Határáthágás (Galgóczi Erzsébet: Törvényen belül)

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Határáthágás (Galgóczi Erzsébet: Törvényen belül)

november 12, 2009 - 13:22
Kiss Noémi azt írja Galgóczi Erzsébet kapcsán, hogy nőírónak lenni szopás Magyarországon – a szónak abban az értelmében, hogy kell keresni egy anyamellet (a női hagyomány megalapozóját, egy ősanyát), melyre rácsimpaszkodhat a kortárs nőíró. És ez akár Galgóczi Erzsébet is lehetne.

Galgóczi Erzsébet (1930–1989), a magyar irodalmi kánon perifériára szorult írója, aki Földes Jolánhoz hasonlóan még a Világirodalmi Lexikon kiegészítő kötetében sem kaphatott helyet annak ellenére, hogy háromszor jutalmazták József Attila- és egyszer Kossuth-díjjal. Igaz, míg korábban a rendszer keblére ölelte a munkásmúlttal is rendelkező Galgóczit, később – különösen 1956 után – kiesett a kegyeiből.

Legelhallgatottabb könyve, a Törvényen belül bátran ábrázolja a szubverzív, őszinte, leszbikus Szalánczky Éva figurájában az öntörvényű, de körülményeivel küszködő értelmiségi nő helyzetét az 50-es éves Magyarországán, bátran állíthatom, hogy a kisregény a magyar par excellence feminista regény is egyben.

A történet 1959-ben játszódik, a mohácsi körzetben agyonlőnek egy illegális határátlépőt (szimbolikus aktus!), Szalánczky Évát. A körzet vezetője, Éva korábbi udvarlója, Marosi kezd nyomozásba: mi motiválhatta Évát, ezt az emlékezetében kiegyensúlyozott, határozott, éles eszű, ugyanakkor titokzatos és elutasító nőt erre az egyértelműen öngyilkos aktusra, a disszidálás eme őrült módjára. A kisregény így visszaemlékezésekből, telefonbeszélgetésekből, kiskocsmás diskurzusokból áll – ebből kerekedik ki egy diverz, mégis vonzó kép Éváról, erről a paraszti származású, végsőkig küzdeni tudó, igazságért harcba vonuló, leszbikus értelmiségi nőről.

Éva elsősorban újságíró, tényfeltáró riporter, bátran leplezi le a női munkásszállók világában dúló nemi erőszakot, a függöny nélküli szobákat, ahol „esténként és éjszakánként a város összes lumpenproletárja az ablakok alatt garázdálkodik”, de munkáját elhallgattatják, sőt bekáderezik, előbbre jutásra pedig lehetősége sincs.

Éva, ez a hihetetlenül vonzó karakter, nemcsak altruizmusa, megalkuvásra képtelensége miatt bámulatra méltó, hanem azon természetessége miatt is, amivel önnön homoszexualitásához viszonyul egy olyan korban, amikor akár az utcáról is becipelhetik a rendőrségre, ha egy nővel csókolózik az éjszaka leple alatt. Éva ugyanis nőket szeret, főleg a saját fals női szerepeibe fuldokló, erőszakos férjjel megvert Líviát, akit képtelen meggyőzni arról, hogy lehetséges a határok áthágása, hogy ugyanolyan teljes életet élhetnének kettesben, bár körülményeik egyszerűek és bizonytalanabbak lennének. Lívia választ – és ez közvetve Éva halálát fogja okozni. Éva persze szenved is a stigmatizáltságtól, így vall magáról: „Eretnek vagyok a teremtésben.”, ugyanakkor nem gyötri emiatt bűntudat, elfogadja magát.

„Az ember azonos az életével, és mégsem mindenkinek adekvát az élete. (…) … ahhoz, hogy az ember önmaga legyen, személyiség, a Létnek egy egyedi megjelenési formája, nélkülözhetetlen variációja – nem szabad, hogy elforduljon önmagától, inkább kézbe kell vennie önmagát.”

Ez a könyv egyik legfontosabb üzenete, Szalánczky Éva életének üzenete, amelyet ma is minden nő és férfi magáévá tehet.

A könyvből Makk Károly készített filmet Egymásra nézve címmel, mely az 1982-es cannes-i fesztiválon Arany Pálma-jelölést kapott, a női főszereplő, Jadwiga Jankowska-Cieslak pedig a legjobb női alakításért vitte el a díjat.

Galgóczi Erzsébet: Törvényen kívül és belül. Két kisregény, Bp., Szépirodalmi, cop. 1980. 272 

Lásd:

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Kaffka Margit – Miért éppen ő? Hová tűntek a nők az irodalomból?

november 06, 2010 - 14:25

A Rózsaszín szemüveg címet viselő beszélgetéssorozat válaszokat keres arra a kérdésre, hogy hová tűntek a nők az irodalomból? Az írás a férfiak feladata? Nők tollából csak lányregények és lektűrök születnek?  Ki volt Kaffka Margit a magyar irodalomban? Mire volt képes? Miért ő az egyetlen kanonizált nőíró?

Jostein Gaarder: Sofie világa – könyvajánló

december 19, 2010 - 15:24

A norvég szerző könyve (1991, magyarul Budapest: Magyar Könyvklub 1995, ford. Szöllősi Adrienne), mint alcíme is mutatja, „regény a filozófia történetéről.” A szórakoztató és egyben rendkívül informatív mű elsősorban tizenéveseknek íródott, de kortól függetlenül ajánlható bárkinek, aki még csak most ismerkedik a filozófia tudományával, és szeretné gyarapítani ezirányú műveltségét.