"A civil szervezetek bevonása nélkül sarlatánság történik" - A nemek egyenlősége mint közpolitikai téma (beszámoló)

Olvasási idő
30perc
Eddig olvastam

"A civil szervezetek bevonása nélkül sarlatánság történik" - A nemek egyenlősége mint közpolitikai téma (beszámoló)

április 01, 2014 - 16:15
Antoni Rita és Szatmári Réka beszámolója

Illusztráció (Fotó: Haeruman / Pixabay)

„Bármi a kérdés, a nők részei a válasznak.” (Gloria Steinem)

Tartalomjegyzék

1. A konferenciáról + Juhász Borbála megnyitója
2. Szikra Dorottya előadása
3. Ilonszki Gabriella bemutatja a kötetet
4. Kerekasztal-beszélgetés a kötet szerzőivel
5. Magyar Mónika a Női Érdek közpolitikai ajánlásairól
6. Kerekasztal-beszélgetés a közpolitikai ajánlások szerzőivel
7. A tagszervezetek projektjei
8. Műhelymunka a NANE egyesülettel
9. Műhelymunka a Labrisz egyesülettel

1. A konferenciáról + Juhász Borbála megnyitója

„A nőtlen évek ára” című hiánypótló tanulmánykötet megjelenése alkalmából rendezte meg az Európai Női Lobby hazai tagszervezete, a „A nemek egyenlősége mint közpolitikai téma” című 2014. március 26-án a budapesti Benczúr Hotelben. A nők helyzetének közpolitikai elemzése az elmúlt 25 év távlatában most, nem sokkal a választások előtt különösen aktuális – a tájékozódás részeként ajánljuk a Női Érdek is.

Juhász Borbála, a Női Érdek elnöke a megnyitó beszédében elmondta: amikor a címet keresték, vitatkoztak, hogy a nemek egyenlősége közpolitikai téma vagy ügy. Utóbbi mellett érv, hogy jó lenne, ha a nemek egyenlősége szempontjából megvizsgálnánk mindent (vö. gender mainstreaming = minden politikai döntéskor kitérni annak vizsgálatára, hogy az adott döntés hogyan hat a nemekre; a kifejezésnek nincs bevett magyar fordítása) – és erre rájönnének más szakemberek is. Fontos, hogy a magyar helyzettel ne csak a nemzetközi, hanem a hazai szakirodalom is foglalkozzon, ezért minden fejezethez tartozik a kötetben egy olyan fejezet, amely az adott közpolitikai terület genderköltségvetési (gender budgeting) vonatkozásait tárgyalja. (E fejezeteket Dr. Szekeres Valéria írta.)

A könyv – a szabad információáramlás jegyében - ingyenesen , ahogyan a is.

A konferencián sok ismerős arcot láttunk, többek közt a következőket: Elekes Irén Borbála (ex-Feminista Hálózat, jelenleg Nőkért Egyesület), Rajnai Gitta (Nők a Pályán), Sztojka Anikó, Siham Alfakhry és Bárdos Rita (), dr. Wirth Judit (), Fazakas Pálma (), Erdélyi Tea és Holland Kati (),Vajda Róza, Dr. Szekeres Valéria, Kozma Blanka (Közéleti Roma Nők Egyesülete), Ertsey Katalin (megjegyzés: más politikust az eseményen nem láttunk), Neményi Mária és Adamik Mária szociológusok, Bari Jutka közösségfejlesztő, Kováts Eszter (Friedrich Ebert Alapítvány), Alföldi Andrea (), Máthé Éva (), Holló Szilvia (), Krasznahorkai Emma (), Szabó Zsóka (), Ágó Anna és Fris E. Katalin ().

Nagyon kevés férfit láttunk, talán 5 százalékra becsülhető az arányuk, pedig ennek nem így kellene lennie, mert a nemek egyenlőségének kérdése nem csak a nőket érinti. További probléma, ami a kerekasztal-beszélgetésnél is felmerült, a belterjesség: nyilván jó érzés elmenni egy ilyen rendezvényre úgy, hogy a jelenlevők nagy részét ismerjük, ugyanakkor mégis fontos lenne az ilyenkor elhangzó gondolatokat kivinni, és szélesebb társadalmi körbe eljuttatni. Nagyon ritka, hogy az „utcáról” jön be külsős érdeklődő, és a sajtó (megszokott…) hiányát is észleltük. Továbbá, több oldalról kaptunk olyan panaszt, hogy azok az érdeklődők, akik nőszervezeten kívül, illetve nem otthonról dolgoznak, nem tudtak eljönni, mert a rendezvényre munkaidőben került sor – a későbbiekben ezt érdemes lenne a szervezéskor figyelembe venni.

Az előadások és beszélgetések során a leggyakrabban visszatérő probléma a nemekre lebontott statisztikai adatok szűkössége/hiánya, illetve az itt elhangzott tudásanyag belterjessége volt.


2.      Fontos az interszekcionalitás - Szikra Dorottya előadása

A megnyitó után az első előadást Szikra Dorottya (ELTE, MTA TK) tartotta, „Vegyük fel a láthatósági mellényt! Közpolitikák elemzése genderszempontból” címmel. Felidézte, hogy többek között Acsády Judit, Frey Mária és Adamik Mária kutatásainak köszönhetően kezdett javulni a nők addig jellemző közpolitikai láthatatlansága. Ferge Zsuzsa és Orosz Éva a szegénység felől közelítették a kérdést; a társadalmi szolidaritás eszménye felől, miszerint a legszegényebbeket támogassuk. Az interszekcionalitásra – azaz a nemi, faji, vagyoni helyzetből, fogyatékosságból, szexuális orientációból és egyéb védett tulajdonságokból fakadó társadalmi hátrányok összeadódására – a feminista elmélet nem lehet vak: a szegények között is a szegénységben élő nők további hátrányokat szenvednek el (vö. Czibere Ibolya a női szegénységről), ahogyan többszörösen diszkriminált például egy homoszexuális roma férfi is, vagy a fogyatékossággal élők nehezebben élhetnek az oktatáshoz való jogaikkal, illetve az ép nőkhöz képest még nagyobb eséllyel válnak szexuális erőszak áldozataivá. Mindezen szempontokat egyidejűleg figyelembe véve kapnánk meg az igazi szakpolitikai elemzést, hangsúlyozta az előadó.

Ráadásul a különböző társadalmi csoportok drasztikusan eltérő mértékben férnek hozzá a szervezkedés, szólásszabadság, lobbitevékenység nyújtotta lehetőségekhez (vagy akár a helyzetüket, identitásukat leíró szakkifejezésekhez). Ugyanez igaz a politikai eszközökre is: mára már közhely, hogy a kormányzati elit összetétele nemek alapján romlik, az EU-ban sereghajtók vagyunk. A nők visszaszorulnak a magánszférába; a gyermektelen nők foglalkoztatottsága viszont magas! A fertilitási ráta alacsony, annak köszönhetően, hogy a kisgyerekes anyák kevés támogatást kapnak a munkavállaláshoz.

A 2005–2006-os szerint Kelet-Európában, elsősorban Magyarországon a politikai biztonság drámaian megrendült, és ezzel párhuzamosan zajlik a nők kirekesztése a politikából.

Szikra Dorottya előadását Nobel-díjas író, közgazdász gondolataival zárta. 

(Lásd még az előadónak a című tanulmányát – a szerk.)


3.   Egyetértés az alapkérdésekben – Ilonszki Gabriella bemutatja a kötetet

A következő előadó Ilonszki Gabriella politológus volt, aki bemutatta a kötetet. A Nőtlen évek ára két szempontból fontos és méltányolandó, egyrészt, tudománytörténeti (vö. a magyarországi gender studies fejlődése), másrészt, a nők esélyegyenlőségének szempontjából.

25 éve alatt nem sikerült a hazai gendertudományt elfogadtatni, forrásokat rendelni hozzá. Az interdiszciplinaritás az egyik értéke a kötetnek (azaz, több tudományágat ötvöz), hiszen történész, szociológus stb. írt bele, így lesz teljes. A tudományosság tekintetében nagyon fontos, hogy közpolitikai elemzések születtek. Nem érzelmi elköteleződésről szólnak a tanulmányok, ezek adatok, óriási információköteg, minden megközelítésből. A kötet, amely a jövőbe mutató szempontokat is felvet, magán viseli azt a problémát, hogy sok mindent nem találtunk még ki: sok genderszaknyelvi kifejezésnek nincs még magyar fordítása. Érdemes elgondolkodni azon a kérdésen, hogy miért nem követi a magyar nyelv ezeket a kifejezéseket. Továbbá: kell-e félnünk bizonyos szavak használatától? Például a családtalanítás – defamilizáció? Miért probléma ez a kifejezés, ami csak azt a jogos igényt jelenti, hogy közpolitikai előkészítési folyamatban nemcsak a családra kell fókuszálni, hanem az egyénekre kell figyelni. (A család is személyekből áll.)

Az előadó négy szempontból méltatta a kötetet: 1. adatokat bocsát rendelkezésre, 2. közpolitikai elemzéseket tartalmaz, 3. innovatív: minden fejezetet szisztematikusan kiegészít a gender budgeting vetületről szóló rész, 4. igyekszik reflektálni a civil szervezetekre (vö. interjúk).

Ilonszki először tartott a feladattól, hogy bemutassa a kötetet, ám amikor elolvasta, kiderült számára, hogy mindenki ugyanazt a nyelvet beszéli. Teljes egyetértést látott az összes szerzőnél az alapkérdéseknél. Az elmúlt 25 év mindenki szerint lefelé ívelő pálya, minden tanulmányt áthat a lemaradás érzése. Mindenki inkoherens közpolitikai vitákról számol be, minden területen. (Például egymásnak ellentmondó közpolitikai döntések – nemcsak a kormányok között, hanem a kormányon belül is.) Nincsenek végiggondolt politikák, a kép fragmentáltságot mutat. Így a kormányoknak nem sikerül észrevenni, hogy a nők munkaerő-piaci helyzete összefügg a szociális helyzettel, az oktatási helyzettel stb. ahogyan azt sem, hogy azzal érik el a nagyobb fertilitást, ha támogatják a nők munkaerő-piaci helyzetét. Az EU-csatlakozás előtti években javulni látszott a helyzet, de az akkori igyekezet tartós változásokat semmilyen területen nem idézett elő.


4. „Ne egymást erősítsük: mi többé-kevésbé értjük” – kerekasztal-beszélgetés a kötet szerzőivel

A kötet bemutatását kerekasztal-beszélgetés követte a kötet szerzőivel, ebben Aczél Zsófia, Ilonszki Gabriella, Kovács Katalin, Krizsán Andrea, Szekeres Valéria és Vajda Róza vettek részt, Juhász Borbála vezetésével. (Dósa Mariann és Kereszty Orsolya nem tudtak eljönni.)

A legnagyobb probléma, amit mindannyian észleltek, hogy a genderszempont egyáltalán nem jelenik meg a fősodorban, legyen szó akár politikai döntéshozó bizottságokról, akár a különböző tudományokról. A ranglétra legfelső szintjein mindenhol a férfitöbbség vagy férfi kizárólagosság (vö. férfikvóta) jellemző. Krizsán Andrea pozitív irányban árnyalta a kérdést: európai szinten növekvő platformja van a nemi esélyegyenlőségnek. Vajda Róza úgy vélte, hogy az, hogy már van diskurzus gendertémákról, van mire építkezni, örvendetes. Eljutott addig a társadalom, hogy kezdi érzékelni: a nemek egyenlőségének hiánya probléma.

Elhangzott – mint a nap során többször – hogy egyrészt a genderszempont marginalizált mivolta miatt kevés az adat, ahogy Szekeres Valéria fogalmazott, „a női problémák nem fogalmazódnak meg kérdésként a mainstream tudomány számára”; másrészt, nem hagyhatjuk, hogy a saját közegünk megtévesszen minket: könnyű út genderkutatókkal, feminista aktivistákkal összeülni, nyilván egyet fogunk érteni, de ez csapda. Nyitni kell, az outsider, nem érdeklődő közeget is felvállalni, ennek érdekében a továbblépés irányát kell kitalálni (Juhász Borbála szerint ez Női Érdek feladat). „Ne egymást erősítsük: mi többé-kevésbé értjük.”

Ami azonban szembetűnő, hogy a kötetben nem a kiindulópontok, hanem a következtetések azonosak, anélkül, hogy a tanulmányok szerzői egymással tartották volna a kapcsolatot. Ez mutatja meg, hogy itt országos problémáról van szó.

Záró körkérdésként Juhász Bori azt kérdezte, hogy a szerzők számára milyen volt az interjú a civilekkel. Ilonszki Gabriella hangsúlyozta, hogy a civil szervezeti vezető gyakran olyan tapasztalatot lát át, ami a kutató számára ismeretlen, és a civil szervezetek kivéreztetése óriási veszély. Ugyanakkor egy elszegényedő, elfáradó ország állampolgáraitól – az államilag vezérelt elszegényedés közepette! – nehéz elvárni a hatékony aktivitást. Krizsán Andrea örvendetes összefogást lát a civil szférában, és jellegzetes, hogy a roma nőszervezetek is inkább ide húznak, mint a roma mozgalomhoz, ahol a női szempont gyakran háttérbe szorul.  


5.      Magyar Mónika a Női Érdek közpolitikai ajánlásairól

Eddig egyetlen kormány sem tűzte zászlajára a nemek egyenlőségét, kezdte az ajánlások bemutatását Magyar Mónika. Voltak jó kezdeményezések, de ezek esetlegességet mutatnak, nincs átfogó közpolitikai stratégia. A Női Érdek próbálja ezt az űrt betölteni az ajánlásaival. Az ajánlásoknál fontos az aktualitás: legközelebb 20 év múlva lesz ugyanilyen intenzív választási időszak (országgyűlési + EP választások egyszerre). Fontos a nemzetközi kitekintés például kvóta ügyben – a jó példákat magyar kontextusra igyekeznek átültetni.

Mindehhez kapcsolódik a Női Érdek Pártkvíze: a bejutásra esélyes demokratikus pártoknak az ajánlások szerint összeállított kérdéseket tettek fel. A megkérdezettek (a válaszadást bojkottáló KDNP kivételével) kifejtős válaszokat adtak, és a kvízben lehet tippelni, melyik választ melyik párt adta (Fidesz, Együtt-PM, LMP, MSZP, DK vagy Liberálisok).


6.      „A civil szervezetek bevonása nélkül sarlatánság történik” – kerekasztal-beszélgetés a közpolitikai ajánlások szerzőivel

Ezután kezdődött a második kerekasztal beszélgetés Pap Enikő vezetésével, Balogh Lídia, Betlen Anna, Forrai Judit, Keveházi Katalin, Rédai Dorottya, Sáfrány Réka, Tüdő Petra és Wirth Judit részvételével.

Sáfrány Réka (Női Érdek) elmondta, hogy a nők politikai szerepvállalása náluk kirívóan alacsony: EU-s szinten az utolsó helyen állunk. Ezen a területen előrelépés nem történt. Magyarországnak a nemzetközi egyezmények alapján előállt kötelezettségek ellenére sem sikerült bevezetni (próbálkozások: 2007, 2011) a kvótát előíró intézkedést. Ilonszki Gabriellára visszautalva elmondta: női képviselők nélkül a nők szempontjai tartalmilag sem épülhetnek be a politikába.

1996 óta van a nemek egyenlőségére vonatkozó szakpolitikákat koordináló rendszer, de mindeddig nagyon instabilan, és a közigazgatáson belül alacsony szinten működött. Magyarország az EU-s kívánalmaknak próbált eleget tenni, amikor például az 2003. évi CXXV. törvény az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról megszületett, de nem volt olyan kormányzati erő, ami súlya szerint kezelte volna a témát. 2010-ben a nemek társadalmi egyenlőségének előmozdítására született egy + akcióterv, de nem valósult meg. Az EU-tagság által a gender mainstreaming megvalósítása is vonatkozik hazánkra előírás, de jelenleg ennek jogi, intézményi feltételei nem adottak. Amiket Sáfrány Réka fontosnak tart:

-         törvény szülessen a 50-50 százalékos nemi kvótára
-         az egyéni választókörzetekben is támogatni egyenlő forrásokkal, egyenlő megjelenési lehetőségekkel a női jelölteket
-         maguk a politikai intézmények legyenek családbarátak (nők és férfiak gyereknevelési feladataihoz alkalmazkodjanak, pl. gyermekmegőrző, ne legyenek éjszakai ülések, stb.)
-         gyermeknevelési intézmények fejlesztése – ehhez politikai akarat szükséges
-         civilek intenzívebb bevonása

Rédai Dorottya a Labrisz részéről elmondta, hogy ami a nemek egyenlőségének megjelenítését illeti az oktatásban, nem lejtmenetben vagyunk, hanem a legalján. A nemzeti alaptanterv mindig pártpolitikai ügy volt. A nemek közti egyenlőség szempontja – általában baloldali ciklusokban, és akkor is legfeljebb szlogenszinten – ­­fellbukkan ugyan, de a jelenlegi kormányzat kitörölte az óvodai nevelés alapelveiből a nemi sztereotípiamentes nevelés (annak idején nagy port felvert) irányelvét.

Gyakori szemlélet a politikusok körében, hogy a problémát megoldották, hiszen az oktatáshoz való egyenlő hozzáférés adott. Ez önmagában mégsem elég, mert például a nők nagy száma a felsőoktatásban nem javítja munkaerő-piaci pozícióikat (és az egyetemen belüli pozícióikat sem, vö. piramisszerű csökkenés a ranglétrán, női professzor, MTA-tag már nagyon kevés van), ennek ellenére egyes szakértők a férfiak alulképzettsége miatt kezdtek aggódni az utóbbi időben. Nincsenek EU-s irányelvek ezzel kapcsolatban, az EU ezt a kérdést az egyes országok belügyeinek tekinti. Ráadásul a nemek közti egyenlőtlenségek az oktatásban nehezen megfoghatók (így a diplomások száma önmagában keveset mond).

Rédai Dorottya kívánatos intézkedésnek tartaná minden szinten bevezetni a nemek közti egyenlőség szempontjait (tanterv, tananyag, pedagógusképzés, intézményi pozíciók szabályozása, stb.)

Wirth Judit felidézte az 1997-es (nem éppen elsietett) Btk. változást (1997. évi LXXIII. törvény a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról), mely szerint a házasságon belül elkövetett nemi erőszak is büntetendő (a törvény nemsemlegesen fogalmaz). Nagy előrelépés lett volna – ha lennének ilyen ügyek. Akkoriban féltek is a jogalkotók a tömeges feljelentésektől, de ez nem történt meg, noha reprezentatív felmérések szerint az elvált nők kétharmada átélt szexuális erőszakot a házasságában.

1999-ben , ez részben érinti a prostitúció áldozatait. 2003-ban az országgyűlés határozat a családon belüli erőszak megelőzése céljából a következő mérföldkő (). Ugyanebben az évben egy rendőrségi protokoll látott napvilágot arról, hogy hogyan kell eljárni családon belüli erőszakkal kapcsolatos bejelentés esetén (). 2006-ban rendelkeztek a távoltartásról (), 2009-ben módosították a polgárjogban a távoltartásra vonatkozó szabályozást (), 2013-ban pedig a párkapcsolati erőszaknak önálló büntetőjogi törvényi tényállása lett. (Lásd a link alatt.) Szintén 2013-as változás a szexuális bűncselekményekkel foglalkozó fejezet részbeni modernizálása.

Ezek komoly előrelépések, konkrét jogszabályi változások, DE közpolitika akkor lenne, ha járulnának hozzá mindazok az elemek, amik e szabályokat élő gyakorlattá tennék (szakmai protokoll, számonkérés, megvalósítás kikényszerítése az intézményrendszer minden szintjén).

Ami szükséges lenne még:
-         adatgyűjtés, nemi alapon bontott adatokkal, kutatások, ennek finanszírozása
-         jelenlegi jogszabályok áttekintése, hogyan lehetetlenítik el a nők jogérvényesítését
-         jogi reformok
-         megvalósulás monitorozása, képzések, a civil szervezetek bevonásával, mert „anélkül sarlatánság történik”

Betlen Anna szerint a prostitúciót illetően az intézkedések stb. elmulasztása azt a mentalitást tükrözi, hogy „tegyünk úgy, mintha nem lenne”. 1993-ban hozták az első jogszabályt e tekintetben: kihúzták a Btk.-ból a prostituált büntethetőségét. A gyakorlatban viszont nem így van. 1999-ben ugyan megszületett a Wirth által is említett, szervezett bűnözés elleni jogszabály, ám a szabálysértési törvény módosítása lehetővé teszi a prostituált vegzálását azon az alapon, hogy pl. ott áll, ahol nem szabad – sehol nem szabad –, vagy mert nincs neki érvényes orvosi igazolása arról, hogy nem hordoz 3 hónapnál régebbi fertőzést (bárca). Az egészségügyi miniszteri rendelet 1999-ben előírta a bárcát, 2010-ben ezt ugyan eltörölte az Alkotmánybíróság, DE a rendőrség azóta is gond nélkül alkalmazza. (A rendőrség tájékozatlansága sokszor ott is megmutatkozik, hogy nem tudják, hogy a gyermekprostitúció felső határa 18 év.) A 2012-es új szabálysértési törvény sajnos lehetővé teszi a prostituáltak büntetését az önkormányzatoknak.

Mindeközben semmilyen intézmény nem segíti a prostituáltakat, sem az emberkereskedelem áldozatait (ez is probléma, hogy külön kezelik).

Szintén Betlen Anna ismertette a nők munkaerő-piaci helyzetét (mely az előadó szerint igenis szoros összefüggésben a prostitúcióval – a gender mainstreaminghez hozzátartozik az ilyen összefüggések meglátása!)

A nők munkaerő-piaci aktivitása a rendszerváltás óta lezuhant. A fejlődések mellett a nők helyzete romlott, horizontális és vertikális szegregáció egyaránt jellemző (horizontális szegregáció = a nők a ranglétra felsőbb fokain egyre kevesebben vannak, vertikális szegregáció = a nők bizonyos privilegizált szakmákból kiszorulnak – a szerk.). Továbbra is jelen van az alacsonyabb bérezés (wage gap/bérrés); a kevés pozitívum egyike, hogy talán az üvegplafon mintha magasabbra került volna. A gyermekintézmények tekintetében azonban szintén romlás észlelhető, és mivel a nők és férfiak közti családi feladatmegosztás nem javult, ez elsősorban a nők helyzetét nehezíti.

Amit Betlen Anna szükségesnek tart:
-         adatokat gyűjteni és elérhetővé tenni, minden területről
-         összefüggésbe kell hozni a különböző területekről gyűjtött adatokat
-         az állami közpolitika ne értelmezze külön az emberkereskedelmet és a prostitúciót
-         ellátórendszer létrehozása – szakemberképzés
-         alacsony küszöbűtől az egyénre szabott pszichiátriai ellátásig
-         munkaerőpiac – itt is adatok
-         civil szervezet – „nálunk van a tudás, (nagyképűség nélkül) ehhez mi értünk, nélkülünk a szakpolitika ezt nem tudja érdemen kezelni”
-         a nők és férfiak közti felelősség megosztása a munkaerőpiacon és otthon is: „több nőt a közéletbe, több férfit a magánéletbe”
-         a prostitúció terén a férfiak felelősségre is odafigyelni. (Az Európai Parlament egy hónapja , mely szerint a klienst kell büntetni és nem a prostituáltat.)

Keveházi Katalin szerint a szociálpolitika (prostitúció, erőszak kezelése, oktatás, egészségügy is beletartozik) és ahogy a politikusok viszonyulnak hozzá, a bántalmazott nő szimbóluma. A rendszerváltás óta elfelejtődött a kérdés, a szociálpolitika struktúrája nem nagyon változott, sőt a társadalmi kirekesztettség felszámolásának igényétől eltolódtunk odáig, hogy büntetve van a szegénység. A társadalmi egyenlőtlenségek felszámolása (beleértve a nemi dimenziót is!) nagyobb prioritást kellene, hogy élvezzen – amely országok erről gondoskodnak, azok tudnak tartós növekedési pályán maradni. Ugyanis ez a szféra tudja újratermeli a növekedés bázisát. A szociálpolitika területeit társadalmi beruházásnak kellene tekinteni; ehhez képest nálunk ez a szféra állandó megszorításoknak van kitéve. A döntéshozók szeretnék elfelejteni, hogy vannak támogatandó csoportok – a szociálpolitikusok nagy része is férfi.

Amit Keveházi Katalin szükségesnek tart:
-         a „családpolitika” helyett feleleveníteni a szociálpolitika fogalmát
-         a családok sokszínűségét elfedő megfogalmazás helyett nők és férfiak egyenlőségéről beszélni
-         a női élethelyzetek sokféleségéről rendelkezésre álló adatokat felhasználni
-         a hajléktalanok 30 százaléka nő, ezzel a problémával is kellene foglalkozni (például alapvető fizikai szükségletek ellátatlansága)
-         szülői egyenlő szerepmegosztás ösztönzése

Forrai Judit elmondása szerint a rendszerváltás óta az egészségügynek strukturális változáson kellett keresztülmennie. A rendszerváltás után meg kellett határozni, hogy minek mi az ára. Szakmailag, tudománytörténetileg fejlődés történt: rengeteg új diagnosztikai módszer stb. áll rendelkezésre, melyek segítségével hamarabb lehetne a betegségeket megállapítani. (Olyan, nők számára készült szűrővizsgálatok is mindennapi rutinná váltak, amelyek a rendszerváltás előtt még nem is voltak). Ami hiányos, az a szolgáltatás, és a szervezettség nincs a magas fokán. Rossz a kommunikáció, és az orvosok jelentős része már nincs is itt, szakmailag megroggyant a magyar egészségügy.

A területtel kapcsolatos bizonytalanságot tükrözi, hogy néha hozzácsapták az egészségügyhöz a szociális ellátást, egyszer csúcsminisztérium volt, aztán meg csak államtitkárság.

Magyarországon 61-62 százalékban végeznek irányított szülést, mert a kórháznak a pontszámok kellenek, és a természetes szülés alacsonyabb pontszámú ellátás.

Tüdő Petra elmondta, hogy a nők egészségügyi állapota rosszabb, mint a férfiaké (az alapján, hogy több gyógyszer szednek). A 2011-es népszámlálás eredményei szerint minden 5. nő tartós betegséggel küzd.

A régóta fennálló igény dacára nem lett ingyenes a fogamzásgátlás. A testtudatosságot növelő oktatási programokat már az általános iskolai oktatásból kivonják, helyére erkölcstant iktatnak be. Ahogy az előadó szándékosan sarkított: tudatos szexuális életre nevelés helyett a szeplőtelen fogantatást tanítják.

2011-től ugyan van törvényes lehetőség az otthonszülésre, ám ettől számuk nem nőtt, az intézkedés nem hozta meg a reményeket. A nők önrendelkezési joga szülésnél sokszor szóba se kerül – sem politikai szinten (nő egyenlő szülőgép-szemlélet), sem az aktuális szüléskor.

A 2012-ben hatályba lépett Alaptörvény tartalmazza a magzati élet védelmét, ez egy súlyos visszalépés, mert folyamatos veszélyzónát jelent, hogy az abortuszhoz való hozzáférést szigorítják. A kormány állandóan tagadja ezt, és nincs is sok mozgástere megtenni: a társadalmi akarat egybehangzó, hogy az abortusz a nők számára hozzáférhető legyen. Így mintegy lopakodó szigorítást tapasztal a : a családvédelmi szolgálatos védőnők oktatásába új modult vezettek be arról, hogyan beszéljenek (manipulatív módon) az élet kezdetéről az abortuszt kérő nőkkel. Ráadásul egyre több kórház csatlakozik az abortuszmentesség mozgalmához, egyre több orvos megtagadja a beavatkozás elvégzését. Eredmény: a többi, kevés számú orvosra hárul az abortuszok elvégzése, akik egy idő után valószínűleg megunják ezt a helyzetet, és külföldre mennek.

Amit Tüdő Petra fontosnak tart:
-         cselekvés
-         semmit nem csinált a magyar felelős kormány, ezen változtatni
-         a nőket az egészségügy területén is korlátozó káros folyamatok megállítása
-         óvodáskortól testtudatos oktatás
-         egészségvédő programok kommunikálása
-         fogamzásgátlás állami támogatása, plusz abortusztabletta engedélyezése
-         kvóta – az egészségügyi államtitkárok és az egészségügyi intézmények vezetőinek meghatározott aránya legyen nő.

Balogh Lídia az interszekcionális diszkrimináció kapcsán elmondta, hogy a többszörös hátrányokat elszenvedő női csoportok helyzetét javító intézkedések jellemzően hiányoznak. Több mint 10 éve van, az EU-s normák megvalósítása céljából, antidiszkriminációs törvény. Ebben explicit módon nem jelenik meg a többszörös diszkrimináció, de az Egyenlő Bánásmód Hatóságnál fel lehet lépni több védett tulajdonságra hivatkozva is. Sokak szerint mégis kedvezőbb lenne a helyzet, ha a törvényben konkrétan benne lenne a többszörös diszkrimináció.

Mindenképpen igaz, hogy a lényegi változáshoz a törvény nem elég. A gender mainstreaming kiterjesztése lehetne a megoldás erre is. Az egyes csoportokat célzó programok már kezdenek megjelenni: például a „Nő az esély” nemzeti társadalmi felzárkóztatási program a roma nők elhelyezkedését segíti, és készülőben egy másik, amelynek célja a roma lányok iskolai lemorzsolódásának megakadályozása.

Balogh Lídia szerint fontos lenne döntéshozói helyzetben levő személyekként, és kihasználatlan erőforrásként tekinteni ezekre a csoportokra is.


7.      A tagszervezetek projektjei

A tagszervezetek hálózatai című kerekasztal-beszélgetésben a workshopok vezetői mutatkoztak be.   

A projektjének címe: a gender és a média összefüggéseivel foglalkozik, és a norvég civil alap támogatásával indult el. A kívül az első olyan alkalom, amikor a Női Érdek a közpolitikai monitorozásból kilép. Céljuk, hogy az újságírók genderetikai szempontból megfelelően közelítsék a témákat, és egyúttal a civilek felkészítése a hatékonyabb kommunikációra.

Partnereik: a , az , a norvég újságíró-szövetség és egy, tagszervezetük, a segítségével talált izlandi női civil szervezet. A célokhoz tartozik a közvélemény érzékenyítése is: a média egyfajta közvetítő a szakma/politika és a közvélemény között.

A projekt keretében egyetemi vitafórumokat is tartanak (az első a Corvinuson volt címmel), valamint lefordítattak egy, a Nemzetközi Újságíró Szövetség és a World Association of Christian Communication által kiadott, a média gendervonatkozásaival foglalkozó tankönyvet. Létre kívánnak hozni egy Gender Média Hálót, mentorprogramot újságíróknak, az (Európai Női Lobbi) példájára kiadnak két alkalommal feminista magazint, valamint családbarát nyári egyetemeket készülnek szervezni, hajléktalan nők bevonásával

A egy országos gendertudatos munkaerő-piaci tanácsadó hálózat tudástranszferrel, amelybe vidéki női munkaerő-piaci szervezeteket vontak be. Céljuk vidéken élő kisgyerekes nők számára (akik nem feltétlenül mind a fiatalok közül kerülnek ki, lehetnek akár 50 felettiek is!) jó minőségű szolgáltatást nyújtani, ha szeretnének visszatérni a munkaerőpiacra, valamint a munkáltatókat is segíteni ebben a helyzetben. Ami a területspecifikus munkaerő-piaci különbségeket illeti, ismét fellép a már sokszor emlegetett adathiány. 

A Jól-Lét alapítvány szerepel a projektben mint tudástranszfer bázisa (tananyag a 10 éves tapasztalat alapján), ám a projekt, melynek során Nóra-pontokat hoznak létre, a kölcsönös tudásmegosztás, a partnerségi elv elvén működik. Eddigi partnerek pl. a szegedi Factory Creative Life Közhasznú Nonprofit Kft. és a gödöllői Társadalmi Diverzitás Program.

Hosszútávú cél a projektfüggetlen, folyamatos működés modelljének megvalósítása, amely magának a Jól-Létnek már sikerült (azaz, a szervezet élete nem az aktuális projektfinanszírozástól függ).

A projektjének címe: „Közös erővel a bántalmazott nőkért és gyermekeikért – emberi jogi szervezetfejlesztés a párkapcsolati erőszakkal foglalkozó civil szférában.”

Céljuk az áldozatsegítő és az érdekérvényesítő szervezetek fejlesztése (mentorálás, képzések), a párkapcsolati erőszak női áldozatai igényeinek, szükségleteinek megfelelő ellátás, és emberi jogaik érvényesítése érdekében. Emberi jogi megközelítést alkalmaznak, sikeres nemzetközi példákból is tanulva. Vannak az állami fellépésnek, áldozatsegítésnek is nemzetközi normái, cél ezeknek a mindennapi gyakorlatba emelése. Ennek kapcsán fontos és üdvözlendő lépés.

A tervezett tevékenység a következők mentén csoportosítható:     
1. szakmai képzések (áldozatsegítés, prevenció)
2. szakmai rendezvények (érdekérvényesítés), felkészítő műhelymunka (16 akciónap, március 8.)
3. áldozatok ellátása: önsegítő csoportok; segélyvonal kapacitásának bővítése
4. információs, kommunikációs tevékenység

A ” című, a tel közös programját Erdélyi Tea mutatta be. Az eddigi tevékenységük mellett (tanórák tartása középiskolákban és egyetemeken) további céljuk a tananyagfejlesztés (pedagógusoknak és civil szervezeteknek), a vidéki, akár nem formalizált LMBT+ szervezetek felé nyitás (amit a Háttér már elkezdett korábban), és más érdekvédő szervezetekkel (például nőjogi, roma, hajléktalanokat vagy fogyatékossággal élőket képviselő stb. szervezetek) való összekapcsolódás, ezen belül az interszekcionális diszkriminációt elszenvedő emberekre fordított külön figyelem (vö. nők az LMBT-közösségben, fogyatékossággal élők az LMBT-közösségben). Egyik felhasznált eszközük a művészet (vándorkiállítás).


8.      Műhelymunka a NANE egyesülettel

A műhelymunka nagy részében az EU Alapjogi Ügynökség, elemeztük. A magyar nyelv összefoglaló hátránya, hogy nem a magyar vonatkozású adatokat tartalmazza, azokat a kell kikeresni – melyhez a hozzáférés, az angol nyelve miatt, korlátozott. Wirth Judit műhelyvezető megjegyezte, hogy kormányzati nyilatkozat eddig nem született arról, hogy lefordítanák a honlapot. A felmérés azonban Magyarország számára különösen fontos, mert hazánkban az utolsó (1050 fős mintával készült) reprezentatív felmérés 1998-ban zajlott és 1999-ben jelent meg. (). Sem a párkapcsolati, sem a szexuális erőszakról azóta nem jelent meg magyar reprezentatív adat.

Az FRA 5 éve határozta el, hogy felméri a nők elleni erőszak mértékét és előfordulását, gyakoriságát (beleértve az életút-adatot és az egy adott pillanatra vonatkozó adatokat), feltérképezi, milyen arányban válnak a nők szexuális erőszak, szexuális zaklatás, fenyegető zaklatás (ez az úgynevezett stalking, ami jellemzően a kapcsolat megszakadása után a volt partner általi zaklatásra utal – a Btk.-ban csak általános zaklatás van), milyen arányban válnak áldozattá gyerekkorban, kik a tipikus elkövetők, mik a nők szokásai, bejelentik-e, és kinek hogyan beszélnek az őket ért erőszakról. A felmérést 2012-ben végezték el.

A pillanatfelvétel („elmúlt 12 hónap”) adatai alapján az elmúlt 12 hónapban a magyar nők 9 százaléka szenvedett el erőszakot. Összevetve a honlapon talált adatokat a KSH népesség-nyilvántartón talált adatokkal (a 2011-ben zajlott, eddigi utolsó népszámlálás adataival), kiszámolhatjuk, hogy az elmúlt évben 430 ezer nő szenvedett el fizikai vagy szexuális erőszakot.

A hazai adatok összevethetők az EU-átlaggal: az elmúlt 12 hónapban a partner részéről a magyar nők 6 százaléka szenvedett el erőszakot, míg az EU-átlag 4 százalék. Ez átszámolva a KSH adataival, arra enged következtetni, hogy az elmúlt 12 hónapban a partner által erőszakot elszenvedett magyar nők száma 275 ezer körül van (és ők valószínűleg jelenleg is fizikailag vagy szexuális erőszak párkapcsolatban élnek).

Ahol alacsony a százalék, nem biztos, hogy az erőszakos esetek száma is alacsony – lehet az alacsony tudatosság miatt is (például az adott erőszakos megnyilvánulást a partner részéről a nő a nőket másodlagos szerepre kondicionáló szocializáció miatt nem definiálja erőszaknak – ez tipikusan a posztszocialista országokra jellemző); illetve egyes esetekben (így Spanyolországban) a valóban jó ellátórendszerrel magyarázható az eredmény. Ezt a különbséget csak további kutatások tudják csak feltárni. Ugyanígy nem egyértelmű, mi áll a magas számok mögött: ami a bárki által elkövetett erőszakot illeti, láthatjuk, hogy a legfejlettebbek országokban a legmagasabbak az adatok (így Dánia, Finnország). Ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy a dán és finn férfiak erőszakosabbak, sokkal inkább azt, hogy a dán és finn nők tudatosabbak. Így nem feltétlenül ad okot aggodalomra, ha a szám magas, ahogy az sem feltétlenül megnyugtató, hogy Magyarország ránézésre az EU-átlag alatt van (28 százalék, igaz, ez is majdnem a nők egyharmada!).

A tudatosság hiányára egy szemléletes példa: Tóth Olga már említett kutatásában gyakran fordult elő az, hogy a nő arra a kérdésre, hogy „érte önt nemi erőszak?”, nemmel válaszolt, ám a később sorra kerülő, „erőszakolta-e már meg a partnere?” kérdésre igennel. (Azaz, nem vette ezt erőszaknak – talán a házasságon belüli nemi erőszak 1997-es törvényi szankcionálása óta valamelyest nőtt e téren a tudatosság.) 

Ami egyértelműen negatív, az az, ha egy országban az elítélések aránya csökken (mint például Magyarországon, az elmúlt húsz évben a negyedére!!!), amely kirívó egy-egy, a médiába kerülő eset után (például Zsanett-ügy után a felére csökkent) – ez azt üzeni a nemi erőszakot elszenvedett nőknek, hogy ne is próbálkozzanak, az állami igazságszolgáltatás úgysem védi meg, sőt csak megszégyeníti, másodlagosan viktimizálja (újra megalázza) őket. Évente kb. a nők 3 százalékával szemben követnek el szexuális erőszakot (ez mintegy 120 ezer nő évente), és ehhez képest kb. 140 nemi erőszak miatti elítélés történik. Azaz, legjobb esetben 1 százalék végződik elítéléssel. Az elkövetések nagy része nem is kerül az igazságszolgáltatás látókörébe. Évente a nők 2 százaléka időnként fél hazamenni, 3 százaléka fél egyedül elmenni otthonról, 28 százaléka tudatosan elkerül bizonyos helyeket, ahol korában valamilyen erőszak érte. A nők mindennapi életére kihat az, hogy az erőszak ilyen általános.

Az Európa Tanács 2006-os tanulmánya szerint csak a párkapcsolati erőszak kezeletlensége (azaz, még nem számoltuk ide az idegenek által elkövetett erőszakot) évente 400 millió euróba kerül egy akkora országnak, mint Magyarország (ha valaki nem tud az áldozatokkal empatizálni, hátha ez az adat már fájni fog neki – a szerk.). Angliában kiszámolták, hogy egy gyilkosság igazságügyi költségei 1 millió fontra is rúghatnak – ám ebből az összegből (ahogy azt meg is tették) egy kisebb megyében el lehet látni a fenyegető zaklatásnak kitett áldozatokat mobil vészjelző készülékkel. 

Felmerült a kérdés az egyik résztvevőtől, hogy a bántalmazó viselkedést az alkohol okozza-e. Wirth Judit elmondta, hogy nem az alkohol okozza, az alkohol legfeljebb ráerősít a már meglevő bántalmazói hajlamra. Aki nem bántalmazó, az az alkoholtól hülyeségeket beszél, vagy kidől, de nem válik agresszívvá, így az alkohol közvetlenül nem tehető felelőssé.

 A bántalmazó, válaszolt Wirth egy másik kérdésre, akkor változik meg, ha van vesztenivalója, ha a tetteinek van hátrányos következménye. Magyarországon ez nem jellemző: ha az áldozat nagy nehezen meg is szabadul tőle, a rendszer lehetővé teszi, hogy a gyerekeken keresztül zaklathassa tovább. (Lásd erről a c. kiadványt.)

A műhelymunka második felében a március 14-én hazánk által is aláírtről esett szó, amelyet az Európa Tanács kezdeményezett. (47 tagállama van, a demokrácia és az emberi jogok kérdéseivel foglalkozik, nem összekeverendő az EU tanácsával!)

Miután felismerték, hogy a nők elleni erőszak problémájának megoldása érdekében harmonizált, átfogó jogi standardek szükségesek, 2011 ápr. 7-én elkészítették (a hatékony nemzeti válaszokat figyelembe véve) az Egyezményt, amely 2011. május 11-én nyílt meg aláírásra. Eddig 33 ország írta alá, ebből 8 már ratifikálta is (törvényeibe iktatta). Aláírás után az adott ország már nem mehet szembe az Egyezményben leírtakkal, de jogilag kötelező akkor lesz, ha ratifikálja is.

Az Isztambuli Egyezmény azért fontos, mert

-         áttörő: Európában az első jogilag kötelező emberjogi norma a nők elleni erőszak elleni állami kötelezettségekről

-         haladó: széles körű tapasztalatokra reflektál, bevált gyakorlatok leghatályosabb gyűjteménye. (Amiben nem volt konszenzus, azt beletették a magyarázó jelentésbe.)

-         átfogó: minden erőszakformára vonatkozik.

Tartalmazza többek közt a kötelező alternatív konfliktuskezelési eljárások tilalmát, azaz rögzíti, hogy erőszakos esetekben tilos a mediáció. Ehhez képest Magyarországon 2014. március 15-én lépett hatályba a Ptk.-rendelkezés erről – 14-én meg aláírták az egyezményt –

„mediáció a vitás gyerekelhelyezési ügyekben” címen. Ez azért (is) történhetett meg, mert azokban az ügyekben nincs automatikusan jogerősen megállapítva, hogy azokban az esetekben nők elleni erőszak történt. (A valóság viszont sokszor az, hogy a bántalmazó így próbál meg továbbra is ártani a hatalma alól kikerülni próbáló áldozatnak. Ha már nem verheti, mert elköltözött tőle, akkor bosszúból majd a gyerek révén indít ellene „eljárási erőszaknak” nevezett hadjáratot.) A megoldás érdekében párhuzamosan el kell érni, hogy hatékonyan vizsgálják a családon belüli erőszakra utaló jeleket (amire jogszabályi lehetőségek már most is vannak, csak nem vizsgálják…). Az Isztambuli Egyezmény arról is rendelkezik, hogy a gyerek érintettségét vizsgálni kell.

Az egyik résztvevő elmondta, hogy a jelenlegi mediátorképzésben fel sem merült, hogy esetleg bántalmazó a kapcsolattartó szülő (Mediare Intézet, családterapeuta képzés). A mediációs szakma fő bevételi forrása a bántalmazott nők, amit nem akar elveszíteni. Pedig az egyik alapszabálya a mediációnak, hangsúlyozta Wirth Judit, az önkéntesség – így a mediátoroknak szakmai érvekkel kellene a törvény ellen tiltakozniuk. (Ehhez képest a mediációs szakma nem hogy nem tiltakozik, de még örül is). Holott bántalmazásos esetekben a mediáció nem csak hogy megterhelő az áldozatnak, de hatástalan is: a bántalmazónak esze ágában sincs megegyezni.


9.      Műhelymunka a Labrisz Egyesülettel

A workshopot Erdélyi Tea újságíró, Rédai Dorottya és munkatársuk tartotta. A programjuk 2003-ban indult, közép- és felsőoktatásban, osztályfőnöki óra, illetve más kurzus keretében tartanak órákat arról, hogyan fogadják el a diákok a különböző szexuális orientációkat, illetve – a tanárral történő előzetes egyeztetés után – segítsék azt, hogy a közösségben élő más szexuális orientációjú fiatalok elfogadják státuszukat. Elmesélték, hogyan zajlik egy ilyen óra, mely rendszerint 60-90 perces, ebben természetesen van játék, beszélgetés, vita. Beszéltek az akadályokról – például arról, hogy a vidéken nincsenek munkatársaik, a forráshiányról, és hogy nem jutnak el mindenhová, hiszen csak az egyébként is toleráns szellemiségű oktatási intézmény hívja el őket. A vita végén felmerült a munka kiterjesztése horizontális és vertikális szinten egyaránt. Hiszen a kistérségekbe nem jut el a program, és üdvözítő lenne az is, ha ez a fajta érzékenyítés minél korábban, akár már kisiskolás korban elkezdődne, hiszen ma már mind a gyerekirodalom, mind a populárisabb gyerekfilmek foglalkoznak ezzel a témával. (U.i. – este levezetésképpen megnéztük a Stardust – Csillagpor című filmet, amely pozitívan mutat be egy LMBT-karaktert. :) )

 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Kirakat és kabaré: a mai "női" esélyegyenlőségi albizottsági ülés

április 16, 2013 - 18:16
Az Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság A nők esélyegyenlőségével foglalkozó albizottságának mai - ahol civil megfigyelőként részt vettek többek közt a Magyar Nők Szövetsége, a PATENT Egyesület és a Nőkért Egyesület, valamint a "Változást a Nőkkel!" civil női kerekasztal képviselői - tájékoztatót hallhattunk a nőkkel szembeni erőszakkal kapcsolatos törvénytervezetről.

Egymilliárd nő ébredése: világméretű tánc a nőket sújtó erőszak ellen

február 16, 2013 - 18:27
KATTINTS A KÉPRE a fotógaléria megtekintéséhez!

A One Billion Rising – amely magyarul az Egymilliárd Nő Ébredése nevet kapta – globális figyelemfelhívó akció: tiltakozás a nőket sújtó erőszak ellen, amely a világon minden harmadik nőt ér élete során. A Föld lakosságára lebontva ez éppen egymilliárd nő – értük táncoltunk február 14-én Magyarország több településén és a világ több mint 200 országában.