1908. január 9-én született Párizsban, szigorú katolikus családban. Húga, Hélène de Beauvoir (Poupette) festőnő volt. Küzdelmét és lázadásait a konformizmus ellen az Egy jó házból való úrilány emlékei (1958) c. művében jeleníti meg, emlékiratainak első kötetében. (További magyarul megjelent kötetek: A kor hatalma (1960), A körülmények hatalma (1963)).

Tanulmányait a École Normale Supérieure iskolában kezdi, ahol matematikát és irodalmat tanul. 1926-ban filozófiát tanul a Sorbonne-on, és mint az évfolyam második tanulója Sartre után, 1929-ben leteszi a agrégation (mesterfokozat) (verseny)vizsgáját. (Megj.: első lett volna, de nem akarták, hogy nő nyerjen, ezért a második helyre sorolták be.) Ezután középiskolai tanár.

Az irodalmi áttörtést A vendég  (1943) és a A mások vére (1945) c. művei hozzák meg, ettől kezdve az irodalomnak él. Sorbonne-i tanulmányai alatt ismerkedik meg az egzisztencialista filozófussal, későbbi élettársával Jean-Paul Sartre-ral.

1949-ben jelenik meg Beauvoir világhírű könyve, a feminizmus sok szempontból ma is aktuális alapműve, A második nem, mely a világsikert is meghozza számára. A könyv bemutatja a nők történelmét, a nőmozgalmak történetét, néhány irodalmi mű nőábrázolását, a nőkkel kapcsolatos mítoszokat, és többféle tudomány szempontjából járja körül a kérdést: miért a nő a "másik." Arra jut, hogy a nőt a társadalomban számára kiosztott alárendelt szerepre semmi nem determinálja; az nem igazolható sem biológiai, sem pszichológiai, sem történelmi alapokon.

Egzisztencialistaként Beauvoir eleve antiesszencialista és antideterminista: ahogyan nincs emberi lényeg, olvasatában úgy nincs női vagy férfi lényeg. Anélkül, hogy a kifejezést konkrétan használná, megalapozza a gender-elméletet, rámutat, hogy a "nőiség" mint létező biologikumhoz (sex) képest a "nőies" viselkedés, elvárt tulajdonságok, "női szerepek" (gender) nagyrészt társadalmi konstrukciók, melyek a nők elnyomását szolgálják. Azaz elsőként rámutat, hogyan épül rá a társadalmi nem a biológiai nemre. (Erről bővebben itt.)

Kritizálja Sartre elképzeléseit a választás szabadságáról: könyvében épp amellett érvel, hogy a nők esetében ezt a választást a társadalmi korlátozások leszűkítik - de ez nem jelent determinációt. A folyamatos elnyomás a nőkben kialakítja az ún. rosszhiszeműséget, azaz azt a feltevést, hogy nem választhatnak, nem tudnak befolyással lenni az életükre, csak történnek velük a dolgok, sodródnak. Ezzel szemben áll az autentikus lét, azaz amikor a nő a kezébe veszi a sorsát, tisztában van az érdekeivel, és tudatosan választ (hivatást, magánéleti formát, bármit). Megemlíti, hogy az elsődleges bűnös az elnyomó, de a nő is "cinkos" a saját elnyomásában: a Hamupipőke-mírosz csábításának engedve inkább próbál egy férfin keresztül érvényesülni, mint a saját jogán, mert azzal a saját léte súlyát áthelyezheti egy másik emberre (még ha ez hátrányokkal is jár).

De ha a nő öntudatra ébred, "a szabadság újratámad". Ennek fő akadálya azonban, hogy a nők - és ezért a férfiuralom is sokat tesz - nem ismerik fel összetartozásukat, nem szolidárisak egymással. Másik fő akadály a hagyományos női szerep, az otthonmaradó háziasszony monoton, unalmas, céltalan élete. (Beauvoir a középosztálybeli úrinőre fókuszál, bár gyakran kitér a munkásnőkre is.) Nagyon szemléletesen ír pl. arról, hogy a házimunka miért nem lehet életcél. A nők külső munkavállalása, a (nyilvános szférában végzett) munka fontossága, valamint az egyenrangúságra alapozott párkapcsolat mellett érvel.

Ő maga valóban megtestesítette a független értelmiségi nő ideálját, és Sartre-ral valóban viszonylag egyenrangúak voltak. Kapcsolatukat "szabad összetartozásnak" nevezték, egész életükben (Sartre haláláig) együtt maradtak, de nem házasodtak össze, nem éltek együtt (külön lakásban éltek, illetve, hogy maradjon idejük írni, a háztartási munkát elkerülendő, szállodákban), nem született gyermekük, és a hűséget sem tartották fontosnak, mindkettőjüknek voltak külső kapcsolatai, szerelmei, Beauvoirnak férfiakkal és nőkkel egyaránt. (A "nyitott kapcsolat" igen problémás a mai napig, a "szabad szerelem" ugye csak a férfinak szokott szabad lenni - de ha megvalósul a felek társadalmi és anyagi egyenlősége, semmi kivetnivaló nincs ebben a döntésben, ha mindkét félnek egyformán megfelel - márpedig náluk ez a fajta egyenlőség fennállt.)

Beauvoir egy amerikai férfiba olyannyira beleszeretett, hogy egy feministától igen furcsa, önalárendelő hangvételű szerelmes leveleket írt hozzá - de neki még ez is megbocsátható :) (Az Amerikai szerelem kritikája itt.)  A későbbi feministák részéről egyébként kritika a házasságról és az anyaságról vallott nézetei miatt éri - azaz, hogy személyes tapasztalat nélkül ír ezekről, egyesek "férfiidentifikációval" vádolják (ami szerintem ostobaság) - valamint a későbbi elméletek a Beauvoir által felvázolt sex-gender megkülönböztetést meghaladják.

Sartre-ral úgy érezték, ők egymás lelki ikrei, leveleikben Castornak és Polluxnak nevezték egymást. Ami egy kicsit problémás: megegyeztek, hogy Sartre a filozófus, Beauvoir az író, ugyanakkor Sartre ezt egyáltalán nem tartotta be, szépirodalmi munkássága is jelentős, míg Beauvoir filozófusként némileg háttérbe szorult, csak az utóbbi két évtizedben rehabilitálták a kutatók. Sajnos valószínűsíthető, hogy számos filozófiai gondolatát átadta Sartre-nak, annak több művét gyakorlatilag együtt írták, de, ahogy az már lenni szokott, a női munkatárs természetesen nincs szerzőtársként feltüntetve.

Sokat utazott Európában, Észak-, Közép- és Dél-Amerikában, Közel- és Távol-Keleten, Szovjetunióban és Kínában. Utazási élményeit útinaplójában és riportkönyveiben rögzíti. A Mandarinok c. művéért 1954-ben megkapja a Goncourt-nagydíjat. (A regényről Harkai Daniella szerzőnk itt írt ismertetőt.) Sartre-ral együtt tiltakozik a vietnami és algériai háborúk ellen, aktív békeharcos.

Egy darabig szimpatizál a szocializmussal, aztán csalódottságát hangoztatja, mert az végül mégsem szabadította fel, hanem "kettős teher" (házon kívüli munka + házimunka) alá helyezte a nőket, azaz míg a nők világát kiterjesztette a nyilvános szférára, a férfiakat "elfelejtette" bevonni a magánszférába.

Szerkesztője lesz a Les temps modernes c. lapnak. A 70-es évektől a feminista mozgalmak vezetője, elsőként száll síkra az abortusz büntetlensége mellett. Sartre ápolója lesz egészen annak haláláig, 1980-ig. 1981-ben jelenik meg A búcsúzás ceremóniája c. írása, melyben Sartre utolsó éveiről ír. Beauvoir 1986. április 14-én hal meg, a párizsi Cimetière du Montparnasse- on temetik el.

Magyarul megjelent művei:

Amerikai útinapló. Bp.: Európa, 1960. 440 p.

Egy jó házból való úrilány emlékei. Bp.: Magvető, 1961. 441 p. (Világkönyvtár)

A kor hatalma. Bp.: Magvető, 1965. 590 p. (Világkönyvtár)

A körülmények hatalma. Bp.: Magvető, 1966. 591 p. (Világkönyvtár)

Mandarinok. Bp.: Magvető, 1966. 734 p. (Világkönyvtár)

Képek, káprázatok. Bp.: Európa, 1969. 137 p. (Európa Zsebkönyvek)

A második nem. (szerző által engedélyezett, rövidített kiadás), Bp.: Gondolat, 1969. 577 p.

A megtört asszony. Bp.: Gondolat, 1972. 289 p. (benne: A megtört asszony, A szerénység kora, Könnyű halál)

Az öregség. Bp.: Európa, 1972. 862 p.

Minden ember halandó. Bp.: Európa, 1973. 372 p. (Európa Zsebkönyvek)

Epilógus In: Nagyvilág, 1964. IX. évf. 6. sz. 925-934. p.

A kétértelműség erkölcse. (Részlet) In: Modern polgári etika. Szöveggyűjtemény, 2. köt. Bp.: Tankönyvkiadó, 1976.

Források: wikipedia, Dr. Joó Mária tanárnő előadásain készített jegyzetek, A második nem (Bp. 1969)

Joó Mária ELTE filozófus, Beauvoir-szakértő egy cikke: http://www.c3.hu/~prophil/profi033/joo.html