"Az otthonszülés egy szabad nő igényeiről szól"

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam

"Az otthonszülés egy szabad nő igényeiről szól"

szeptember 24, 2009 - 13:21
Nagyon úgy tűnik, hogy a szülésben nem tekintik kompetensnek az anyákat. Pedig otthonszülni felelős döntés. És kórházban is az. - Mihala Boglárka írása

Az otthonszülést népszerűsítő Geréb Ágnes a Magyar Narancsnak adott interjút.

Kuruzslásért indíthatnak eljárást az otthonszülést népszerűsítő Geréb Ágnes ellen, aki azt állítja: nem orvosként, hanem dúlaként, vagyis "asszonytársi segítőként" volt jelen annál a múlt heti otthonszülésnél, amelyiknél egy anyát végül kórházba kellett szállítani. A Magyar Narancs Geréb Ágnessel készített interjúja a lap csütörtöki számában jelenik meg.

Geréb Ágnes arra a kérdésre, hogy miért jár szülésekhez, amikor jogerős ítélet tiltotta el három évre szakmája gyakorlásától, azt válaszolta: 2007 októberében csakugyan született egy ítélet egy 2000-ben történt szülés ügyében, amely kimondja, hogy nem dolgozhat szülész-nőgyógyász szakorvosként, azonban az otthonszüléseket megelőző tíz évben már a klinikai szüléseket is bábaként kísérte. Tehát eltiltották a szülész-nőgyógyász szakma gyakorlásától, "de a szüléskísérés nem tartozik ide".

Mint mondta, nem vezetik, hanem kísérik a szüléseket. "Nem mi irányítjuk a vajúdó nőt, hanem mellette vagyunk, és igyekszünk kielégíteni fizikai és pszichés szükségleteit" - fogalmazott, jelezve, hogy a szülész orvosi és a bábai szakma eltér egymástól.

"Engem olyan dolgok alapján marasztalt el a bíróság, amelyek a kórházi szokások alapján kialakult protokollnak felelnek meg. A bábák a szülés természetéhez igazodva alakítják ki saját protokolljukat, és ahhoz alkalmazkodnak" - mondta.
Közlése szerint az ítélet óta mindig egy bába mellett jár szülésekhez asszonytársi segítőként, azaz dúlaként. Ám amíg nem születik megfelelő jogi szabályozás, amely rendezi az otthonszülést, addig bármely bíróság elmarasztalhat bárkit a kórházi protokollok alapján - jegyezte meg.

A Magyar Narancs szerint az otthoni szülés egészségügyi tevékenység, amelyhez az ÁNTSZ engedélye kell. Erről Geréb Ágnes azt mondta: 1989 óta számtalanszor folyamodott érte. "A szabályozással kapcsolatos vitákban is ez volt szinte az egyetlen pont, amelyben az összes fél egyetértett: hogy a bábáknak legyen szakmakódjuk, ami alapján ÁNTSZ-engedély adható. Ezzel legalizálnák, elismernék a bábaságot külön szakmaként." Szerinte nem az ő mulasztásuk, hogy a magyar kormányok mindmáig adósak a jogi háttér rendezésével.

A múlt héten történt, sajtóvisszhangot kiváltó esetről elmondta: ebben a konkrét esetben elvégezték a rutin beavatkozásnak minősülő elsősegélynyújtást, azaz infúziót kötöttek be, és a vérzést csillapították, valamint értesítették a mentőket.

"Az, hogy valaki bármilyen orvos szükség esetén elsősegélyként vérzést csillapítson és infúziót kössön be, nem kuruzslás, hanem kötelesség. Ha nem kötöttük volna be az infúziót, akkor - jogosan - az elvárható gondosság elmulasztása miatt indíthatnának eljárást" - közölte. Geréb Ágnes rögzítette: nem kórházellenes, azonban szerinte a rutin beavatkozások sok mindenről tehetnek.

Szerinte az otthonszülés egy szabad nő igényeiről szól. A szabályozásnak azt kellene rendeznie, hogy kik, milyen paraméterek alapján, milyen képzettséggel gyakorolhatják a bábaságot. Úgy véli: azért nincs még ma sem szabályozás, mert "jelentős érdekellentétek alakultak ki, amelyeknek már nincs közük a nőkhöz és az újszülöttekhez. A tudás fala mögé rejtőzve, a biztonságra hivatkozva magukhoz ragadták a szülést a szaktekintélyek". Hozzátette: biztató jel, hogy ettől a tanévtől kezdve a felsőfokú szülésznőképzőn már három féléven át tananyag lett az otthonszülés."

Nem tudom, hogy a média végül beszámolt-e pontosan arról, mi történt valójában a múlt héten. Azt tudjuk, hogy kivérzésről, életveszélyes állapotról beszéltek első körben, a helyzet komolyságát mutatja az is, hogy a rendőrség is nyilatkozott.
Sajnos, még  Dr Frigyes Júlia és Dr Lobmayer Péter orvosok által írt sajtóközlemény se jutott el nagyon a nagyközönséghez, maximum csak ilyen .

Nagyon úgy tűnik, hogy a szülésben nem tekintik kompetensnek az anyákat. Pedig otthonszülni felelős döntés. És kórházban is az. Remélem, hamarosan az orvosi szakma is elhiszi, hogy mi nők a gyerekeink és a magunk érdekeit tartjuk szemünk előtt!

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Újabb demonstráció Geréb Ágnes mellett Budapesten

október 10, 2010 - 15:49

2010. október 12-én, jövő hét kedden folytatódik Geréb Ágnes tárgyalása. Ennek alkalmából álljunk fel egy ÉLŐLÁNCBA a Honvéd tér és a Parlament épülete között! Célunk ezzel a békés demonstrációval, hogy segítséget kérjünk az országot irányító képviselőktől, miniszterektől. Segítsenek nekünk, hogy mihamarabb megoldódjon ez az emberjogi kérdés és a nőknek Magyarországon is legyen joguk a szabad válasz...táshoz.

Újabb demonstrációk Geréb Ágnes mellett

október 13, 2010 - 18:44
Geréb Ágnes

Békés demonstráció Nyíregyházán a szabad szülésért Nyíregyháza csatlakozik ahhoz a demonstráció-sorozathoz, amellyel országszerte a figyelmet kívánjuk felhívni az otthonszülés jogi szabályozásának hiányára, az ebből adódó jogsérelmekre és a Geréb Ágnessel szembeni méltánytalan és emberi jogokat sértő eljárásra.