A Galamus-csoport szülinapjára

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

A Galamus-csoport szülinapjára

december 15, 2011 - 21:53
Azért is szeretem ezt a netes politikai - közéleti oldalt, mert 40%-ban nők írják. Mégpedig nem is akármilyenek, s nem is akárhogy.

Mihancsik Zsófia

Sokszor gondolkodtam el rajta, hogy az ÉS-ben a női szerzők aránya vajon  miért a "szokásos" 10 % körüli,  amikor a magyart, az irodalmat a lányok messze nagyobb százalékban preferálják tanulmányaik során, mint a fiúk. S ők a jóval olvasottabbak is a népességen belül.

Ebben a szülinapi köszönésben, amit szintén egy női szerzőtől olvashatunk, némileg benne rejlik a válasz:

amíg nem pénzről szól a dolog, addig jöhetnek a nők.

Addig szülhetnek, gyereket nevelhetnek, háztarthatnak, sőt akár még írhatnak, gondolkodhatnak alkothatnak is - és persze megköszönhetik, hogy mindezt ingyen, önköltségen, társadalmi munkában elfogadják tőlük.

Amíg csak a baj van a kistelepülések fenntartásával, addig jó a női polgármester is. 

Az igazi választóvíz a pénz. Pénzt a nő patriarchátusban az önmegvalósításért nem kaphat. Csakis az önfeladásért, mert tőle az is elvárható.

Ettől van az, hogy Magyarországon a luxusprostituáltak jobban keresnek, mint a többdiplomás nők.

És persze ettől meri a legutolsó szedettvedett nikk  is bármely fórumon mint csoportot kurvázni a nőket.

Azokat a nőket, akik mindent megtesznek ingyen - maximum az önfeladást nem.

S mondja ezt azon csoport tagja, akiknek nem elég az ingyenes női önmegvalósítás - akinek a női önfeladás kell.

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



A feminista munkája a megmondóférfi (?)

december 28, 2013 - 10:35
Illusztráció (Fotó: Comfreak / Pixabay)

Tegnap az egyik legnépszerűbb női portálon megjelent . Én lazán átugrottam volna rajta, mint a szokásos heti adagon, de nem tehettem, mert fél óránként elém tolta valaki, és még a civil női levelezőlistán is ezt rágták, miközben a hazai feminizmus történetéről szóló, nemrég született cikkeim még hivatalból érdeklődő közegekben is komment nélkül árválkodtak.

Párbeszéd a nemek közti egyenlőségről: Egyenlő méltóság és női jogok

április 21, 2016 - 00:00
Fotó: FES (KATTINTS A KÉPRE A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ)

A Friedrich-Ebert-Stiftung a „Nemek közötti igazságosság Kelet-Közép-Európában” című, 2012 óta futó regionális programja keretében 2016. március 21-én tartotta „Egyenlő méltóság és női jogok” című párbeszédfórumát. Mi az emberi méltóság fogalmának politikai relevanciája? Milyen viszonyban van az egyenlőséggel és az egyenlő jogokkal? Van-e különbség nők és férfiak méltósága között? Mit jelent a méltóság az állam szerepéről való elképzeléseink, illetve a média szabadsága szempontjából?