Népszavazási kérelem a női kvótákért

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam

Népszavazási kérelem a női kvótákért

szeptember 16, 2009 - 10:56

Múlt kedden népszavazási kérelmet nyújtott be az Országos Választási Biztossághoz (OVB) 27 magánszemély, köztük több női civilszervezet elnöke. A kezdeményezés célja a nők arányának növelése az Európai Parlamentben, az Országgyűlésben és a helyi önkormányzatokban.
A kérelem ötlete Novák Évától, a Nők a Pályán Egyesület elnökétől származik. A kezdeményezők közt pedig olyan közéleti személyiségek is szerepelnek, mint például Heller Ágnes filozófus, Bódis Kriszta író-filmrendező, Endrei Judit újságíró, Bangó Margit énekesnő, Dr. Asbótné Thorma Judit a Magyar Nők Szövetségének elnöke, illetve Bárdos Deák Ágnes énekesnő, a Kontroll Csoport tagja.

 

„Nőnek lenni – jó. Küldetés, kihívás, lehetőség. Nőnek lenni Magyarországon – két évtizeddel a rendszerváltás után is –kiszolgáltatottság, mellőzöttség, lemondás. Már semmi sem indokolja, hogy a térkép határozza meg állampolgáraink többségének sorsát, de az élet azt bizonyítja: a tőlünk nyugatabbra és északabbra született „szerencsések” árnyékában élünk. A kontinensen alig van olyan ország, melynek képviseleti intézményeiben és döntéshozatali szintjein a nők jelenléte olyan botrányosan alulreprezentált lenne, mint hazánkban.
Franciaországban e kérdést az alkotmány szabályozza, Spanyolországban, Belgiumban a választójogi törvény, a skandináv államokban pedig a pártok jelöltállítási gyakorlata módosult úgy, hogy korrigálja a korábbi diszkriminációt.
Mint ismeretes, a magyar Országgyűlésben is volt egy emlékezetes kezdeményezés, amely megpróbálta ezt a kérdést orvosolni. Ám a 2007. május 15-én benyújtott törvényjavaslat a nők arányának növeléséről az Országgyűlésben és az önkormányzatokban a 2007. november 26.-i szavazás során nem kapta meg a szükséges többséget. Ugyanezt a javaslatot pedig 2009. februárjában a Ház már megvitatni sem volt hajlandó.
A nők döntéshozatalban való nagyobb részvétele nemcsak a nők érdeke, hanem az egész társadalomé, a közéletből ugyanis nagyon hiányzik az empátia, a szolidaritás és a kompromisszum-készség. Ahol pedig a lehetséges közszereplők többségét nem vonják be kellő mértékben a döntésekbe, ott nincs minden rendben, az a társadalom nem a jövőért, hanem a meglévő állapotok konzerválásáért küzd.
Ha az Országgyűlés tagjai továbbra sem hajlandóak tárgyalni az előttük fekvő törvényjavaslatról – nem marad más út a figyelem felhívására, mint e népszavazás elindítása. S mivel a kezdeményezők tisztában vannak azzal, hogy a népszavazás nagyon sokba kerül, őszintén remélik, hogy a Tisztelt Ház a Jövőre voksol, mielőtt sor kerülne –az amúgy elkerülhetetlen – referendumra.” – közölték a népszavazás kezdeményezői.
A szavazásra bocsátott kérdés pedig az lenne, hogy „Egyetért-e Ön azzal, hogy a nők méltó közéleti szereplésvállalásának elérése érdekében az európai parlamenti, az országgyűlési és a helyi önkormányzati választásokról szóló törvények egészüljenek ki olyan rendelkezésekkel, amelyek előírják, hogy csak olyan listát lehet bejelenteni, amelyen egymás után váltakozva hol az egyik, hol a másik nemhez tartozó személyek szerepelnek?”
„Ne legyen több a nő, de az sem jó, hogy 90 százalékban a férfiak vannak többségben. Persze a fordított arány sem lenne szerencsés. Azt szeretnénk elérni, hogy legalább 30 százalékban legyenek a hölgyek.” Hogy miért? „A nőknek jobb a kompromisszumkészségük empatikusabbak, másképp oldanak meg problémákat.”– nyilatkozta Novák Éva a boon.hu-nak. Azt is elmondta, hogy 200 ezer aláírást kell összegyűjteniük, de ennél sokkal többre számítanak. Tudják, hogy a tavaszi országgyűlési választásokra már nem tudnak érvényt szerezni a női kvótának, de az őszi önkormányzatira talán igen.

 

Kapcsolódó linkek:

Már megint a női kvóta

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



"Varga Pityu nem csak egy ül a Parlamentben" - Péterfy-Novák Éva (Nők a Pályán) beszéde a Nők Lázadása tüntetésen

szeptember 17, 2012 - 15:56
Péterfy-Novák Éva (Fotó: Csöre András)
A látszat az, mintha fel lehetne lélegezni. De ez, ismétlem, csak a látszat.

Semmi sincs megoldva.

Varga Pityu nem csak egy ül a Parlamentben.

A mondataival az ország férfilakosságának nyilván jelentős része egyet ért.

Varga Istvánok tíz, és százezreivel, millióival kell még megértetni, hogy mért szalonképtelen, mért felháborító, miért vérlázító az a gondolkodás, amit képviselnek.

Már régen foglalkozni kellett volna a nők helyzetének tarthatatlanságával, akkor most nem jutottunk volna idáig.

Nőtörténelem (nőirodalom, sőt, női kvóta) – miért is?

március 05, 2010 - 11:26
Mint nemrég értesültem, a 80-as évek óta az USA-ban március a nőtörténelem, azaz a herstory hónapja. Herstory… Időnként még nő ismerőseim is felháborodottan kérdezik tőlem: miért van egyáltalán szükség arra, hogy „külön” nőtörténelemről (illetve nőirodalomról, stb.) beszéljünk? A választ hamar megleled, ha fellapozod középiskolás történelem (vagy irodalom) tankönyvedet – bár az „ember=férfi” illetve „emberiség=férfiak” analógia olyannyira egyértelmű tétellé vált az „általános műveltségben”, hogy talán fel sem fog tűnni, hogy a nők alulreprezentáltsága a szóban forgó probléma.

Kőműves Kelemenné a választások küszöbén

január 03, 2010 - 17:57
Adamik Mária

2010 választási év lesz, amit nemcsak most, az új esztendő hajnalán, de már az óév utolsó felében is bőven érzékelhettünk.
A jelen politikai helyzet ismét olyanra sikeredett, amely eltereli a figyelmet a nők politikában betöltött – egészen pontosan be nem töltött -  szerepéről.
Holott igazság szerint éppenhogy inkább ráterelhetné ez a folyamatos kudarc a figyelmet – de NEM ÉS NEM.
Internetes böngészéseim közben időnként gyöngyszemekre lelek.
Ezek között is kiemelt helyet foglal el az alábbi, épp a témába vágó tanulmány.