Jó, de még nem elég - Nőszervezetek közleménye a családon belüli erőszak hétfőn elfogadott új büntető tényállásáról

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Jó, de még nem elég - Nőszervezetek közleménye a családon belüli erőszak hétfőn elfogadott új büntető tényállásáról

június 05, 2013 - 15:27
2013. június 5. - A nőszervezetek üdvözlik, hogy a “kapcsolati erőszak” elnevezésű tényállás elfogadásával a törvényhozók megerősítették, hogy a családon belüli erőszak nem magánügy, és hogy az e körbe tartozó cselekmények bűncselekmények, amelyek ellen az államnak kötelessége fellépni.

2013. június 5. - A nőszervezetek üdvözlik, hogy a “kapcsolati erőszak” elnevezésű tényállás elfogadásával a törvényhozók megerősítették, hogy a családon belüli erőszak nem magánügy, és hogy az e körbe tartozó cselekmények bűncselekmények, amelyek ellen az államnak kötelessége fellépni.

A megszavazott szöveg hosszú egyeztetések eredménye, és – bár szakmailag hagy maga után kívánnivalót – valamelyest tükröződik benne a hatékonyabb szabályozást követelő társadalmi igény, valamint a nemzetközi kötelezettségeknek, a civil szervezetek szakmai ajánlásainak és az ellenzéki képviselők javaslatainak a figyelembe vétele is.” – foglalta össze Wirth Judit, a NANE Egyesület jogásza.

Ugyanakkor az elfogadott normaszöveg még mindig hiányos, és máris tudható, hogy későbbi javításokra, módosításokra szorul majd.

“Bár örvendünk a zárószavazás előtti utolsó pillanatokban benyújtott jobbító módosító javaslatoknak, szomorúan állunk a tény előtt, hogy a kormányzat és a parlament nem óhajtott egy valóban koherens és átfogó szabályt alkotni, amire pedig az egyeztetések során felsorakoztatott rengeteg szakmai érv és gyakorlati példa birtokában képesek lehettek volna.” – tette hozzá Wirth.

Üdvözlendő, hogy a törvény a közös gyerekkel rendelkezőkre végül kiterjeszti a védelmet akkor is, ha sosem éltek együtt, ugyanakkor érthetetlen, hogy miért maradnak ki a védelemből az egyéb bensőséges viszonyban levő vagy ilyenben volt személyek, ha korábban nem éltek együtt a bántalmazóval. A bántalmazás természetrajza ezekben az esetekben is ugyanaz. Így a bűncselekmény sértetti köre változatlanul kirekesztő maradt.

A büntetendő cselekmények körének meghatározásában is történt előrelépés az eredeti javaslathoz képest, azonban a hiányosságok itt még súlyosabbak. A tényállás nem utal a fenyegető zaklatásra, a szexuális és reprodukciós jogok bántalmazók általi korlátozására, hiányosan és pontatlanul fedi le a gazdasági hatalommal való visszaélést. Utóbbi megállapíthatóságához ráadásul olyan súlyos helyzetet követel meg, mely gyakorlatilag az áldozat(ok) hajléktalanságát vagy éhezését feltételezi, valamint szokatlanul sok feltételt szab a fenyegető kontroll (lelki terror) szankcionálásához.

A jogalkotó elmulasztott továbbá kötelező minimum büntetési tételt meghatározni a tényállás alapesetére, így várható, hogy a büntetéseknek nem lesz visszatartó ereje. Még a partner elleni súlyos testi sértés esetén sem szoktak letöltendő szabadságvesztést kiszabni a bíróságok, a minimumtétel hiánya nyilvánvalóan ezt a bírói gyakorlatot fogja tovább erősíteni.

Végül pedig: a lelki és a gazdasági visszaélések miatti eljárások magánindítványhoz kötése közismerten az áldozatokra helyezi az eljárások megindításának terhét, mely megoldás eleve kudarcra van ítélve.

Felhívjuk a kormányzat figyelmét, hogy a családon belüli erőszakkal szembeni érdemi és hatékony fellépéshez elengedhetetlenül és haladéktalanul szükség van a kapcsolódó jogi szabályozás – így a távoltartásról és a büntetőeljárásról szóló törvény – felülvizsgálatára és javítására, az áldozatok védelmére hivatott intézményrendszer és szolgáltatások létrehozására, minőségi és mennyiségi fejlesztésére, valamint a szakemberek számára szisztematikus és kötelező képzések bevezetésére, a vonatkozó szakmai szabályok (protokollok) elfogadásával együtt.

Sajtókapcsolat:
dr. Spronz Júlia (PATENT): 06 70 391 3622, és dr. Wirth Judit (NANE): 06 30 680 3924

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Hangot a bántalmazottaknak! Nőszervezetek sajtóközleménye a Nők elleni erőszak felszámolásának világnapja alkalmából

november 23, 2013 - 11:57

November 25. a nők elleni erőszak felszámolásának világnapja. A Néma Tanúk felvonulással november 23-án idén is a párkapcsolati erőszak elmúlt 12 hónapjának halálos nőáldozataira emlékezünk. Tanúságot teszünk, hogy haláluk több nyomot hagyjon a közvélemény figyelmén, mint egy párszavas hír az újságok hátsó lapjain. Tanúságot teszünk egyúttal a (még) élő áldozatok, nők és gyerekek mellett, akiket ismerősök, családtagok, és főleg állami és önkormányzati intézmények, hatóságok némítanak el azzal, hogy

Újabb porhintés? - az áldozatvédő szervezetek kifogásolják Balog Zoltán határozati javaslatát

június 11, 2015 - 10:29
Balog Zoltán (Fotó: Thaler Tamás)

A nőszervezetek a sajtóból értesültek arról, hogy Balog Zoltán miniszter országgyűlési határozati javaslatot nyújtott be a kapcsolati erőszak elleni hatékony fellépést elősegítő nemzeti stratégiai célok meghatározásáról. Nem csak a hír maga ért váratlanul, de a határozati javaslat célját és koncepcióját sem értjük igazán, a tartalmát pedig több ponton aggályosnak találjuk.

Miért nem elég a tüntetés?

szeptember 16, 2012 - 19:34

Részt vettem már néhány demonstráción, tüntetésen, és feministaként fontosnak is tartom a véleménynyilvánítás ilyen formáját is; vasárnap is ott leszek a Kossuth téren. Ennek ellenére napok óta gyanakvással és kétkedéssel figyelem az eseményeket, hozzászólásokat. Elsőre pozitívnak tűnhet, hogy ilyen sok ember háborodott fel Varga István nőgyűlölő kijelentésén és a többi képviselő cinikus viselkedésén, de nem hiszem, hogy ez a rengeteg nő és férfi tényleg tisztában lenne azzal, miről is van szó.