Női karakterek és science-fiction 2.

Olvasási idő
12perc
Eddig olvastam

Női karakterek és science-fiction 2.

január 26, 2010 - 04:07
Asimov volt az első író, akivel olvasóként találkoztam még általános iskolás koromban. Azonnal beleszerettem a történeteibe, és ez a szerelem a mai napig megmaradt. Bár felnőtt fejjel be kell ismernem, keveslem a meghatározó női karaktereket a regényeiből, ennél több hiányosságot nem tudnék felróni nagy kedvencemnek és példaképeim egyikének. Talán ezt sem tehetném meg, hiszen egy korábbi nemzedék szülötteként egészen más világban élt, alkotott. Igaz az is, hogy ha végignézzük a sci-fi regényeket, máshol sem a nőnemű főhősök az igazán jellemzőek.

A szerző rajza

Asimov volt az első író, akivel olvasóként találkoztam még általános iskolás koromban. Azonnal beleszerettem a történeteibe, és ez a szerelem a mai napig megmaradt. Bár felnőtt fejjel be kell ismernem, keveslem a meghatározó női karaktereket a regényeiből, ennél több hiányosságot nem tudnék felróni nagy kedvencemnek és példaképeim egyikének. Talán ezt sem tehetném meg, hiszen egy korábbi nemzedék szülötteként egészen más világban élt, alkotott. Igaz az is, hogy ha végignézzük a sci-fi regényeket, máshol sem a nőnemű főhősök az igazán jellemzőek.

Isaac Asimov 1920. január 2-án született Oroszországban. Három éves volt, amikor a szülei átköltöztek Amerikába, itt nőtt fel, itt élt és alkotott. Bár tudományos munkájával is kitűnt, valamint publikációi nagy részét az ismeretterjesztő irodalom tette ki, mégis a robotikai témájú könyveivel, valamint az Alapítvány sorozattal vált halhatatlanná, és művei kikerülhetetlen alappá a science-fiction iránt érdeklődő olvasóknak. (Részletesebb életrajz a linkek között)

Női karakterei közül az alapítvány és robot univerzum egyik korai (nem megírás, hanem a fiktív történelem szempontjából), meghatározó személyisége Gladia Solaria, aki egyszerű, hétköznapi emberből vált a három regényt felölelő történet során elkötelezett hőssé, aki mindent megtett azért, hogy a két, egymással örökös háborúskodásban élő társadalom összefogjon, még akkor is, ha igyekezete eleve kudarcra volt ítélve.

Boldogtalan asszonyból nemzeti hős

Élet a Solarián – a társadalom fogságában

Az 1955-ben megjelent regény, A mezítelen nap 5022-ben játszódik, egy évvel az Acélbarlangok cselekményét követően. Főhőse ugyanaz a kissé mogorva, de éleslátású földi nyomozó, Elijah Baley, aki – a korábban szerzett kapcsolatainak köszönhetően – kijuthat az űrlakók utolsóként betelepített világára, Solariára, hogy ott megoldjon egy kényes gyilkossági ügyet.

Solaria világa különös és társadalmi berendezkedése egyenes következménye a robotok, mint rabszolgák alkalmazásának, valamint az űrlakók által elért többszáz éves átlagéletkornak. Az évek folyamán egyre nagyobb teret kapott az egyén és a privát szféra tisztelete, amely ezen a bolygón már-már beteges magánykultusszá nőtte ki magát. Az emberi fizikai érintkezés egyre ritkul, amíg már szükséges rosszá válik, és igyekeznek elkerülni. Erre a magányos birtokrendszerek és a gyér népesség –valamint a szolgaként-dajkaként babusgató robothad – lehetőséget is ad. A lakosság különálló tagjai holografikus képernyőn át elégítik ki társasági igényeiket. (Külön szavuk van a személyes és normális – vagyis távnézős – kapcsolatra: nézni és látni. Az előbbi távkapcsolat, ami természetes számukra, míg az utóbbi, a személyes jelenlét egy helyiségen belül nemkívánatos, sőt, gusztustalannak érzett).

Egyedül az utódok reprodukciójában nem tudták még kizárni az emberi érintkezést, de ezt is igyekeznek a lehető legérzelemmentesebb koreográfiával megszabni. Nem létezik a szerelem fogalma: a genetikailag legígéretesebb kombinációval rendelkező személyeket hivatalból rendelik ki egymás mellé. Házasságnak nevezik ugyan, de a kijelölt párok külön birtokrészen élnek, és csupán a gyermeknemzés céljából találkoznak.

Ebben a társadalomban nőtt fel Gladia. Amikor találkozunk vele, harminchárom éves. Élete a solariai szokások szerint zajlik, de legnagyobb szerencsétlenségére sem a nevelés, sem a közfelfogás nem volt képes kiirtani belőle azt, ami egy solariai szemében a legnagyobb bűn: a vágyat. Bár titkolja, de ez megmérgezi a házasságát, ugyanis férje Rikiane Delmarre egy vérbeli „jó solariai”, aki a kötelességét ugyan teljesíti, de egyetlen további lépést sem hajlandó tenni a vágyakkal küszködő és szeretetéhes nő felé.

A férfit egy nap holtan találják a háztartási robotjai, és ez indítja el azt a folyamatot, amely Gladiát majd arra készteti, hogy lerázza magáról a társadalom láncait, és egy másik világon új életet kezdjen.

A gyilkossági ügy felgöngyölítése végett hívják Elijah Baleyt a bolygóra. Ugyanis Solarián ez történelmük első erőszakos bűncselekménye. A robotok és az elzárkózás védőburkában élő solariaiak nem tudnak mit kezdeni az esettel. Gladia az egyetlen gyanúsított, nem is lehet más gyanúsított, köszönhetően az izolált környezetnek, de ő tagadja a gyilkosságot.

Elijah és Gladia között már az első pillanatban érezhetően kialakul az a vonzódás, amely később szégyenteljes szerelemmé alakul. (Szégyenteljes az űrlakók szemében, hiszen a rövid életű földieket alacsonyrendű vírustenyészetnek tekintik, akik nem sokkal vannak feljebb a genetikai ranglétrán a majmoknál, és szégyenteljes a földiek szemében is, hisz az őket elnyomó és gyökereiket megtagadó űrlakók megfosztották őket a Galaxis benépesítésének lehetőségétől).

Beszélgetéseik során egyre közelebb kerülnek egymáshoz, és bár Baley kideríti, hogy valóban Gladia volt az, aki egy elkeseredett pillanatában lesújtott a férjére, de a gyanút Leebigre tereli, aki manipulálta a nőt, és akinek további három gyilkossági kísérlet (megpróbálta eltenni a nyomozót láb alól), és más békés bolygók ellen szőtt katonai tervek száradtak a lelkén.

Az ügy lezárása után Baleynek vissza kell térnie a Földre. Az érzelmi kapcsolat közöttük eddig csupán plátói vonzódás, de Gladia a búcsúzás pillanatában képes annyira áthágni a belénevelt gátlásokat, hogy leveszi a kesztyűjét (a vírushordozóknak tartott földlakók közelében mind kesztyűt, mind orrszűrőt viselnek az űrlakók), és megérinti a férfi arcát. Később – már a folytatásban – egy gyengéd pillanatában bevallja Elijah-nak, hogy ekkor érezte magát a legközelebb ahhoz az érzéshez, amely eddig csak álmaiban és „magányában” létezett.

Elijah hazatér, Gladia pedig új névvel átköltözik a legkorábban betelepített űrlakó világra, az Aurórára. Mindketten azt hiszik, hogy soha többé nem találkoznak.

Auróra – A bevándorló idegen

Elég sokára, csupán 1983-ban jelent meg a könyv folytatása, a fiktív világban két évvel később játszódó történet, A Hajnal bolygó robotjai.

Ismét egy „gyilkosság”, ismét Elijah Baley, de ezúttal a helyszín az Auróra, az áldozat pedig nem ember, hanem egyike annak a két humanoid androidnak, amelyek megalkotója a zseniális robotikus, dr. Han Falstofe, aki azt állítja, hogy rajta kívül senki másnak nincs meg a kellő szakmai tudása, hogy ezeknél a különleges robotoknál mentális zárlatot idézzen elő a pozitronikus agyukban, a tettet viszont tagadja. (Indítéka lenne rá, nem is elhanyagolható: Falstofe a politikában azon munkálkodik, hogy az űrlakók szabad utat engedjenek a földieknek a terjeszkedésben, új kolóniák benépesítésében, míg politikai ellenlábasa, Kelden Amadiro a terjeszkedést az űrlakók kizárólagos jogának szeretné megtartani. Véghezvinni – mivel az űrlakók elkényelmesedtek, és hosszú életük miatt nem vállalják a kockázatokat, nehézségeket – ezt a humanoid robotok új világokra való betelepítésével szeretné megvalósítani. Ennek egyetlen akadálya, hogy kizárólag Falstofe adhatná meg a szükséges tudást ezen robotok megépítéséhez. Éppen itt rejlik az indíték: hogy Han Falstofe inkább elpusztítaná teremtményeit, minthogy ellenségei kezére játsszon) Ennek ellenére Falstofe ártatlannak vallja magát.

Ezen a ponton lép ismét Gladia a történetbe: a meghalt robot az ő tulajdonában volt a tönkremeneteléig. Gladia két éve él az Aurórán, Falstofe szomszédja – mivel annak idején Han volt az, aki segített neki megszervezni az áttelepülését, és jó barátok lettek – a nevét Gladia Delmarre-ról Gladia Soliariára változtatta, valamint robotok külsejének megtervezésével foglalkozik (a Solarián mezőfestő volt).

Baley így ismét találkozhat vele. Gladia elmeséli neki, hogy bár kezdetben örömmel ugrott bele az aurórai szabados szexuális kapcsolatokba, de azt a kielégülést, amit mindig is keresett, itt sem találta meg. Az Auróra pont az ellenkezője Solariának: míg ott szükséges és szégyellnivaló rossz a nemiség, addig ezen a világon a társadalmi érintkezés szerves része, egyszerű ajánlattétel és elfogadás a feltétele, érzelmek és intimitás nélkül. (Az iskolákban ugyanúgy oktatják a gyakorlati nemi életet, mint más tárgyakat) Gladia elmondja a nyomozónak, hogy egyedül egyetlen személlyel találta meg a boldogságot, és az nem más, mint Jander, a tönkretett robot, akit a férjének tekintett.

A két és fél napos nyomozás során Baley találkozik Falstofe ellenlábasával, Kelden Amadiróval, akinek Falstofe lánya, Vasilia is dolgozik. Amadiro feltartja Baleyt, egészen addig, míg a nyílt terektől rettegő férfi kénytelen nem lesz a viharban nekiindulni. Akkor utánaküldi a robotjait, hogy visszavigyék a házába az egyetlen működőképes androidot, Elijah társát a munkában: Daneel Olivaw-t. De Baley addigra már tisztán látja a háttérben működő indítékokat, és elküldi Daneelt a legközelebbi birtokra. Majd attól tartva, hogy az egyszer sikeresen lerázott Amadiro-kompánia visszatér, bemenekül az erdőbe.

Gladia indul keresésére, és menti a házába az addigra félholt férfit. Ezen az éjszakán túllépnek a plátói vonzódáson, holott mindketten tudják, kapcsolatuknak nem lehet jövője, hiszen Baleyt az ügy lezárása után hazaküldik.

Falstofe hite, miszerint nem létezik rajta kívül senki, aki ismerné az ember formájú robotok pozitronagyának működését téves. Maguknak az androidoknak ott van a tudatukban az információ, és ezt Amadiro úgy próbálta megszerezni, hogy Vasilián keresztül egy munkatársát, Gremionist – aki rendszeres sétákat tett Gladivál és folyton ostromolta a felajánlkozásával – tovább bíztatta a kiruccanásokra. Eközben Jander, a robot egyedül maradt a birtokon, és Amadiro zavartalanul faggathatta távnézésen keresztül.

A végkövetkeztetés hivatalosan az, hogy Jander agya véletlen folytán, egy spontán bekövetkezett roblokk miatt mondta fel a szolgálatot.

Bár Gladia neheztel Gremionisra, de belátja, hogy a férfi csupán ártatlan balek volt Amadiro játszmájában, és az Elijah-val folytatott beszélgetéseik hatására ad neki egy esélyt egy kapcsolatra. Később férjhez is megy Santirix Gremionishoz. Több évtizedes házasság után békében válnak el egymástól. Két gyermekük születik, egy lány és egy fiú.

Baleyvel még egyszer találkoznak, csupán néhány órára. Akkor nem engedik leszállni a férfit a bolygóra, Gladia titokban megy fel hozzá a hajóra. Akkor lesznek utoljára együtt: Elijah Baley, a rövid életű földlakó már öreg, de Gladia még fiatal, köszönhetően az űrlakók többszázéves átlagéletkorának. Elijah néhány évvel később meghal Baleyföldön, az első földiek által betelepített kolónián.

Utazások

Az 1985-ben megjelent befejező kötetben már nagyobbat ugrunk a fiktív történelemben, a Robotok és Birodalom cselekménye idején Gladia 233 éves és Baley jó százhatvan éve halott.

Hosszú és eseménytelen házassága rég felbomlott, két gyermeke már felnőtt aurorai, akikkel az ottani szokásoknak megfelelően nem tart semmilyen kapcsolatot. Szülőbolygója, a Solaria pedig elhagyatottá vált. A gyér lakosság ismeretlen helyre távozott a bolygóról, hátrahagyva több millió egykori robotjukat. Gladia unalmas hétköznapjait két látogató zavarja meg, az egyik az ő leszármazottja, aki attól tart, hogy esetleg Gladia egyik gyermeke magától Baleytől született – Amadironak dolgozik, aki tudvalevőleg gyűlöli a földieket, közöttük is különösen Elijah emlékét, hiszen ő volt az, aki annak idején meghiúsította a terveit. Gladia megnyugtatja, hogy az egyszeri találkozás időpontja miatt nem lehetett Baley a férfi őse.

A második látogató egy telepes, bizonyos D. G. Baley, Elijah Baley egyik távoli leszármazottja. D. G. rá akarja venni Gladiát, hogy tartson vele és a legénységével Solariára. Miután a Solaria emberi lakossága eltűnt, ott maradt szabad prédaként milliónyi robotja, és bár a telepesek nem használnak robotokat, de szívesen kereskednének velük. Viszont két leszállt telepeshajó semmisült meg, miután a felszínre értek. D. G. ezért szeretné magával vinni a nőt: Gladia, mint a Solarián született ember, helyismeretével talán segítségükre lehetne, hogy ne jussanak a megsemmisült hajók sorsára. Bár a nő nem akar a telepesekkel tartani, az aurórai politikai elit meggyőzi ennek szükségességéről. Auróra is kíváncsi Solaria elnéptelenedésének okára, valamint megkérik Gladiát, hogy tartsa nyitva a szemét, hogy hazatérve tájékoztathassa őket az ellenségnek tekintett telepesekről és a Solarián tapasztaltakról.

A Solariára megérkezve meggyőződhetnek arról, hogy lakói csakugyan eltűntek. Azonban „ajándékként” hátrahagytak bizonyos számú humanoid robotot, amelyek elpusztítják azokat, akik a bolygóra lépnek. A három törvény szentségét azzal a trükkel kerülték meg, hogy az „emberi lény” fogalmát leszűkítették: ezek a robotok csak azt ismerik el emberi lényként, aki solariai nyelvjárásban beszél. Éppen ezért Gladia jelenlétének és határozott fellépésének köszönhetik, hogy életben maradnak. Valamint megszerzik a megsemmisítésükre készült hordozható erősítőt, amelynek birtokában a telepesek hatalmas technikai előnyre tehetnek szert. Az akció után az addig gyűlölködő és hideg legénység valóságos hősként tekint Gladiára, és ahelyett, hogy hazafuvaroznák az Aurórára, elviszik Baleyföldre, hogy megünnepelhessék a győzelmet.

  1. A robotnak nem szabad kárt okoznia emberi lényben, vagy tétlenül tűrnie, hogy emberi lény bármilyen kárt szenvedjen.
  2. A robot engedelmeskedni tartozik az emberi lények utasításainak, kivéve, ha ezek az utasítások az első törvény előírásaiba ütköznének.
  3. A robot tartozik saját védelméről gondoskodni, amennyiben ez nem ütközik az első vagy második törvény bármelyikének előírásaiba.

Baleyföldön hatalmas fogadást rendeznek Gladia tiszteletére, és megkérik, hogy mondjon beszédet. Gladia, aki űrlakómód egész életében nélkülözte a nagyobb társaságot, a több ezres hallgatóság előtt felszólal, és a beszéde hatalmas sikert arat. Az eddig háborúra és bosszúra vágyó telepeseket teljesen fellelkesíti, és megnyeri a békés egyezkedésnek. Képes arra, hogy elhitesse hallgatóságával, hogy minden hátrányuk a földieknek– betegségek, rövid élet, kényelmetlenségek – előnynek tűnjön. Gladia ekkor ébred hátralévő életének céljára: a telepesek és az űrjárók közötti jobb viszony megteremtése és a béke fenntartása.

Ekkor határozza el, hogy nem tér haza, hanem a Földre – Elijah Baley hazájába – indul, hogy folytassa a küzdelmet a két ellenséges civilizáció közötti békéért. Azonban Auróra hazarendeli. Gladia kénytelen engedelmeskedni, de miután beszámolt az úton tapasztaltakról, bármennyire próbálják is megakadályozni, sikerül visszajutnia a hajóra.

Gladia következő és utolsó állomása a Föld. Hősként fogadják D.G. Baley kapitánnyal egyetemben. Az itt tartott első beszéde során egy merénylő felé lő, de a sikertelen merénylet nem szegi kedvét: csak még inkább megerősíti abban, hogy fontos, amit tesz. Nem hagyja el a bolygót többé, időközben intim viszonyba kerül Baleyvel, és közösen harcolnak tovább a békéért.

Gladia mégsem éri el célját. Bár mindkét kultúra számára nyitott a terjeszkedés lehetősége, de saját népe – az űrlakók társadalma – életképtelen: a kényelem, a hosszú élet, a robotok babusgatása kiölte belőlük a fejlődés iránti igényt. Hosszú évszázadok alatt elnéptelenedik, majd feledésbe merül ötven világuk…

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Női karakterek és science-fiction 3.

március 22, 2010 - 09:34

Vajon miért van az, hogy a science-fictionben megjósolt jövőképek zöme az időben távoli Földet vagy pusztulásra, vagy sanyarú sorsra ítéli? Ha körülnézünk, akkor talán elég egyértelművé válik a válasz: amennyiben a jelenleg is munkálkodó társadalmi erők irányát követjük, nem sok pozitív végkifejlet várható szülőbolygónkra nézve.

Élet és irodalom Iránban

október 08, 2009 - 08:59
Azár Náfiszi: A Lolitát olvastuk Teheránban

Azár Náfiszi (1955 -) a kortárs perzsa irodalom egyik legnépszerűbb alakja, az iráni egyetemen tanított évekig (amikor hagyták), 1997-től pedig Amerikába emigrált, ahol jelenleg a John Hopkins Egyetemen oktat. Nevét A Lolitát olvastuk Teheránban c. memoárja tette egy csapásra ismertté, 32 nyelvre fordították le, 2007-ben végre magyarul is hozzáférhető.