Az első magyar régésznő: Torma Zsófia

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

Az első magyar régésznő: Torma Zsófia

február 27, 2013 - 22:06
Az első magyar régésznő, Torma József történész lánya, Torma Károly régész, országgyűlési képviselő testvére.

Torma Zsófia (netbaratno.com)

Torma Zsófia (1832-1899) az erdélyi Csicsókeresztúron született 1832. szeptember 27-én. Már a gyermekkora is ásatási leletek társaságában telt, hiszen szobája padlóját régész-történész édesapja cserépdarabkái borították. Érdeklődését csak fokozta, hogy gyakori vendégük volt a magyar régészet és műemlékvédelem megalapítója, Rómer Flóris bencés szerzetes.

A későbbiekben Szászvárosban telepedett le, ahol Hunyad vármegye csigatelepeit kezdte tanulmányozni. Az 1875-ös budapesti ősembertani kongresszuson, Rómer Flóris felhívására Tardos őstelepével kezdett foglalkozni, ahol meglepő felfedezésekre jutott. A kezdetet Déva közelében a nándori barlang őstelepeinek kutatása követte. A régésznő 1876-ban saját külföldi tanulmányutakat tett; kétszer is részt vett a német antropológusok gyűlésein, ahol kiváló szakemberekkel konzultált.

Felolvasásait az Erdélyi Múzeum Egyesület, majd az 1881-ben Déván létrejött Hunyadvármegyei Történelmi és Régészeti Társulat gyűlésein tartotta. E két társulat évkönyveiben közölte értekezéseit. 1899-ben királyi engedéllyel kapta meg a kolozsvári egyetem bölcsészdoktori oklevelét.

Több tudományos és jótékonysági egyletnek is tagja volt. Régészeti gyűjteményét halála után az Erdélyi Múzeum érem- és régiségtára őrizte.

 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Botár Edit báb- és díszlettervező, textilművész, grafikus, festő (1930–2014)

január 07, 2018 - 20:06

„Hosszú lenne felsorolni életem fontosabb állomásait, így csak pár fontosabb dologra szorítkozom. A Kolozsvári Ion Andreescu Intézet textilszakának elvégzése után (1956) harminc évet dolgoztam a Kolozsvári Bábszínházban mint díszlet- és bábtervező. Sok kitüntetést és elismerést kaptam. Ez csodálatos műfaj volt, ahol alkotó fantáziámat hagyhattam szárnyalni. Fából vaskarikát is csinálhattam. Így az absztrakt művészet sok ágát is kipróbálhattam, mégis megmaradtam nagy szerelmemnél, az akvarellnél, amit nem értékeltek úgy, mint az olajat.

Banga Ilona biokémikus (1906–1998)

február 06, 2018 - 12:18
Banga Ilona biokémikus

Hódmezővásárhelyen születt, a szegedi egyetem természettudományi karának hallgatója volt 1924-től, 1925-27 között a bécsi egyetemet látogatta, 1929-ben készítette el doktori értekezését. 1931-től a szegedi egyetem Orvos-Vegytani Intézetben dolgozott Szent-Györgyi Albert mellett, 1940-ben kapta meg egyetemi magántanári kinevezését. Értékes publikációi alapján több külföldi intézet hívta meg, járt Bécsben, Liègeben, Oxfordban, Nápolyban.

Alapvető felismerései voltak, azonban a további kutatással Szent-Györgyi Straub-F. Brunót bízta meg.

Büttner Lina író, műfordító (1846–1917)  

december 25, 2017 - 23:06

A magyar feminizmus egyik előfutára Sajóvámoson született. Büttner báró hat gyerekének egyformán alapos nevelést adott, a tudományok mellett a gyakorlati életre is nevelte fiait, lányait. Lina – és szintén író testvére, Júlia – fiatalkorától írt a birtokon folyó életről, a természet változásairól. 1874-ben házasságot kötött Náray Iván íróval és a fővárosba költöztek. Bekapcsolódott az irodalmi életbe, a Fővárosi Lapokban megjelent első elbeszélése.