Először választottak nőt elnöknek Etiópiában

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Először választottak nőt elnöknek Etiópiában

október 28, 2018 - 20:34
Ráadásul a kormány felét is nők alkotják.

Sahle Work-Zewdét egyhangú szavazással választotta meg a parlament alsó- és felsőháza. Jelenleg ő az egyetlen nő, aki Afrikában elnöki posztot tölt be.

A 68 éves diplomata mintegy három évtizedes politikai tapasztalattal rendelkezik. Korábban Franciaországban, Szenegálban és Dzsibutiban volt nagykövet. 

Céljai közt szerepel a béke és a nemi egyenlőség előmozdítása. 

Azoknak, akik azt mondják, hogy túl sokat beszélek nőkről, üzenem: még csak most kezdtem

- nyilatkozta. 

 

 

Az országban nem ez az egyetlen progresszív lépés: a közelmúltban Abyh Ahmed miniszterelnök új kormányában a húsz posztból tízre nőket nevezett ki, köztük az első női honvédelmi minisztert, Aisha Mohamedet. (Voltak nők korábban is kormányon, de általában alacsonyabb rangú helyeket töltöttek be.) Ezzel Etiópia lett a harmadik afrikai ország (Ruanda és a Seychelle-szigetek után), melynek kormányában megvalósult a gender paritás. 

Női minisztereink fogják megcáfolni azt az idejétmúlt tévhitet, hogy a nők képtelenek vezető szerepre

- mondta a miniszterelnök. 

 

 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Női kvóta – kérdések és válaszok

december 15, 2010 - 12:47

A Nők a Pályán szervezésében, külső magánszemélyek támogatásával jelenleg a következő kérdésben zajlik országszerte aláírásgyűjtés: "Egyetért-e Ön azzal, hogy a nők méltó közéleti szerepvállalásának elérése érdekében az európai parlamenti, az országgyűlési és a helyi önkormányzati választásokról szóló törvények egészüljenek ki olyan rendelkezésekkel, amelyek előírják, hogy csak olyan listát lehessen bejelenteni, amelyen egymás után váltakozva hol az egyik, hol a másik nem képviselői szerepelnek?" A női kvóta javaslatát eredetileg Dr.

Kőműves Kelemenné a választások küszöbén

január 03, 2010 - 17:57
Adamik Mária

2010 választási év lesz, amit nemcsak most, az új esztendő hajnalán, de már az óév utolsó felében is bőven érzékelhettünk.
A jelen politikai helyzet ismét olyanra sikeredett, amely eltereli a figyelmet a nők politikában betöltött – egészen pontosan be nem töltött -  szerepéről.
Holott igazság szerint éppenhogy inkább ráterelhetné ez a folyamatos kudarc a figyelmet – de NEM ÉS NEM.
Internetes böngészéseim közben időnként gyöngyszemekre lelek.
Ezek között is kiemelt helyet foglal el az alábbi, épp a témába vágó tanulmány.