Anna Ahmatova versei

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Anna Ahmatova versei

december 22, 2009 - 14:25

Ház a hóban

Bolyongunk egyre, kéz a kézben,
nem tudunk elszakadni még.
Szótlan tűnődsz. Nem szólok én sem.
Sötétedik az esti ég.

Hallgatunk, templomba betérve,
keresztelőt, nászéneket.
És nem nézünk egymás szemébe...
Velünk minden másképp esett.

Aztán a havas temető vonz.
Ülünk. Könnyűl lélegzetünk...
Egy házikót a hóba rajzolsz. -
Abban mindig együtt leszünk.

 

Megjöttél

Sárga fény ömlik, este lett.
Áprilisi szelíd fuvalmak.
Megjöttél. Késtél éveket,
most mégis örömmel fogadlak.

Ülj mellém, húzódj közelebb,
mosolyogj - nézd csak, itt van,
lapozd a kis kék füzetet:
versek, gyermekkoromban írtam.

Bocsásd meg árnyék-életem,
meleg napverőn is holt örök tél.
És bocsásd végre meg nekem:
sokakról hittem, hogy te jöttél.

(Rab Zsuzsa(?) fordítása)

 

 

 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Anna Ahmatova néhány verse

november 11, 2009 - 17:11
"Rémület kavarta éji árnyak"
 

Rémület kavarta éji árnyak,
Hullongó holdfényben fejszefej.
Házfal mögött zajok motoszkálnak.
Patkány? Szellem? Tolvaj illan el?

Fülledő konyhámon vízbe csobban,
Rozzant padlón számvevést kopog,
Szikrázó koromszakállat ontva
Szökken túl a padlásablakon.

Villan föl, de elhalványul nyomban,
Gyufám dugta el, gonosz manó,
Mécslángom kioltja. Csillanó
Fegyver jobb – puskák mellembe nyomva.

Imre Flóra: Szerelem

december 14, 2009 - 09:30
Imre Flóra 1987-ben

Imre Flóra: Szerelem

A szűk völgyben szögesdróttal lezárt út.
Bronzpatájú, verítékes lovak,
Kékesvörösben hullámzik a hátuk,
Rohannak a láthatatlan hómezőkön,

Felnyilallik a föld a lábuk alatt.

És ég és hegy. És árnyékuk a víz.
A szem egy pillanatra visszahőköl.
Más ég és hegy, más színű itt a víz.

Valami kiált a nyers levegőben.
Egy percnyi görcsbe rándult némaság.
Feszülések. Az érdes semmin át
Egy sejt homályos magja fényre döbben.

Kosáryné Réz Lola: Vasárnap

október 11, 2010 - 10:20
Kosáryné Réz Lola unokáival - a képet beküldte Dr. Nagy Domokos Imre

 

Emlékeimnek könnyes vánkosán

Vágyom régi vasárnapok után.

Miért, hogy most már nincs olyan soha?

Egyik nap, mint a másik: bús, zajos,

Lent az utcán zörög a villamos.

 

… Messzi vén város. Régi ház szobája.

Kint a fenyők nehézfehér subába’ –

Mint öreg, hűséges tót bakterek –

Állnak sorban a vén kapuk előtt.

Őrzik a házat, hegyet, temetőt.

 

Sétálni megy a kis cselédleány.

Csönd. Majd csengő szól. Jön édesanyám,

s vasárnapi süteményt hoz nekünk.