Honlapunk fenntartására gyűjtünk!

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Honlapunk fenntartására gyűjtünk!

május 14, 2020 - 13:11
Segíts, hogy a nokert.hu egy évig problémamentesen üzemeljen!

Adakozz

A nokert.hu oldala néhány évvel ezelőtt a korábbi blogos jellegről portálosabb környezetre öltöztettük át, amihez a fejlesztéseket és az tárhelyet Pro Bono kaptuk, azzal a jelzéssel, hogy ha a tervünket következetesen tartjuk, azaz minőségi tartalmakat publikálunk, és a tematikus adatbázisunkat folyamatosan bővítjük, emellett a társadalmi aktivitásunkból sem adunk alább, akkor előbb utóbb nagyobb forgalmat biztosító tárhelyre kell költöznünk.

A terv megvalósulni látszik, mert az oldallátogatottságok folyamatosan nőttek a napi pár száz olvasó száma félezerre, majd ezer fölé emelkedett. Ezzel párhuzamosan azonban a kiugró látogatások is megsokasodtak, egy-egy politikai esemény ugyanis 10szeres sőt 100szoros látogatottságot is eredményezett, amit nem minden esetben tudott a meglévő tárhely villámgyorsan kiszolgálni.

A helyzetet tovább bonyolította, hogy a nokert.hu oldalát többször érte támadás az elmúlt években, hol túlterheléssel, hol egyéb rafinált módon próbálták meg szó szerint elhallgattatni az oldalt. A legutóbbi támadás épp az isztambuli egyezmény elutasításával kapcsolatos társadalmi felháborodással párhuzamosan érte az oldalunkat, a fokozott érdeklődés miatt megnövekedett adatforgalom, valamint a túlterheléses támadás egyszerre csúcsosodott ki, így többen tapasztalhatták az elmúlt napokban, hogy az oldal akadozik, lassabban tölt be.

Úgy döntöttünk, hogy a toldozás-foldozás helyett mély levegőt veszünk és egy csapással oldjuk meg valamennyi problémát.

  • Átköltöztettük az oldalunkat egy gyorsabb szerverre, amely minden paraméterében a nagyobb adatforgalmú rendszereket is képes kiszolgálni.
  • Lényegesen nagyobb tárhely-területet foglaltunk le magunknak, hogy olyan gyorsító funkciókat is aktiválhassunk, amelyek vagy nem voltak eddig indokoltak, vagy nem is volt technikailag lehetőség rá.
  • Komolyabb tűzfalat állítottunk be, amely nagyobb védelmet nyújt többek között a túlterheléses támadásokkal szemben is.

A lista még sorolható, az átállás már megtörtént, ám sok apró beállítani való van még és ezzel senkit sem untatnánk már.

Az új tárhelyadatok

Szolgáltató
Szolgáltatás
Egyéb díjszoftver licencek

De térjünk is a lényegre.

Miért kérünk adományt ehhez?

Azért mert az új tárhelyet már nem kapjuk ingyen.

Mennyibe kerül az oldal hosting költsége?

Az új gyorsabb tárhely az első évben 

157 800 Ft-ba kerül,

ami a következő években 145 200 Ft-ra mérséklődik. (A szolgáltató az ár változtatásának jogát fenntartja, de időben értesíti az ügyfeleit erről.) Az induló ár azért nagyobb mert a tárhely előkészítésének költsége plusz tételnek minősül induláskor.

Kis adománygyűjtő akciónk kifejezetten e hirtelen jött kiadás rendezését kívánja szolgálni, aminek befizetési esedékessége 3 hét múlva várható.

Hogyan segíthetsz?

Pénzadománnyal, amit több formában is eljuttathatsz hozzánk.

1. Közvetlenül PayPal számlánkra utalva

2. Átutalással az egyesületünk bankszámlájára

  • Név: Nőkért Egyesület
  • Bank: Budapest Bank Zrt.
  • Bankszámlaszám: 10102842-34752000-01003007
  • Közleményben tüntesd fel, hogy "Adomány"

Nemzetközi átutalás esetén

  • Név: Nőkért Egyesület
  • Bank: Budapest Bank Zrt.
  • Bank címe: 6720 Szeged, Klauzál tér 4.
  • Branch: 0284
  • Bankszámlaszám: IBAN: HU53-1010-2842-3475-2000-0100-3007
  • BIC/SWIFT: BUDAHUHB
  • Közleményben tüntesd fel, hogy "Adomány"

E tartalom alatt további adományozási lehetőségeket is találhatsz, lehetsz kis összegű havi adakozónk is.

Elszámolás

A beérkezett adományokkal természetesen elszámolunk és itt, valamint a Facebookon is jelezni fogjuk ha megvan a szükséges pénz erre :)

Köszönjük, hogy segítesz!

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Nők a nőkért - beszélgetés a női kvótáról

január 30, 2011 - 00:00

Szondi Ildikó szervezésében, a a szegedi Király-Kőnig Péter Zeneiskolában került sor a nők politikai szerepvállalásáról szóló beszélgetésre Szondi Ildikó (önkormányzati képviselő, MSZP), Pocsai Blanka (önkormányzati képviselő, Fidesz) és Antoni Rita, a Nőkért.hu szerkesztője, a szegedi aláírásgyűjtés egyik koordinátora között. A moderátor Sóti Judit, a Délmagyarország újságírója volt.

Antoni Rita (Nőkért.hu) és Kátai Gábor (Nők a Pályán) a Szegedi Városi Televízióban

november 12, 2011 - 00:00

2010. november november 11-én, csütörtökön 19.30-tól Antoni Rita, a Nőkért.hu főszerkesztője és Kátai Gábor, a Nők a Pályán aktivistája a Szeged Városi TV  Körút című, közéleti-kulturális magazinjának vendégei voltak.