Nőügy vagyok - egy nagyon problémás, hangos és idegesítő nőügy. Civil vagyok – nőjogi aktivista, emberi jogi alapokon gondolkodó feminista. Nemzetromboló szingli vagyok – most is ahelyett, hogy a konyhában vagy a szülőágyon teljesíteném ki a princípiumomat, itt vagyok az utcán és nő létemre a nyilvánosság előtt egy mikrofonba kiabálok.

Ezzel már önmagában is épp eléggé felrúgom a NER nőkkel szemben támasztott elvárásait,  de én még gender studiest is tanultam. Igaz, nem az úgymond „Soros-egyetemen”, ahogy az egyesületem sem kapott egy fillér Soros-pénzt soha. Tapasztaltam, hogy a kormánypárti sajtó számára az ilyesmi elképzelhetetlen – persze, mindenki magából indul ki –, de én a civil tevékenységemet önkéntes alapon, puszta meggyőződésből végzem. 

Most mégis itt vagyok, elmondom, miért.

Évek óta küzdök többedmagammal az Európa Tanács áldozatvédő dokumentuma, az Isztambuli Egyezmény hazai törvénybe iktatásáért, és évek óta látom, hogy a kormány hogyan és miért igyekszik kibújni a feladat alól, hogy a külföldön már bevált jó gyakorlatok szerint megvédje a bántalmazott nőket.

Februárban belebegtették az Egyezmény kihirdetését, majd nőnapi ajándékként visszakoztak, méghozzá egy úgynevezett Emberi Méltóság Központ véleményére hivatkozva, akik az egyezményt az ún. gender-ideológia trójai falovának tartják. Igen, jól értjük: egy homályos hátterű intézmény alaptalan és a gendertudománnyal köszönő viszonyban sem levő paranoiájára hivatkozva képesek elodázni a bántalmazott nők hatékony védelmét és a külföldön már bevált jó gyakorlatok bevezetését.

A hatóságok nagyon keményen felléptek, amikor a Ligetvédőkről volt szó, és Gulyás Marcit is villámgyorsan elzárták, ellenben távolról sem ilyen szorgalmasak, ha a bántalmazót kellene a tevékenysége folytatásában megakadályozni és életveszélyben levő családtagjaitól hatékonyan távol tartani. 

Egy olyan országban, ahol a bántalmazott nők védelme olyan színvonalon zajlik, hogy egy asszonyverő politikus – a vakkomondoros Balogh József – tettét 450 ezres bírsággal megússza, a volt partnere nemiszervét lúggal megcsonkító politikusrokon, dr. Bene Krisztián pedig az adófizetők pénzén fenntartott köztévében mosakodhat a nézők előtt – egy ilyen országban nem sürgős a hatékony áldozatvédelem.

És mi az állítólagos ok? A „gender” kifejezéstől való félelem, ami az Isztambuli Egyezmény szövegében a nemi szerepek társadalmi meghatározottságára utal. Mivel a nők elleni erőszak a nőktől és a férfiaktól elvárt társadalmi szerepek, így a férfi dominancia és a női alávetettség kitetőzése, az Egyezmény a megelőző intézkedések közt sorolja fel a nemi sztereotípiák leépítését és célként fogalmazza meg nők és férfiak tényleges társadalmi egyenlőségét.

És ez az, ami a kormánynak igazából fáj, csak ezt a 21. században már túl ciki lenne bevallani, ezért hivatkoznak olyan félelmekre, hogy az Isztambuli Egyezmény ratifikációjától majd mindenki meleg vagy transznemű lesz.

Ezzel két legyet is ütnek egy csapásra, mert egyúttal szembefordítják a nők és az LMBTQ emberek ügyét.

De ne dőljünk be ennek! Legyünk egymással szolidárisak, mert valójában mindenki, aki nem felel meg a NER által egyedül elfogadhatóként előírt, középosztálybeli családon, heteroszexuális házasságon és konzervatív-hierarchikus nemiszerep-felfogáson alapuló ideálnak – vagy megfelel neki, de elfogadja embertársai sokféleségét és sokféle élethelyzetét! –, egy csónakban evez.

Lássuk meg a valódi okait annak a genderpániknak, ami miatt most is itt állunk, hiszen az Isztambuli Egyezmény és a társadalmi nemek tudománya mesterszak kormányzati megtámadása után a gender studiest szintén oktató CEU került sorra, majd (többek közt) a nemi egyenlőség szellemében és emberi jogi alapokon gondolkodó civilek következtek.

Lássuk meg a valódi okokat: a kormány valójában a férfi dominancia és a női alávetettség szereposztását nem akarja elengedni, és ezért kapálózik minden és mindenki ellen, aki és ami a nemek egyenlőségében és az emberi jogokban gondolkodik. Képes heti legalább egy nőt és havi legalább egy gyereket mint ideológiája járulékos kárait feláldozni.

Elég ránézni a parlament és a kormány összetételére, hogy megértsük, mennyi vesztenivalójuk van.

Urambátyám viszonyokon alapuló belterjes hatalmuk fenntartásának alapvető eleme a nők másodrendű állampolgársága, szülőgéppé degradálása – úgy, hogy mindeközben a ténylegesen szülő nőket nem becsülik meg, ahogy az egyedülálló anyákat sem. Persze, hiába tudnak gyereket felmutatni, ők sem felelnek meg a NER-ideálnak, ahogy a családon belüli erőszakot nem jó asszony módjára tűrő, hanem segítséget kérő nők is csak zavarják a nemi szerepekről felvázolt kormányzati idillt. A kormánynak lételeme az áldozathibáztatás és az elkövetőmentegetés, hiszen ők is bántalmazókat tűrtek és tűrnek meg maguk közt.

Szerdán a szegedi tüntetésen vettem részt – a helyi fideszes képviselő, Nógrádi Tibor a rendezvény végén azt mondta nekünk, hogy vegyük észre, milyen politikai, társadalmi folyamatok vezettek el a mostani tüntetésekig. Fogadjuk meg a tanácsát, csak menjünk vissza jobban az időben, mint ahogy ő gondolta: ne nyolc, hanem huszonöt évet. A jelenlegi helyzet annak köszönhető, hogy a rendszerváltás idején a nőket és a nőügyeket mint másodlagos fontosságú szereplőket és témákat félresöpörték.

Három éve is ezt mondtam, most is ezt mondom: VALÓDI RENDSZERVÁLTÁST A NŐK RÉSZVÉTELÉVEL!

Akármi is lesz most a vége ennek a  tüntetéssorozatnak, mindvégig figyeljünk arra, hogy a mozgalmakban ne szoruljanak – még egyszer – háttérbe a nők. Ahogy most végignézek a tömegen, nagyjából egyenlő a nemek aránya, tehát nagyon sok nőügy van itt még rajtam kívül, annyi, hogy ezzel már Orbán Viktor is kénytelen lesz foglalkozni.

Ez kezdetnek jó, de akármi is lesz most ebből, végig ragaszkodjatok a hangotok hallatásához és a központi szerepetekhez.

És ha odakerül a sor, SZAVAZZATOK NŐKÉNT!

Gloria Martin után szabadon:

Hiszek a kettős teher alatt görnyedő családos nők, a gyermekeiket-unokáikat kivándorlás miatt nélkülöző anyák-nagymamák, a testileg-lelkileg-anyagilag tönkretett bántalmazott nők, a szegénység miatt gyermekeiktől megfosztott anyák, a roma nők, a hivatásukban nemük miatt háttérbe szorított nők, a leszbikus nők, az indulatos fiatal nők, az alulfizetett ápolónők és tanárnők, a fellázadó háziasszonyok, a hajléktalan nők, az egyedülálló anyák és a bölcs öregasszonyok képességeiben és forradalmi lehetőségeiben.