Találkozzunk február 17-én 8.30-kor a balassagyarmati bíróság épülete elött!

Már több mint két év telt el azóta, hogy K. István egykori alezredes Bujákon brutálisan bántalmazta, felismerthetetlenre verte volt partnerét, Orosz Bernadettet. A hatgyermekes miskolci édesanya és nagymama, mivel nem kapott megfelelő védelmet a hatóságoktól („beszéltem vele, nem fogja bántani” – vélte elintézettnek az ügyet az egyik rendőr), közösségi oldalán közzétette fotókon a történteket. K. István erre – élve a magyar jogrendszer abszurd lehetőségével – becsületsértésért eljárást indított ellene.

A Nőkért Egyesület akkor is szolidaritását fejezte ki a sértett mellett, és tesszük ezt most is Balassagyarmaton.

Az életveszélyt okozó testi sértés ügyében vádemelésre csak most került sor – addig az elkövető mindvégig szabadlábon maradt, az előzetes letartóztatás – ahogy az Mo-n ilyen ügyekben lenni szokott – fel sem merült. A távoltartást is úgy kellett a sértettnek külön kérelmeznie.

A Nógrád megyei főügyészség mindössze három és fél év börtönbüntetést kért az elkövetőre, aki azzal védekezik, hogy nem emlékszik semmire.

Álljunk ki együtt Orosz Bernadett, és a kapcsolati erőszak minden sértettje mellett! Követeljük az áldozatok hatékony védelmét, és az elkövetők elrettentő erejű megbüntetését!

A tárgyalás 9-től kezdődik. Időtartama alatt a bíróság épületénél fogunk maradni. A rendezvényt a tárgyalás végeztével zárjuk le.

A járványhelyzetre való tekintettel kérjük a résztvevőket, hogy viseljenek orrot és szájat eltakaró maszkot!

Facebook-event: https://www.facebook.com/events/295910052563545?ref=newsfeed

Tetszett? Megosztás

Facebook
Twitter
LinkedIn
X
WhatsApp