Simone de Beauvoir (1908-86) francia író, egzisztencialista filozófus, feminista

Olvasási idő
5perc
Eddig olvastam

Simone de Beauvoir (1908-86) francia író, egzisztencialista filozófus, feminista

január 08, 2013 - 23:38

1908. január 9-én született Párizsban, szigorú katolikus családban. Húga, Hélène de Beauvoir (Poupette) festőnő volt. Küzdelmét és lázadásait a konformizmus ellen az Egy jó házból való úrilány emlékei (1958) c. művében jeleníti meg, emlékiratainak első kötetében. (További magyarul megjelent kötetek: A kor hatalma (1960), A körülmények hatalma (1963)).

Tanulmányait a École Normale Supérieure iskolában kezdi, ahol matematikát és irodalmat tanul. 1926-ban filozófiát tanul a Sorbonne-on, és mint az évfolyam második tanulója Sartre után, 1929-ben leteszi a agrégation (mesterfokozat) (verseny)vizsgáját. (Megj.: első lett volna, de nem akarták, hogy nő nyerjen, ezért a második helyre sorolták be.) Ezután középiskolai tanár.

Az irodalmi áttörtést A vendég  (1943) és a A mások vére (1945) c. művei hozzák meg, ettől kezdve az irodalomnak él. Sorbonne-i tanulmányai alatt ismerkedik meg az egzisztencialista filozófussal, későbbi élettársával Jean-Paul Sartre-ral.

 

 

1949-ben jelenik meg Beauvoir világhírű könyve, a feminizmus sok szempontból ma is aktuális alapműve, A második nem, mely a világsikert is meghozza számára. A könyv bemutatja a nők történelmét, a nőmozgalmak történetét, néhány irodalmi mű nőábrázolását, a nőkkel kapcsolatos mítoszokat, és többféle tudomány szempontjából járja körül a kérdést: miért a nő a "másik." Arra jut, hogy a nőt a társadalomban számára kiosztott alárendelt szerepre semmi nem determinálja; az nem igazolható sem biológiai, sem pszichológiai, sem történelmi alapokon.

Egzisztencialistaként Beauvoir eleve antiesszencialista és antideterminista: ahogyan nincs emberi lényeg, olvasatában úgy nincs női vagy férfi lényeg. Anélkül, hogy a kifejezést konkrétan használná, megalapozza a gender-elméletet, rámutat, hogy a "nőiség" mint létező biologikumhoz (sex) képest a "nőies" viselkedés, elvárt tulajdonságok, "női szerepek" (gender) nagyrészt társadalmi konstrukciók, melyek a nők elnyomását szolgálják. Azaz elsőként rámutat, hogyan épül rá a társadalmi nem a biológiai nemre. (Erről bővebben itt.)

Kritizálja Sartre elképzeléseit a választás szabadságáról: könyvében épp amellett érvel, hogy a nők esetében ezt a választást a társadalmi korlátozások leszűkítik - de ez nem jelent determinációt. A folyamatos elnyomás a nőkben kialakítja az ún. rosszhiszeműséget, azaz azt a feltevést, hogy nem választhatnak, nem tudnak befolyással lenni az életükre, csak történnek velük a dolgok, sodródnak. Ezzel szemben áll az autentikus lét, azaz amikor a nő a kezébe veszi a sorsát, tisztában van az érdekeivel, és tudatosan választ (hivatást, magánéleti formát, bármit). Megemlíti, hogy az elsődleges bűnös az elnyomó, de a nő is "cinkos" a saját elnyomásában: a Hamupipőke-mírosz csábításának engedve inkább próbál egy férfin keresztül érvényesülni, mint a saját jogán, mert azzal a saját léte súlyát áthelyezheti egy másik emberre (még ha ez hátrányokkal is jár).

De ha a nő öntudatra ébred, "a szabadság újratámad". Ennek fő akadálya azonban, hogy a nők - és ezért a férfiuralom is sokat tesz - nem ismerik fel összetartozásukat, nem szolidárisak egymással. Másik fő akadály a hagyományos női szerep, az otthonmaradó háziasszony monoton, unalmas, céltalan élete. (Beauvoir a középosztálybeli úrinőre fókuszál, bár gyakran kitér a munkásnőkre is.) Nagyon szemléletesen ír pl. arról, hogy a házimunka miért nem lehet életcél. A nők külső munkavállalása, a (nyilvános szférában végzett) munka fontossága, valamint az egyenrangúságra alapozott párkapcsolat mellett érvel.

 

 

Ő maga valóban megtestesítette a független értelmiségi nő ideálját, és Sartre-ral valóban viszonylag egyenrangúak voltak. Kapcsolatukat "szabad összetartozásnak" nevezték, egész életükben (Sartre haláláig) együtt maradtak, de nem házasodtak össze, nem éltek együtt (külön lakásban éltek, illetve, hogy maradjon idejük írni, a háztartási munkát elkerülendő, szállodákban), nem született gyermekük, és a hűséget sem tartották fontosnak, mindkettőjüknek voltak külső kapcsolatai, szerelmei, Beauvoirnak férfiakkal és nőkkel egyaránt. (A "nyitott kapcsolat" igen problémás a mai napig, a "szabad szerelem" ugye csak a férfinak szokott szabad lenni - de ha megvalósul a felek társadalmi és anyagi egyenlősége, semmi kivetnivaló nincs ebben a döntésben, ha mindkét félnek egyformán megfelel - márpedig náluk ez a fajta egyenlőség fennállt.)

Beauvoir egy amerikai férfiba olyannyira beleszeretett, hogy egy feministától igen furcsa, önalárendelő hangvételű szerelmes leveleket írt hozzá - de neki még ez is megbocsátható :) (Az Amerikai szerelem kritikája itt.)  A későbbi feministák részéről egyébként kritika a házasságról és az anyaságról vallott nézetei miatt éri - azaz, hogy személyes tapasztalat nélkül ír ezekről, egyesek "férfiidentifikációval" vádolják (ami szerintem ostobaság) - valamint a későbbi elméletek a Beauvoir által felvázolt sex-gender megkülönböztetést meghaladják.

Sartre-ral úgy érezték, ők egymás lelki ikrei, leveleikben Castornak és Polluxnak nevezték egymást. Ami egy kicsit problémás: megegyeztek, hogy Sartre a filozófus, Beauvoir az író, ugyanakkor Sartre ezt egyáltalán nem tartotta be, szépirodalmi munkássága is jelentős, míg Beauvoir filozófusként némileg háttérbe szorult, csak az utóbbi két évtizedben rehabilitálták a kutatók. Sajnos valószínűsíthető, hogy számos filozófiai gondolatát átadta Sartre-nak, annak több művét gyakorlatilag együtt írták, de, ahogy az már lenni szokott, a női munkatárs természetesen nincs szerzőtársként feltüntetve.

Sokat utazott Európában, Észak-, Közép- és Dél-Amerikában, Közel- és Távol-Keleten, Szovjetunióban és Kínában. Utazási élményeit útinaplójában és riportkönyveiben rögzíti. A Mandarinok c. művéért 1954-ben megkapja a Goncourt-nagydíjat. (A regényről Harkai Daniella szerzőnk itt írt ismertetőt.) Sartre-ral együtt tiltakozik a vietnami és algériai háborúk ellen, aktív békeharcos.

Egy darabig szimpatizál a szocializmussal, aztán csalódottságát hangoztatja, mert az végül mégsem szabadította fel, hanem "kettős teher" (házon kívüli munka + házimunka) alá helyezte a nőket, azaz míg a nők világát kiterjesztette a nyilvános szférára, a férfiakat "elfelejtette" bevonni a magánszférába.

Szerkesztője lesz a Les temps modernes c. lapnak. A 70-es évektől a feminista mozgalmak vezetője, elsőként száll síkra az abortusz büntetlensége mellett. Sartre ápolója lesz egészen annak haláláig, 1980-ig. 1981-ben jelenik meg A búcsúzás ceremóniája c. írása, melyben Sartre utolsó éveiről ír. Beauvoir 1986. április 14-én hal meg, a párizsi Cimetière du Montparnasse- on temetik el.

 

Magyarul megjelent művei:

 

Amerikai útinapló. Bp.: Európa, 1960. 440 p.

Egy jó házból való úrilány emlékei. Bp.: Magvető, 1961. 441 p. (Világkönyvtár)

A kor hatalma. Bp.: Magvető, 1965. 590 p. (Világkönyvtár)

A körülmények hatalma. Bp.: Magvető, 1966. 591 p. (Világkönyvtár)

Mandarinok. Bp.: Magvető, 1966. 734 p. (Világkönyvtár)

Képek, káprázatok. Bp.: Európa, 1969. 137 p. (Európa Zsebkönyvek)

A második nem. (szerző által engedélyezett, rövidített kiadás), Bp.: Gondolat, 1969. 577 p.

A megtört asszony. Bp.: Gondolat, 1972. 289 p. (benne: A megtört asszony, A szerénység kora, Könnyű halál)

Az öregség. Bp.: Európa, 1972. 862 p.

Minden ember halandó. Bp.: Európa, 1973. 372 p. (Európa Zsebkönyvek)

Epilógus In: Nagyvilág, 1964. IX. évf. 6. sz. 925-934. p.

A kétértelműség erkölcse. (Részlet) In: Modern polgári etika. Szöveggyűjtemény, 2. köt. Bp.: Tankönyvkiadó, 1976.

 

 

Források: wikipedia, Dr. Joó Mária tanárnő előadásain készített jegyzetek, A második nem (Bp. 1969)

 

Joó Mária ELTE filozófus, Beauvoir-szakértő egy cikke: http://www.c3.hu/~prophil/profi033/joo.html

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Eliza Ritchie kanadai tanár, feminista (1856–1933)

április 12, 2017 - 13:42

1889-ben diplomázott a Dalhousie egyetemen, két évre rá a Cornell egyetemen védte meg doktori értekezését. Valószínűleg ő az első kanadai nő, aki doktorátust szerzett. Ezután Európába utazott, Lipcsében és Oxfordban posztdoktori tanulmányokat folytatott. 1901-ben tért vissza hazájába, a Dalhousie egyetem filozófiatanára lett. Meggyőződéses szüfrazsett volt, nővéreivel együtt vezetőségi tagja volt a Council of Women-nek, a halifaxi feministák egyik legbefolyásosabbja volt. Rendkívül jól tudott bánni az emberekkel, előadásai és cikkei világosak és meggyőzőek voltak.

Christine de Pisan (kb. 1365–1429) francia író

április 19, 2017 - 23:06

Velencében született, apja elismert tudós, aki gyerekkorában magával vitte Párizsba. 1380-ban egy királyi jegyző felesége lett. 1390-ben megözvegyült, és egyedül kellett eltartania három gyerekét. Ekkor kezdett írással foglalkozni, témáit elsősorban megrendelések alapján választotta. Heraldikáról szóló könyvét halála után angol fordításban is kiadták. 

Flora Tristan

május 23, 2016 - 23:00

Perui apa és francia anya gyermekeként Spanyolországban született. A szülők házasságát nem ismerték el az országban, így a lány törvénytelen gyermeknek számított. Apja halála után anyjával nagy szegénységben éltek, így egyéb lehetőség híján 18 évesen hozzáment a munkaadójához, aki azonban kegyetlenül bánt vele, bántalmazta. Flora állapotos volt, amikor elmenekült tőle, és gardedámként kereste a kenyerét. Férje üldözte, közös lányukat többször elrabolta, aztán rálőtt feleségére, ami miatt végül elítélték.