész országot megrázó hírt Ádám meggyilkolásáról a bíróság egy képviselője a televízióban. Ezekkel szemben a jogalkalmazó tehetetlen. 

"Tudom, milyen az, mikor apám fojtogat, s nem érdekel semmi, csak haljak már meg végre"

szeptember 10, 2016 - 23:20

Pintér Marianna túlélő, blogger, nők és gyermekek elleni erőszak ellen küzdő aktivista, az csapat tagja. Az alábbi beszéde az első Angyalhír Emléksétán, 2015. június 29-én hangzott el. 

 

Én a családon belüli erőszak több formáját megtapasztaltam. 

Amikor vér folyik, akkor már késő – az Angyalhír sajtóközleménye

június 20, 2016 - 13:38
Fotó: Nyíri András

A séta június 26-án vasárnap 15 órakor a Clark Ádám tértől indul, és a Bazilikánál ér véget, ahol a csatlakozó civil szervezetek képviselői mondanak beszédet. Az áldozatok emlékére a Lánchídról száz fehér léggömböt engedünk el, a Szt. István téren pedig a rendezvény ideje alatt megtekinthető lesz a Magyarországon partnerük által megölt nőket megörökítő Néma Tanúk kiállítás. Az esemény moderátorai Jaksity Kata és Bombera Krisztina.