Törvényesített gyerekrablás – esetleírás, avagy miért demonstrálunk dec. 1-jén szombaton 15 órakor a Kossuth téren?

Olvasási idő
7perc
Eddig olvastam

Törvényesített gyerekrablás – esetleírás, avagy miért demonstrálunk dec. 1-jén szombaton 15 órakor a Kossuth téren?

november 28, 2012 - 15:53
„A 16 akciónap a nők elleni erőszak ellen” rendezvénysorozat keretében december 1. szombaton, 15 órakor a Kossuth téren Anyák, akiknek elrabolták a gyermekeit demonstráció lesz.

„A 16 akciónap a nők elleni erőszak ellen” rendezvénysorozat keretében december 1. szombaton, 15 órakor a Kossuth téren Anyák, akiknek elrabolták a gyermekeit demonstráció lesz.

Az esemény Facebook oldala:

A kislányaim és az én történetünk sajnos szomorú valóság. A félelmetes az egészben az, hogy bármelyik nővel megtörténhet ma Magyarországon, aki mellett nincs egy férfi, aki megvédje. Lehet az az ember apa, testvér, rokon,vagy barát...

Az esetem tehát nem egyedi, azt már tisztán látom, hogy ami velünk történik, az csak egy példája a családon belüli erőszaknak, a fizikai és lelki bántalmazásnak, amiben sok sorstársammal osztozom az országban.

2012 február 19.-én a férjem elvitte az öt éves Júlia, és a 7 éves Johanna nevű kislányainkat apai láthatásra Egerszólátra, ahonnan nem hozta vissza őket.  A férjem és a családja elérhetetlen volt napokig, így megindult a lányok rendőrségi és facebook keresése. Harmadik napra megtudtam, hogy a férjem a lányainkkal vándorolt az országban.

Tette ezt annak ellenére, hogy érvényes bírói végzésem volt arról, hogy a folyamatban levő válás ideje alatt nálam voltak elhelyezve a gyerekek.

2011.december 7.-én férjemtől a folyamatos lelki és fizikai bántalmazás miatt voltam kénytelen kimenekíteni a gyerekeket. Gondolkodás nélkül hátrahagytam az ingóságaim, a házam, és hazaköltöztünk a pestlőrinci szülői házba. Johanna már akkor is komolyan depressziós volt, mivel őt két éves kora óta verte az apja, és csak Hülyegyereknek nevezte. A babáival azt játszotta el számtalanszor, hogy "Anya, én minek születtem meg..."Amikor a kis unokatestvérétől ezt megtudtam,azonnal beadtam  válókeresetet. Sokan kérdezik,akik nem ismernek, hogy miért nem hamarabb léptem.

A kislányaim között nincs két év korkülönbség. A második terhességem idején ütött meg először a férjem, mert a nemzetközi szállítmányozó cégem nem hozott elég pénzt, és neki anyagilag helyt kellett állnia a családban. Ebben az időben kezdődött el Johanna bántalmazása is. Sajnos én a terhesség ideje alatt, súlyos beteg lettem. Méhnyakrákom, trombózisom, és háromszoros gerincsérvem lett a kimerítő életem miatt. A rettenetes fájdalmaim ellenére vittem a cégem, neveltem a gyerekeket, vezettem a háztartást, csináltam a kertet... Nehéz volt minden szempontból, de csináltam, mert jó feleség akartam lenni.

Johannát mindig védtem, némán tűrtem a sorsomat. A családomtól és a barátaimtól 160 km-re Egerszóláton vettünk házat. A gyönyörű táj mellett egy rendkívül bigott, zárkózott közösség áll, ahol ma is feudális viszonyok közt élnek az asszonyok.

2011 áprilisában súlyosan megtámadott a férjem: szétverte a bal kezem, szétrúgta  a méhem, és akkora pofont adott, hogy napokig fájt a fejem. Ekkor már nyílt titok volt a faluban, hogy nagy baj van a házasságunkkal. De a válásról lebeszéltek. A kórházi látlelet után a rendőrség megkérdezte, hogy akarom-e a távoltartási végzést, és hogy büntető eljárást indítsanak-e a férjem ellen...Mai ésszel nem is értem, miért bocsájtottam meg a férjemnek... (Ezért kellene, hogy a csbe ne magánvádas legyen, hanem hivatalból üldözendő. Egy testileg lelkileg sérült nő nyilván nehezebben lép fel az érdekeiért, az intézkedés nem szabad, hogy ezen múljon – a szerk.)  Hazamentünk, és ezek után tovább folytatódott a bántalmazás. Ősszel beadtam a válókeresetet, és decemberben, az első békítő tárgyalás után elmenekültünk a házunkból.

Volt egy viszonylag békés évünk Pesten a gyerekekkel. Igaz, akár heti 3-4 napot is a gyámhivatalnál kellett töltenem, a férjem feljelentései és rágalmai miatt. Eljárást indíttatott ellenem a férjem a XVIII. kerületi Önkormányzat gyámügyi hivatalában, ahol kiskorú veszélyeztetésével vádolt...vagy rendszeresen jött a férjem feljelentései miatt a gyermekjóléti szolgálat is a házunkhoz...de mindegyik hivatal mindent a lehető legnagyobb rendben talált.

Eleinte a kerületi gyámhivatal ügyintézője a bizalmamba férkőzött...és egyik napról a másikra kijelentette,hogy el kell venni tőlem a gyerekeket . Az Önkormányzat,a gyermekjóléti szolgálat,valamint az óvoda is értetlenül és együtt érzően figyelte az eseményeket. Ők, és a rokonaim folyamatosan hívtak telefonon, és tartották bennem a lelket. Mint menet közben kiderült, a gyámhivatal valamilyen iratot állított ki, napokkal  a gyermekrablás előtt, de én a mai napig nem tudom mit írtak.

Közben az ügyünket a kerületi önkormányzat figyelte, és K.D.-t, a kerületi gyámügyhivatal ügyintézőjét figyelmeztette, hogy bírói szakaszban lévő ügyben nem intézkedhet. Ennek ellenére az ügyintézőnő valamilyen iratot kiállított a férjemnek -mint utólag megtudtam- és arra hivatkozva, teljesen törvényellenesen a férjem nem hozta vissza a láthatásról a gyerekeket.

Már napok óta körözte a rendőrség a gyerekeim, mikor behívott a gyámügyes, és gúnyosan azt mondta nekem, hogy ne játsszam az eszem, tudom én, hol vannak a gyerekeim, és jobb is ez így, mert ha nem fizet gyerektartást a férjem,akkor nagyon jól el fogja látni a gyerekeket. Mondta ezt annak ellenére a gyámügyes, hogy a láthatásokról régebben az apa rendkívül elhanyagoltan és kiéhezve hozta haza a lányokat... Ezekről a láthatásokról minden esetben fotókat készítettem, és leadtam a gyámügynek. A gyerekek gyakran sikítva futottak a saját apjuk elől... Ezekről az esetekről minden esetben rendőrségi jegyzőkönyv is készült, de betettük a kocsiba, és így el tudta vinni a férjem a gyerekeket.

Szintén mint utólag megtudtam, a férjem, és a gyámügyes  mind a gyermekrablás előtt és után is szoros privát kapcsolatot tartottak.

A február 19.-i gyermekrablás után az apa nem engedte, és hogy lássam a kislányaimat, akiket kizárólag én neveltem addig.

Február 27.-én, a következő bírsági tárgyaláson a bírónő a nyíltan bántalmazó és elhanyagoló apának ítélte ideiglenes hatállyal a gyerekeket, mint mondta, a következő - negyedik!  - pszichológiai szakvéleményig.

A láthatásokat úgy szabályozta, hogy minden második szombaton 9-13 óráig, ellenőrzött láthatáson, azaz börtön körülmények között láthatom  a kislányaimat...

Február 27.-e óta gyakorlatilag telefonon sem beszélhetek a kislányaimmal, és mivel nincs szabályozva az elmaradt láthatások pótlása sem, így ha az apa nem hozza el láthatásra a kislányaimat, akkor nem láthatom őket egyáltalán... Erre padig sok példa volt.

Sajnálatos módon, mivel a gyermekelhelyezési per bírói szakaszban van, így sem a jegyző, sem a gyámhivatal, sem a gyermekjóléti szolgálat munkatársai, de még az ombudsmani hivatal sem léphet semmit az ügyben.

Gyakorlatilag tökéletesen kiszolgáltatottjai vagyunk az Egri Városi Bíróság bírónőjének, aki ennyi idő elteltével sem hajlandó tárgyalni a gyermekelhelyezési ügyünket. Teszi ezt annak ellenre, hogy az ellenőrzött anyai láthatások alkalmával a kislányaim folyamatosan panaszkodnak az apjukra, hogy megfenyegeti őket, amikor velem szeretnének beszélni.

Mindemellett az ovis-sulis szünetekben nem vigyáz a gyerekekre, vagy a szomszéddal vannak, vagy leviszi Makóra az anyjához, nyáron például kétszer másfél hónapra, és akkor egyáltalán nem is látogatta őket.

Mindennek értelmében el lehet mondani a férjemről, hogy jellemét tekintve igazi bántalmazó, a gyerekeket nem szeretetből akarja maga mellett tartani, hanem a szemében ők a felém irányuló bosszú eszközei. A gyerekek érzik ezt és félnek tőle...Nem gondozza őket; a nyolc éves nagylányom látja el a kicsit. Johanna nem tudom honnan tudja, hogy neki lesz majd joga választani,hogy melyik szülőjével éljen...Kérdezi tőlem: Anya, mikor leszek annyi idős,hogy én döntsem el,hol szeretnék élni ...? Közben a kicsi Juli csak sír, a mellembe fúrja az arcát, és a fejét rázva zokog, amikor el kéne menniük...

Kislányaim lelki roncsok, de leginkább Johanna,aki a rettegett apa mellett kénytelen élni...Az iskolában folyamatosan maszturbál...És ki tudja miért...Minden információt és beadványt rendszeresen küldök a bíróságnak,de egy beadványomra sem hajlandó reagálni.

Tehát az Egri Városi Bíróság megvalósította a törvényesített gyermekrablást.

Időközben büntető eljárás indult a férjem ellen a kiskorú lakhelyének megváltoztatása, és egy másik könnyű testi sértés miatt, ugyanis számtalanszor a gyerekek szeme láttára megvert az utcán a férjem.

De büntető eljárás indult a XVIII. kerületi gyámhivatali ügyintézőnő ellen is, hamis tanúzásért, bizonyítékok eltüntetése miatt, rágalmazásért, és mert végighazudta a gyermekelhelyezési tárgyalást.

Rettenetes tíz hónap van mögöttem a gyerekek nélkül...

Eleinte a magam megnyugtatására elindítottam oldalt a facebookon. Elképesztő emberi sorsokkal találkoztam, láttam a vergődéseiket; a barátaim lettek a sorstársaim.

A magam,és az ő jogainak érvényesítése miatt szervezem az első

Terveim szerint mindaddig folytatjuk a demonstrációkat, amíg eredményt nem érünk el. Követeléseink:

  1. A gyerekeket hallgassák meg a bíróságokon, külön teremben, számukra megfelelő körülmények között pszichológussal és bíróval.
  2. A bíróság, ha szükségesnek látja, tegye kötelezővé az elvált szülőknek a mediációt a gyermek érdekében, a válóper alatt és után. (azaz intézkedjen abban az esetben, ha az egyik fél nem hajlandó a láthatásról, ill. a gyerekekről kommunikálni).
  3. Az indokolatlan szülői elidegenítés jogilag jelentse a szülői feladatokra való alkalmatlanságot.

A gyermekelhelyezési perekben valóban a gyermek legyen a főszereplő, és tizenkét éves kora előtt is dönthessen a saját életéről.

Remélem a gyermekek érdekében lépnek majd a törvényhozók. Igaz, illúzióim már nincsenek. A családjogi törvények módosítása és érvényesítése nem érdeke a Rendszernek; hiszen ezek az elhúzódó ügyek teszik igazán prosperálókká a bíróságok, jogászok és kapcsolódó hivatalok munkáját. De mint mondani szokták: a remény hal meg utoljára. Addig mi rendületlenül hallatjuk a hangunkat, és segítségül hívjuk a nyilvánosságot. Es egyre többen leszünk sorstársak... sajnos...

 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



"A bűnöm annyi volt, hogy az exférjem ránk akarta gyújtani a házat"

október 18, 2015 - 22:19

Sziasztok, Csurika Mária vagyok A Város Mindenkié Hajléktalan Nők Munkacsoportjából.

Nőnek lenni a mai társadalomban nem egyenlőség, hanem elnyomás - főleg akkor, ha a nő szegény, ne adj isten cigány, fogyatékkal él, vagy sokgyermekes anya. Ma Magyarorszagon 17 százalékkal keresnek a férfiak többet ugyanazert a munkáért, mint a nők. Nekünk, nőknek kell a gyermekeinket felnevelni, de ha sokat vagyunk betegállományban, elveszítjük a munkahelyünk, ezért elvész az otthonunk is.