Egy olyan nőről szeretnék írni most, akikről csak érintőlegesen emlékeznek meg a történelemkönyvek, és méltetlanul kevés szó esik róla, pedig rengeteget tanulhatunk példájából. Ő volt I.Halikarnasszoszi Atremiszia. (Számon tartunk egy másik Artemisziát, szintén Halikarnasszosból, aki a Mauzoleosz húga-felesége, maga is kiváló politikus, róla egy másik cikkben emlékezem majd meg. A név későbbi, talán legismertebb viselője Artemisia Gentilleschi reneszánsz festőnő – a szerk. megj.)

Halikarnasszoszt a Kr. e. 2000 körül hazát kereső görög hajósok alapították Epheszosz városával együtt. Mindkét város hamar jelentős szerephez jutott, hiszen mindkettő fontos kereskedelmi központtá vált. A görögök uralma Kr.e. 546-ig tartott, amikor a perzsa II. Kürosz király elfoglalta az egész szárazföldet az Indus folyó, a Földközi-tenger, a Fekete-tenger és az Indiai-óceán között. Hatalmas volt a király birodalma, ezért sok helyen fejedelmek – ún. sztrapák – uralkodtak, melyek bár elismerték a király elsőbbségét, szabadon dönthettek mindenről a saját térségükben. Kis-Ázsia délnyugati része a káriai fejedelem birtokához, a partvidéki Szatrapiához tartozott.

Ekkoriban látta meg a napvilágot I. Artemiszia. Apja  Lygdamis király, anyja neve nem maradt ránk. Miután felesége belehalt a szülésbe Lygdamis elhatározta, hogy többé nem vesz asszonyt magához és örököse Artemiszia lesz. Ennek szellemében zajlott az ifjú hercegnő nevelése. Tizenkét évesen vett részt először haditanácson, ekkorra már négy nyelven folyékonyan beszélt, kitűnően értett a taktikához, stratégiához, és közelharcban nemigen akadt ellenfele. Ezenfelül jól bánt a hangszerekkel, kiváltképp a hárfával, és gyakran énekelt. Apja rendszeresen küldte diplomáciai utakra, ahol maga parancsolt a hajóján és a navigációt is ő végezte. Bejárta így a görög gyarmatvárosok nagy részét és a föníciai partokat. Húsz éves sem volt, mikor megörökölte a trónt. Halikarnasszoszt gyakran csak „kalózfészekként” emlegették, és ez nagyrészt fedte is valóságot. A kereskedelem mellett a rablóportyák jelentették a város bevételét, amiket a király is támogatott, hiszen részesedés ellenében menedéket és készleteket adott a tengeri rablóknak. Ne feledjük az akkori hajók maximum 1-2 napot tartózkodhattak a nyílt vízen. Apja halála után Artemiszia vaskézzel uralkodott rajtuk(másként nem is lehetett volna) és lassan de biztosan kiharcolt némi jólétet és önállóságot kicsiny államának. Megegyezett a perzsákkal, hogy rajta keresztül bonyolítsák kereskedelmüket a Földközi-tenger nyugati medencéjével. De jó kapcsolatot ápolt a görög poliszokkal is, akik nemesfémért cserébe keleti luxuscikkeket vásárolhattak. Felszabadított rabszolgákból, és zsoldosokból egy kiváló, a spártaikkal, és a perzsa halhatatlanokkal egyenértékű kis létszámú haderőt hozott létre. Hadseregének igazi ereje azonban a tengerészet volt, melyet a hivatalos királyi hajókon kívül nagyszámú kalóz is támogatott.  A szomszédos uralkodók irigykedve és félve tekintettek rá. A nyilvánosság előtt azonban becsmérelték, lenézték női mivolta miatt. Mindezek őt nem érdekelték, alattvalói felnéztek rá, és bármelyik kellemetlenkedő környékbeli királlyal le tudott számolni.

Uralkodása alatt került sor az ókor egyik legnagyobb fegyveres konfliktusára, a görög-perzsa háborúkra. Csak a lényeget érintve elmondhatjuk, az egész konfliktus egy téves ítéletből alakult ki. A szkíták ellen indított büntetőhadjáratban, a ion görögök mentették meg az uralkodót, Dareioszt. Ebből mindkét fél rossz következtetést vont le: Dareiosz úgy hitte feltétlenül megbízhat a ionokban, míg a görögök látván milyen közel is került a bukáshoz, elérkezettnek látták az időt egy felkelésre.

Aremiszia az első ion felkelésnél kivárt. Látta, hogy a poliszok csupán jelképes segítséget nyújtottak a lázadóknak (Athén csupán 20, Eretria pedig 5 hajót bocsátott rendelkezésére), és szemtanúja volt Milétosz ostromának. Tudta, a görögök messze vannak, a perzsák pedig közel. Bár hellén neveltetést kapott, uralkodóhoz illően mélyen pragmatikus gondolkodású volt. Ma úgy mondanánk: reálpolitikus. Látta mi lesz az ellenállók sorsa és nem kívánta ennek kitenni királyságát, sem annak lakóit (Milétosz és más lázadó városok polgárait vagy megölték, vagy rabszolgának hurcolták el). Éppen ezért, mikor kémei beszámoltak neki a perzsa had összevonásáról kis-ázsiában, üzenetet küldött Dareiosznak, melyben támogatásáról biztosította. Az uralkodó  magabiztos volt, és nem kért katonákat csupán ellátmányt és hajókat. A hadjárat azonban kudarcba fulladt, perzsák marathoni veresége, Dareiosz halála és Xerxész trónra kerülése Kr.e. 486-ban, valamint az azt követő belpolitikai ellentétek Perzsiát tíz évig távol tartották Hellásztól. A görög poliszok vezetői azonban tudták, hogy tartaniuk kell egy újabb perzsa támadástól. Kr.e. 482-481 nyarán perzsa követek jelentek meg a görög poliszokban, hogy Xerxész jóindulatáról biztosítsák azokat, akik hajlandók szerződést kötni Perzsiával. A thesszáliai városok eleget tettek a felszólításnak, a boiótiai Thébai szintén. A közép-görögországi népcsoportok közül egyedül a phókisziak álltak a perzsaellenes görög szövetség oldalára.Az ellenállást választók képviselői az Iszthmoszon  gyűltek össze, és elvben a továbbiakban az iszthmoszi-szövetség irányította. A fővezérlet joga Spártát, a peloponnészoszi szövetségfejét illette.

Artemiszia a perzsákhoz csatlakozott és Xerxés oldalán több kisebb harcban is részt vett, aminek eredményeképpen rábízták a flotta egy részének irányítását. Az euboiai csatában az ő higgadtsága mentette meg a perzsa hajóhad balszárnyát a teljes megsemmisüléstől. Ekkor szerezte azt a mellkasán keresztülfutó vágást, melyet kortársai szerint „úgy viselt, mint egy ragyogó ékszert”.

Ehhez a csatához kötődik az a tett, mely miatt a görögök vérdíjat tűztek ki a fejére. Történt ugyanis, hogy egy lakóniai tisztet húztak ki a tengerből a királynő vezérhajójára. Artemiszia szélnek akarta ereszteni, mivel bátor ellenség volt, és különben is ő Poszeidon papnője volt, tehát kegyet gyakorolhatott a vízből kimentett emberekkel. A tiszt viszont leköpte és árulónak nevezte, majd közölte inkább meghal, mintsem egy ilyen boszorkány kímélje meg. A királynő nem teketóriázott, kifeszítette a hajóorra, átvágta a torkát és hagyta vérét a tengerbe hullni áldozat gyanánt. Ne feledjük, hogy ez egy teljesen elfogadott eljárás volt, és neki sokszorosan kellett bizonyítani alkalmasságát. Katonái ezután, ha lehet még nagyobb tisztelettel néztek rá. Mellesleg a vérdíjat soha senkinek nem sikerült begyűjtenie.

Mivel gyermekkorra óta tanulta a tengeri hadviselést, és kalóz szövetségesei révén az összes nem konvencionális trükk is a kisujjában volt, egyedül ő ellenezte, hogy tengeren ütközzenek meg a görögökkel.

Thremophülai után Xerxész tanácsot tartott az egyesített sereg előtt Phareonnál. Amikor a perzsák mindnyájan megérkeztek a phaléroni kikötőbe, maga Xerxész is leszállt a hajókhoz, mert beszélni akart a hajók vezéreivel, hogy megismerje véleményüket. Ahogy odaért a király, helyet foglalt a trónusán; ott voltak már a tartományok királyai is, akiket magához rendelt, meg a hajók vezérei. Sorban ültek, ahogy a király rang szerint megtisztelte őket: első volt a szidóni király, utána a türoszi, meg a többiek. Mikor aztán szép rendjén elhelyezkedtek, Xerxész odaküldte mindenikükhöz Mardonioszt, kérdezze meg tőlük, hogy mit javasolnak, megütközzenek-e a tengeren. S ahogy aztán Mardoniosz végigjárta őket kérdésével, kezdve a szidóni királyon, mind egyhangúlag azt javasolták, hogy meg kell ütközni, csak Artemiszia beszélt így:

"Mondd meg a királynak, Mardoniosz, ezek az én szavaim hozzá: Nem voltam én a legrosszabb az euboiai csatában, és nem voltak az én tetteim a leghitványabbak. Jogom van hát ahhoz, királyom, hogy őszintén elmondjam, mit tartok ügyedre legkedvezőbbnek. Azt mondom tehát, kíméld hajóidat, és ne vívj csatát a tengeren, mert ellenségeid annyival jobbak a tengeren katonáidnál, amennyivel a férfiak bátrabbak az asszonyoknál! Miért is kellene egyáltalán tengeri csatát kockáztatnod? Hát nem vetted-e be Athént, amiért hadat indítottál? És nem igáztad-e le Hellasz többi részét is? Hisz senki sem áll már utadban! Akik pedig szembeszálltak, azok úgy jártak, ahogy megérdemelték! Megmondom azt is, hogy véleményem szerint hogy alakul majd ellenségeid helyzete.

Ha nem sietsz a tengeri ütközettel, hanem itt tartod hajóidat a part közelében, és magad is itt maradsz - vagy akár ha tovább is vonulsz a Peloponnészoszra -, könnyen elérheted a célodat, uram! Mert hosszú ideig nem fognak tudni ellenállni a görögök, szétszórod őket, és ők mind hazamennek városaikba. Hisz úgy tudom, nincs is elegendő élelmük ezen a szigeten. Ha meg szárazföldi seregeddel a Peloponnészosz ellen vonulsz, előre látható, hogy megrémülnek majd az odavaló görögök, s akkor már nem sokat törődnek majd azzal, hogy a tengeren harcoljanak veled Athénért. Ha viszont most elhamarkodottan megütközöl a tengeren, attól tartok, hogy tengeri haderőd veresége magával ránthatja a bajba még szárazföldi seregedet is. Ne feledkezz meg arról sem, királyom, hogy a derék embereknek rossz szolgái szoktak lenni, a hitványaknak pedig derék szolgái. Neked is, aki a legeslegkiválóbb ember vagy, gyávák a szolgáid; az egyiptomiak, küprosziak, kilixek és pamphülokból, akik szövetségeseid között vannak, semmi hasznod se lesz!"

Így beszélt Artemiszia Mardonioszhoz; a királynő jóakarói meg nagyon megrémültek e szavak hallatára; attól féltek, hogy megbünteti a király Artemisziát ezért a beszédért, hogy nem akar tengeri csatát vívni; irigyei és ellenségei viszont - mert ilyenek is voltak, hisz őt becsülte a király leginkább összes szövetségesei közül - annál inkább örültek ennek a válasznak, mert biztosra vették, hogy ezzel most nyakát szegi. De mikor aztán Mardoniosz közölte a válaszokat a királlyal; nagyon megörült Xerxész Artemiszia javaslatának. Azelőtt is sokra tartotta Artemisziát, de ettől fogva még jobban megbecsülte. Mégis úgy rendelkezett, hogy a többség javaslatát kövessék. Úgy gondolta különben is, hogy Euboiánál azért viselkedtek olyan gyáván a katonái, mert ő, a királyuk, nem volt közöttük. Most azonban ő maga is végig akarta nézni a tengeri ütközetet.

A csata azonban nem a vártak szerint alakult, hanem úgy ahogy Artemiszia megjósolta. A görögök finoman kimunkált haditerve és a jobb kiképzésük legyűrte lassan a perzsák létszámfölényét. Ekkor kelült sor a királynő szerencsés, már-már legendássá vált tettére, s ettől fogva még nagyobb lett a becsülete a király előtt. Amikor ugyanis a királyi hajóhadban már nagy volt a zűrzavar, Artemiszia hajóját üldözni kezdte egy attikai hajó. Artemiszia semerre se tudott menekülni, mert előtte mindenfelé szövetséges perzsa hajók tolongtak, és ő volt leghátul, legközelebb az ellenséghez.(Ő fedezte a teljes perzsa flotta visszavonulást) Erre Artemiszia gondolt egy merészet, és hirtelen ötletét szerencsésen végre is hajtotta. Nem törődve üldözőjével, gyorsan megtámadta az egyik perzsa szövetséges hajóját, azt, amelyet Kalündia királya, Dámászithümosz vezényelt. Hogy haragosa volt-e Dámászithümosz Artemisziának, és hogy előre megfontolt szándékkal támadta-e meg ezt a hajót Artemiszia, vagy csak azért, mert hirtelenében ez az ötlete támadt, azt nem tudhatjuk.

Ahogy aztán megtámadta és elsüllyesztette ezt a szövetséges hajót, ebből a merész cselekedetéből kettős haszna lett. Az attikai hajó parancsnoka, amikor látta, hogy Artemiszia egy barbár hajót támad meg, azt hitte róla, hogy vagy görög hajó ez, vagy pedig átpártolt a görögökhöz, és most együtt harcol velük a perzsák ellen. Ebben a hiszemben abbahagyta az üldözést, és más ellenséget keresett magának. Ez volt Artemiszia szerencséje, mert így sikerült megmenekülnie, és ennek köszönhette, hogy nem veszett oda; de ezenkívül, bár rossz fát tett a tűzre, Xerxész király még meg is dicsérte.

Mondják ugyanis, hogy Xerxész látta, amint Artemiszia támadott a hajójával, és meg is jegyezte valaki a környezetéből: "Látod, uram, milyen bátran küzd Artemiszia, hogyan süllyeszti el az ellensége hajóját?!" A király erre megkérdezte, hogy valóban Artemiszia volt-e az, kísérete pedig azt felelte, hogy igen, hiszen jól látható a hajó jelvénye is! Hogy persze az elpusztult hajó valóban az ellenségé volt-e, azt nem tudták.

Hozzájárult még Artemiszia szerencséjéhez az is, hogy az elsüllyesztett hajó legénységéből senki se menekült meg, aki bevádolhatta volna. Xerxész, amikor környezete válaszát hallotta, állítólag fölsóhajtott: "Embereim asszonyokká lettek, az asszonyok meg férfiakká!"

Hiába volt Artemiszia hősiessége, a csata elveszett. A görögök kitartottak és a perzsák ott maradtak jelentős hajóhad nélkül.. Hogy mennyire megbízott Xerxés a királynő értékítéletében arra állon itt egy példa:

Amikor az első hír megérkezett Szúszába, hogy Xerxész elfoglalta Athént, úgy megörültek az otthon maradt perzsák, hogy az utakat mind mirtusszal hintették tele, tömjént gyújtottak, áldozati ünnepet rendeztek, örültek, örvendeztek és vigadoztak. A második hír azonban lesújtotta őket, megszaggatták ruháikat, sírtak, jajgattak és gyászoltak; mindenért Mardonioszt okolták. Nem is annyira hajóik elvesztését gyászolták, mint inkább Xerxész király életéért aggódtak. Mindaddig tartott ez a hangulat Perzsiában, amíg Xerxész haza nem érkezett és jelenlétével meg nem nyugtatta őket.

Mardoniosz pedig, amikor látta, hogy mennyire elkeseríti Xerxészt a szalamiszi vereség, előre sejtette, hogy a király hamarosan kereket old Athénból. Attól is félt, hogy neki magának bűnhődnie kell majd, hiszen ő biztatta a királyt a görögországi hadjáratra. Jobbnak látta tehát, ha továbbra is vállalja a veszélyt, és vagy leigázza Görögországot, vagy valami vállalkozásba fogva dicsőségesen fejezi be életét. (Mégis inkább azt remélte, hogy sikerül majd meghódítania Görögországot.) Ezen jártatta az eszét, és így szólt a királyhoz:

"Uram, ne vedd annyira szívedre az elszenvedett csapást, és ne bánkódj miatta! Hiszen nem deszkahajók döntik el ezt a háborút, hanem emberek és lovak! Aztán meg senki se mer ezekről a görög hajókról partra szállni, hogy ott ütközzék meg veled, se a szárazföldről nem jön ellenünk senki, még ha talán azt hinnék is ostobaságukban ellenfeleink, hogy már kivívták a végső diadalt. Azok, akik valóban szembeszálltak velünk a szárazon, el is vették méltó büntetésüket.

Ha jónak látod, tegyünk most rögtön próbát, és foglaljuk el a Peloponnészoszt, de ha inkább várni akarsz még egy darabig, megtehetjük azt is. Csak ne veszítsd el a bátorságodat! Mert nem viszik el szárazon a görögök se azt, amit most, se azt, amit régebben cselekedtek ellened. Szolgáid lesznek ők mindnyájan! Tégy úgy, ahogy mondom. Ha úgy határoztál, hogy visszavonulsz a sereggel, van nekem arra is egy jó tervem. Ne tedd a perzsákat nevetségessé a görögök előtt, mert nem a perzsákon múlott ez a kis kudarc! Azt se mondhatod, hogy gyáván viselkedtünk volna! Az, hogy a phoinikok, az egyiptomiak, a küprosziak meg a kilixek gyávák voltak; nem a perzsák bűne! Minthogy pedig a perzsák nem okai semminek sem, fogadd meg tanácsomat. Ha úgy határoztál, hogy nem maradsz itt tovább, vonulj haza sereged zömével birodalmadba, én meg kiválasztok majd a seregből háromszázezer embert, és az lesz a kötelességem, hogy Görögországot leigázva a lábad elé rakjam."

Ahogy ezt hallotta Xerxész, egyszerre felderült az arca, és nagyon megörült, mintha valami nagy veszedelemtől szabadult volna meg. Mardoniosznak meg azt felelte, hogy majd később megfontolja, melyik tervét fogadja el. Aztán tanácsot tartott a válogatott perzsa főemberekkel, és jónak látta, hogy belevonja ebbe a tanácskozásba Artemisziát is, mert legutóbb is ő találta el a legjobb tanácsot, hogy mit kellett volna tenniük. Mikor aztán megérkezett Artemiszia, elküldte Xerxész a közeléből perzsa tanácsosait, sőt még testőreit is, és négyszemközt így beszélt hozzá:

"Mardoniosz azt javasolja, hogy maradjak itt és támadjam meg a Peloponnészoszt. Azt állítja, hogy a perzsák és a szárazföldi csapat nem bűnös a kudarcban; ha alkalmuk lenne rá, ők ezt be is bizonyítanák. Azt kívánja tehát, hogy vagy én is cselekedjem így, vagy ő maga kiválogat háromszázezer embert, és velük leigázza nekem Görögországot, én meg akkor menjek haza a sereg többi részével birodalmamba. Nos hát, adj most tanácsot, hogy a két terv közül melyiket tegyem magamévá, melyikkel boldogulok legjobban, hiszen te már a tengeri csata előtt is jól megmondtad, hogy nem kellett volna megütköznünk."

Így kért tanácsot a király, Artemiszia meg így felelt: "Királyom, nehéz a legjobb tanácsot adni annak, aki tanácsot kér tőlünk. De én az adott körülmények között azt hiszem, legjobb lesz, ha te magad visszavonulsz, Mardoniosz pedig, ha akarja és vállalja, maradjon itt azokkal, akikkel akar. Mert ha leigázza ezt az országot, amint ígéri, és sikerül a terve, az a te műved lesz, királyom, hiszen a te szolgáid igázták le akkor Görögországot. Ha viszont Mardoniosz terve meghiúsul, nem nagy szerencsétlenség az se, mert életben maradsz te magad, és birodalmad is fönnmarad, meg házad népe. Márpedig, amíg te magad élsz, és virul a te uralkodóházad, sokszor kell addig a görögöknek még önmagukért harcolniok. Mardoniosszal meg, ha elesik is, senki se törődik. Ha győznek is a görögök, nem nagy dolog a győzelmük, hiszen csak szolgádat verték meg. Te meg különben is végrehajtottad azt, amiért hadat indítottál: felégetted Athént, és most szépen hazamégy!"

Nagyon örült Xerxész ennek a tanácsnak, mert pontosan azt mondta, amit ő maga is akart. Mert én azt hiszem, nem maradt volna ő Athénban még akkor se, ha mindnyájan azt tanácsolják is neki, hogy maradjon: annyira meg volt ijedve. Megdicsérte hát Artemiszia tanácsát, és elküldte, hogy vigye haza a fiait Epheszoszba, mert ott volt Xerxész néhány fia vele együtt a kíséretében.

Mikor aztán Xerxész Artemisziára bízta fiait, magához hívatta Mardonioszt, és felszólította, hogy tetszése szerint válogasson ki embereket a hadseregből, s aztán próbálja meg, hogy tettei is olyanok legyenek, mint szavai. Ez a nap ezzel telt el, éjszaka meg a király parancsára a vezérek útnak indították hajóikat Phaléronból, és igyekeztek a Hellészpontosz felé olyan gyorsan, ahogy csak tudtak, hogy biztosítsák a hidat a király visszatérésére.

Xerxész a saját fiait bízta a királynőre. Gondoljuk csak el, micsoda bizalmat mondhatott magának ez az asszony, hogy az akkori világ legnagyobb birodalmának örökösei a kezében voltak. Egy férfiak uralta világban, egy kis kalóz-kereskedőállam fejeként.

Miután visszajuttatta a trónörökösöket Perzsiába, (érdekes módon neki mindig voltak működőképes hajó, isten tudja honnan) újra elfoglalta trónját Halikarnasszosban. Mivel a harcokban mindkét fél kimerült, nagyrészt fennmaradt a status quo, és Artemiszia ismét virágzó üzleteket bonyolíthatott. Sok hajó megsemmisült, így a kalózkodás sem ütközött nagyobb akadályba, valamint fegyverkezési verseny indult és, aminek a nyersanyagait ő szállította lehetőleg minden oldalnak. Még sokáig uralkodott, tanácsait Xerxész futárok útján gyakran kikérte és nem egyszer maga is elutazott az egyre szebb Halikarnasszoszba. Az egyre nagyobb bevételeket, a város fejlesztésére fordította. A kikötőt kibővítette, új városközpontot építettet, és megerősítette palotáját, valamint erődök láncát húzta fel a partokon. Ezeket minden este személyesen ellenőrizte, mindennap más őrposztot. Beszélik, hogy mikor már idős korában nehezére esett járás, az egykori veteránok szeretetük jeléül gyaloghintón hordták a városban. Álmában érte a halál, körülbelül hatvan-hetven éves lehetett. Holttestét egykori vezérhajórája a Szküllára tették, majd a helyiek virágokat és áldozatokat vittek a hajóra. Az éppen visszatérő kalózok, a szokásos részt a zsákmányból is halott királynő mellé tették. Mikor véget ért a Poszeidon papok búcsúztató rítusa, kivontatták a tengerre és ott elsüllyesztették a hajót.

Magánéletéről keveset tudunk, férjhez sosem ment, gyermekeiről nem tudunk. Szeretői között, több költőt, és katonát sőt magát Xerxészt is emlegetik. Független, intelligens asszony volt, kiváló hadvezér és politikus. Uralkodása alatt királysága felvirágzott. A módszerei nem voltak „finomak és nőiesek”, de az eredmények önmagukért beszélnek. Élete álljon intő jelként mindazok előtt akik tagadják a nők képességeit, és történelmi jelentőségüket.

Források:

Hérodotosz: Kürosz-Xerxész Szépirodalmi Könyvkiadó, 1989

Herodotoszi novellák. Ford.: Szabó Árpád. Bp. 1959

Gaál Ernő - Kertész István: Az őskor és az ókor története, EKF Líceum kiadó, Eger, 2003

Hegyi Dolores – Kertész István – Németh György – Sarkady János: Görög történelem – a kezdetektől Kr. e. 30-ig, Osiris, Budapest, 1995

Németh György: A polisok világa ,Korona Kiadó, Budapest, 1999

Csató Tamás et al.: Egyetemes történelmi kronológia az őstörténettől 1977-ig. Budapest: Tankönyvkiadó. 1981

Geoffrey Regan: Döntő csaták Szalamisztól a Golf-háborúig, Panem-Grafo, 1993

Stig Förster, Markus Pöhlmann, Dierk Walter: A világtörténelem nagy csatái Szalamisztól Sínaiig, Corvina, 2003