A szüfrazsett-induló szerzője: Dame Ethel Smyth angol zeneszerző (1858–1944)

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

A szüfrazsett-induló szerzője: Dame Ethel Smyth angol zeneszerző (1858–1944)

április 02, 2017 - 22:42

Korának egyik jelentős zeneszerzője katonacsaládba született. Apja sokáig ellenezte, hogy lánya zenét tanuljon, végül Ethel mégis elérte, hogy beiratkozhatott a lipcsei konzervatóriumba. Sokat komponált, zongoradarabokat, szonátákat, misét, operát. 1893-ban volt első angliai bemutatója. Ő volt az első nő, akinek operáját a Covent Gardenben előadták. Megismerkedett tel és lelkes híve lett a szüfrazsett mozgalomnak, két hónapra be is börtönözték. "The March of the Women" címmel írt műve  a mozgalom indulója  lett. 1922-ben megkapta a Dame of the British Empire címet. Lassan elvesztette hallását, nem tudott komponálni, ekkor írni kezdett, több regénye is megjelent. Leszbikusságát egész életében nyíltan vállalta. 

 

A March of Women szövege (írta: Cicely Hamilton)

Verse 1

Shout, shout, up with your song!
Cry with the wind, for the dawn is breaking;
March, march, swing you along,
Wind blows our banner, and hope is waking.
Song with its story, dreams with their glory
Lo! they call, and glad is their word!
Loud and louder it swells,
Thunder of freedom, the voice of the Lord!

 

Verse 2

Long, long—we in the past
Cowered in dread from the light of heaven,
Strong, strong—stand we at last,
Fearless in faith and with sight new given.
Strength with its beauty, Life with its duty,
(Hear the voice, oh hear and obey!)
These, these—beckon us on!
Open your eyes to the blaze of day.

 

Verse 3

Comrades—ye who have dared
First in the battle to strive and sorrow!
Scorned, spurned—nought have ye cared,
Raising your eyes to a wider morrow,
Ways that are weary, days that are dreary,
Toil and pain by faith ye have borne;
Hail, hail—victors ye stand,
Wearing the wreath that the brave have worn!

 

Verse 4

Life, strife—those two are one,
Naught can ye win but by faith and daring.
On, on—that ye have done
But for the work of today preparing.
Firm in reliance, laugh a defiance,
(Laugh in hope, for sure is the end)
March, march—many as one,
Shoulder to shoulder and friend to friend.

 

 

 

 

 

Kapcsolódó tartalom

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Beatrice Harraden angol író, szüfrazsett (1864–1936) 

március 31, 2018 - 18:03

Londonban született, a Queen’s College és a Bedford College hallgatója volt, 1883-ban diplomázott. Beutazta Európát és az Egyesült Államokat, kisebb elbeszéléseket, úti beszámolókat publikált. Első regénye, a Ships That Pass in the Night 1893-ban jelent meg, hatalmas sikert aratva, hamarosan több nyelvre is lefordították. Magyarul is megjelent Hajók, ha éjjel találkoznak címmel. Utazásai közben sokat pihent a Little Stretton-ban lévő The Green Dragon fogadóban, amelyet egy elbeszélésében is megörökített.

Emmeline Pankhurst és lányai a nők szavazati jogáért

október 11, 2010 - 12:02
Emmeline, Christabel és Sylvia Pankhurst

Az anya: Emmeline (Goulden) Pankhurst

1858. július 14-én Manchesterben születik Emmeline Goulden, Robert Goulden és Sophia Crane leánya. Apja sikeres üzletember, radikális politikai nézetekkel, a rabszolgaság elleni mozgalom támogatója. Anyja szenvedélyes feminista, aki kamasz lányát magával viszi a nőmozgalmi rendezvényekre. Emmeline Manchesterben kezdi iskoláit, majd szülei 15 éves korában a párizsi École Normale de Neuilly internátusba küldik, ahol a megszokott női tárgyak mellett természettudományt és közgazdaságtant is tanítottak.

Flora Tristan

május 23, 2016 - 23:00

Perui apa és francia anya gyermekeként Spanyolországban született. A szülők házasságát nem ismerték el az országban, így a lány törvénytelen gyermeknek számított. Apja halála után anyjával nagy szegénységben éltek, így egyéb lehetőség híján 18 évesen hozzáment a munkaadójához, aki azonban kegyetlenül bánt vele, bántalmazta. Flora állapotos volt, amikor elmenekült tőle, és gardedámként kereste a kenyerét. Férje üldözte, közös lányukat többször elrabolta, aztán rálőtt feleségére, ami miatt végül elítélték.