Szentpétervárott született finn szülőktől, akik a svéd nyelvű kisebbséghez tartoztak. Német nyelvű iskolába járt, ahol franciául, oroszul és angolul is megtanult. Első, Dikter című kötete 1916-ban jelen meg. Műveiben újfajta, modern nyelvet teremtett, és igen hamar az egyik legkedveltebb költő lett, aki mindmáig rendkívül népszerű. Magyarul több verse olvasható folyóiratokban és A táj változásai (finnországi modern költők antológiája című kötetben. 31 éves korában, tüdőbajban halt meg.

Néhány munkája:  Septemberlyran, Rosenaltaret, Framtidens skugga. 

A fájdalom 

A boldogságnak nincs dala, gondolata, a boldogságnak semmije sincs.
A boldogságot üsd meg, és darabokra hull, mert a boldogság reves.
A boldogság az alvó hajnali kertben lágy susogás,
a boldogság mély mennyei kéken felhő-ábra, átsuhanó,
a boldogság a rét, mely szunnyad a déli verőn,
vagy a végtelen ár meredek sugarak zuhatagában.
A boldogság tehetetlenül alva piheg, nem tud semmiről.
Ismered a fájdalmat? Erős, keze titkon ökölbe szorítva.
Ismered a fájdalmat? Bár szeme sír, nevetése erőt ad.
A fájdalom adja mindazt, ami kell –
tőle kapjuk a holtak országához a kulcsot,
s ő a habozót a kapun szelíden-betaszítja.
A fájdalom adja a gyermeket, ő virraszt az anyával,
s jegyesek gyűrűjét kalapálja aranyból.
A fájdalom mindenen úr, töprengők ráncait ő kisimítja,
ő ékíti lánccal a vágyott nőt s diadémmal.
Ott áll, szeretője szobájából ha kilép a férfi...
A fájdalom kedvenceinek mit is ad még?
Többről nem tudok én.
Tőle a gyöngy, a virág, tőle a dal meg az álom,
tőle van sok ezer hiú csók,
és amaz egy, mely a tiszta valóság;
tőle nem-mindennapi lelkünk, sok furcsa vonásunk
s tőle az élet minden fő adománya:
szeretet s egyedülség és a halál.

Tótfalusi István fordítása 

Vágyom a Honba mely nincs sehol

Vágyom a Honba mely nincs sehol,
mert meguntam kívánni mindent mi van.
Ezüst versekben szól nékem a hold
a Honról mely nincs sehol;
a Honról hol csodásan teljesül minden óhajunk,
a Honról hol lehullnak minden láncaink,
a Honról hol sebzett homlokunkat
a hold harmata hűvösíti.
Lázas bolyongás volt az életem,
de egyet elértem s bizton megtaláltam:
utat a Honba mely nincs sehol.

A Honban mely nincs sehol
ott jár tündöklő koronás szerelmesem.
Ki az én szerelmesem? Sötét az éjszaka,
a csillagok remegtek válaszul.
Ki az én szerelmesem? Mi a neve?
Egyre magasodnak az égnek boltjai,
egy embergyermek irdatlan ködökbe fullad,
s válasz nélkül marad.
De az ember maga a tudás,
karját fölnyújtja minden egeken.
S ím jő a válasz: én vagyok kit szeretsz most és mindörökké.

Szente Imre fordítása

Egy kívánság

Ezen a napsütötte világon
valahol egy macska hunyorog a napba
egy kerti padon, erre vágyom…
Leülnék arra a padra
egy keblembe rejtett levéllel,
egyetlen rövid levéllel.
Ez az álmom…

Orbán Krisztina fordítása 

A csillagok

Amikor leszáll az este,
a lépcsőn állok és hallgatok,
a kertben a sok csillag pezseg,
én a sötétben állok benn.
Hallod a csengést? Egy lehullott.
Ne menj ki mezítláb a fűbe,
a kertem szilánkokkal van tele.

Orbán Krisztina fordítása

Te, aki sosem hagytad el kerted birodalmát

Te, aki sosem hagytad el kerted birodalmát,
álltál-e a kerítésnél vágyakozva valaha,
nézted-e, ahogy álmodó ösvényeken
kékbe csavarodik az éjszaka?

Nem a soha el nem sírt könnyek
égtek a nyelveden, mint a tűz,
mikor az ismeretlen utak felett
egy vérvörös nap eltűnt?

Orbán Krisztina fordítása

Északi tavasz

Minden légváram elolvadt, mint a hó,
minden álmom elcsorgott, mint a víz,
mindabból, amit szerettem, csupán
a kék ég és néhány sápadt csillag maradt.
A szél lassan mozog az erdőben.
Megpihen az üresség. Hallgat a tó.
Az öreg fenyő éberen áll, álmában
egy fehér felhőt csókolt, rá gondol.

Orbán Krisztina fordítása

Erdőmélye

A mélabús erdőben
lakik egy beteg isten.
Az erdő mélyén a virágok oly sápadtak
és a madarak oly riadtak.
Miért suttog figyelmeztetően a szél,
miért sötétlik komor sejtésektől az út?
Az árnyékban hever a beteg isten
és kegyetlen álmokat álmodik…

Orbán Krisztina fordítása

A Pokol

Ó, milyen pompás a Pokol!
A pokolban senki sem szól a halálról.
A poklot a föld mélyébe falazták
és izzó virágok díszítik…
A pokolban senki sem mond üres szót…
A pokolban senki sem iszik és senki sem alszik,
senki sem szórakozik és senki sem ül nyugodtan.
A pokolban senki sem beszél, de mind kiabál,
ott a könnyek nem könnyek és a bánat erőtlen.
A pokolban senki sem beteg és senki sem fáradt.
A pokol változatlan és örök.

Franyó Zoltán

Az idegen országok

A lelkem úgy szereti az idegen országokat,
mintha nem lenne hazája.
A nagy kövek, amelyeken a gondolataim nyugszanak,
távoli országban állnak.
Aki a lelkem kemény táblájára
a rendkívüli szavakat írta, idegen volt.
Napokon és éjszakákon keresztül fekszem
és soha meg nem történt dolgokra gondolok:
szomjas lelkem egyszer inni kapott.

Orbán Krisztina fordítása