Elizabeth Kim: Tízezer könnycsepp

Olvasási idő
5perc
Eddig olvastam

Elizabeth Kim: Tízezer könnycsepp

július 23, 2009 - 11:52
A Tízezer könnycsepp alcíme (Egy távol-keleti nő emlékiratai) máris belehelyez bennünket a kontextusba, illetve erőteljesen befolyásolja az olvasói elvárásokat. Az alcímből megtudjuk a szöveg műfaját, az író-narrátor-főszereplő származási helyét, a cím pedig árulkodik a történetről. Ebben a rövid áttekintésben nem kívánok részletesen kitérni a könyv tartalmának leírására, inkább a könyv megírásának szempontjait és diskurzusát szeretném nagyobb kontextusban, „a Kelet” diskurzusában górcső alá venni. - Kupán Zsuzsánna írása

Ami a könyv stilisztikai-irodalmi erényeit illeti: ha már mindenképpen kanonizálni akarunk, akkor nem sorolnám az ún. „magas irodalom” kategóriába, de elsősorban nem is ezért olvastam el. Hanem azért, mert van bennem egy adag voyeurizmus: abban az illúzióban élek, mintha a könyv elolvasásával beleláthatnék mások életébe, gondolataiba. Nem gondolom, hogy egy könyv elolvasásával teljes egészében megismerhető a bemutatott kultúra, nem vagyok naiv olvasó. Néhol sekélyes a stílus, bonyolultak a mondatszerkezetek, de azt hiszem, hogy ez részben a fordításnak tudható be, ugyanis anglicizmusok is előfordulnak a szövegben.
A korán elárvult és mindenhonnan kirekesztett kislány, a bántalmazott feleség, az öngyilkossági gondolatokkal foglalkozó, a kiutat kereső, a lázadó és a feltétel nélküli, őszinte szeretetre vágyó nő története ez. Az egymást követő, megállíthatatlan borzalmak gyors egymásutánjának leírása, a narrátor (aki egyúttal főszereplő is) sokszor mintha kívülről mutatná be az Ént. Az olvasó várja, hogy mikor érnek véget a borzalmak, de mintha sosem lenne vége. Anyja meggyilkolása, árvaház, bigott fundamentalista nevelőszülők, bántalmazó férj: utóbbi kettő a „szabadság hazájában”, az Egyesült Államokban. A történet vége ugyan „jó”, mégsem éreztem azt a fajta katarzist, amelyet máskor. Nem az író hibája ez, hanem inkább az enyém: a megrettent olvasóé.
Meglátásom szerint a könyv betagozódik a „keleti nők történetei”  sorozatba, amelyben elsősorban a nőkkel való szélsőségesen rossz bánásmódot mutatják be. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy egy percre is megkérdőjelezném a történetek valódiságát (bárcsak megkérdőjelezhetném), hanem úgy tűnik, hogy a nők megalázásának, kihasználásának irodalma (sajnos) piaci szempontok szerint is működik. Magyarán: ritkán jelenik meg olyan könyv, amely egy másfajta Keletről szólna, pl. arról, hogy Tunéziában tilos a poligámia, és a hidzsáb viselése is korlátozott. A kevésbé tájékozott európai olvasó szemében „a Kelet” fogalma összefügg az elnyomással, a kivégzéssel, a megalázással. Ezt az egyoldalúságot rója fel ez a cikk is, véleményem szerint azonban átesik a ló túlsó oldalára. A cikk elsősorban a muszlim nőkre hegyezi ki a mondanivalóját, és egy Magyarországon élő, szíriai származású riporter szájába adja az ítéletet:
„Rettentő károsak ezek a szélsőséges történetek, mert nem a valót mutatják – mondja Al Ghaoui Hesna, apai vonalon szíriai származású, Magyarországon élő televíziós riporter. – Az arab hercegnőkről szóló regények többnyire a legszélsőségesebb Szaúd-Arábiában játszódnak. Ezzel egybemossák az arab világot, amelybe beletartozik a francia Code Civilt használó Tunézia, ahol tilos vallási jelképeket, így kendőt viselni, de tilos a többnejűség is. Ebbe, az innen nézve homogén masszának tartott tömbbe értik bele továbbá Jordániát, ahol mindenféle vallás elfogadott, és az öböl-államokat, ahol az üzleti érdekek sokszor felülírják a megrögzött szabályokat. Mint a sok arab államban megfordult Al-Ghaoui Hesna meséli, az ott élő nők egyáltalán nem látják ennyire nyomorúságosnak a sorsukat, miszerint nem kell férfiszerepet betölteniük, napi négy óra munka után jut elég idejük a családra, amellett, hogy saját keresettel rendelkeznek. Nem kérnek abból a sajnálatból, amit ezek a könyvek kiváltanak, sőt mi több, ők tartják szánalomra méltónak a túlhajszolt európai nőket. Talán nem is fontos, milyen a valódi kép, csak az, amit az olvasó fantáziál a mesés kelet világáról.” [Néhány apró helyesírási hibát javítottam, egyébként az idézet pontos. – K.Zs.]
Kétségtelenül igaz az, hogy az egybemosás és az egyoldalú bemutatás káros. Ez azonban még nem jelenti sem azt, hogy a történet nem esett meg: hogy ne lennének megkövezések, vízbefojtások, kényszerházasságok, házasságon belüli nemi erőszak, sem pedig azt, hogy kizárólag ilyen történetek léteznek. Bár itt nyilván a piaci szempont diktál: nagyobb az igény a koreai kislány megpróbáltatásait leíró könyvre, mint egy átfogó, több szempontot figyelembe vevő szociológiai tanulmányra. Félreértés ne essék: a kereslet ilyen irányú növekedése nem hitelteleníti a leírt történeteket, egyszerűen csak annyit jelez, hogy többen olvasnak regényt, mint orientalisztikai szakirodalmat. Igaza van Saidnek,1 amikor azt írja, hogy az európai olvasó a saját, nyugati elképzelése szerint szemléli a Keletet, bár ugyanezt fordított irányban is ki lehet jelenteni. Gondoljunk csak az iszlám országokban alkalmazott cenzúrára, vagy az európai nők erkölcseiről kialakított képre.
Talán nincs is akkora különbség a Keleten és a Nyugaton élő nők problémái között. A többnejűség nálunk ugyan tilos, a megcsalás azonban sokszor elfogadott. Emlékeztetnék azokra az érvekre, amelyek a nők megcsalását legitimálják: biztosan elhízott, nem elég házias, nem öltözik csinosan otthon, lenyúlt a melle, hisztis stb. A megkövezés (paráznaság esetén) ugyancsak tilos a civilizált nyugati országokban, ugyanakkor a verés vagy a családon belüli nemi erőszak sokszor elfogadhatónak vagy legalábbis menthetőnek minősül. Mindannyian „tudjuk”, hogy a pénz számolva, asszony verve jó; a „női hisztit” (mert mindenre rá lehet fogni, hogy hiszti) egy jó veréssel vagy „birtokbavétellel” meg lehet oldani (hogy tanulja meg, hogy ki az úr a házban). Ismerős?
Ami Tunéziát és a hidzsábot illeti: ugyanolyan korlátoltnak tartom a hidzsáb viseletének tiltását (Tunéziában, Franciaországban vagy bárhol máshol), mint a kötelezővé tételét az iszlám országokban. Van azonban az idézett szövegrészben egy olyan rész, amely szerintem jelzi, hogy valaki nagyon félreértette a feminizmus lényegét: a férfiszerepről van szó. Egy feministának nem kell férfiszerepet betöltenie, a feminizmus nem a szerepek átvállalásáról (halmozásáról) és a nők túlhajszolásáról szól. Hanem arról, hogy a nők munkavállalása (vagyis az, hogy megosztják a kenyérkeresői feladatokat) egyúttal azt is jelenti, hogy az otthoni munka („jut elég idejük a családra”) is osztódik. A „valódi kép” nem az, hogy Keleten minden nő megvetés tárgya. De nem is az, hogy „az ott élő nők” – ami általánosításnak jó, érvnek már kevésbé – mindegyike ezt az életformát kívánja követni, és semmilyen más vágyuk nincsen. Pontosan azért, mert a Keleten élő nők nem homogén massza, hogy egyszerűen „ott élő nőknek” lehessen nyilvánítani őket.

 

 

A feminista nő Jókai Anna szerint

május 17, 2010 - 07:14

Jókai Anna (1932 - ) a kortárs magyar irodalom egyik jeles alakja, Kossuth-díjas írónő, mégsem ajánlanám szívesen (nő)társaimnak A feladat c. könyvét. A könyv fülszövege szerint a nők pszichikai és társadalmi lehetőségeiről és korlátairól fog beszélni, a nők munkavállalás és magánélet közti ellenmondásos helyzetét fogja bemutatni, az önmegvalósítás nehézségeit.

Élet és irodalom Iránban

október 08, 2009 - 08:59
Azár Náfiszi: A Lolitát olvastuk Teheránban

Azár Náfiszi (1955 -) a kortárs perzsa irodalom egyik legnépszerűbb alakja, az iráni egyetemen tanított évekig (amikor hagyták), 1997-től pedig Amerikába emigrált, ahol jelenleg a John Hopkins Egyetemen oktat. Nevét A Lolitát olvastuk Teheránban c. memoárja tette egy csapásra ismertté, 32 nyelvre fordították le, 2007-ben végre magyarul is hozzáférhető.

Az önérvényesítő nő Kertész Ákos Makrájában

november 20, 2009 - 10:20

Kertész Ákos nevét többnyire a hetvenes években olyannyira népszerű és sokak által forgatott regénye, a Makra tette ismertté, melynek középpontjában egy korszerűtlenül becsületes férfi önmegvalósítási kísérletei állnak. Makra Ferenc, lakatos, igyekszik belesimulni környezetébe, háttérbe húzódni, de ez egyet jelentene azzal, hogy hazudik, szerepeket játszik, amire viszont a hagyományos erkölcsökhöz való - olykor görcsös - ragaszkodása miatt nem képes.

Női karakterek és science-fiction 2.

január 26, 2010 - 04:07
A szerző rajza

Asimov volt az első író, akivel olvasóként találkoztam még általános iskolás koromban. Azonnal beleszerettem a történeteibe, és ez a szerelem a mai napig megmaradt. Bár felnőtt fejjel be kell ismernem, keveslem a meghatározó női karaktereket a regényeiből, ennél több hiányosságot nem tudnék felróni nagy kedvencemnek és példaképeim egyikének. Talán ezt sem tehetném meg, hiszen egy korábbi nemzedék szülötteként egészen más világban élt, alkotott. Igaz az is, hogy ha végignézzük a sci-fi regényeket, máshol sem a nőnemű főhősök az igazán jellemzőek.

Kate Chopin és az Ébredés

október 29, 2011 - 18:39
 
"Lényegében Mrs. Pontellier lassan rájött, miféle hely van számára, mint egyszeri és megismételhetetlen emberi lény számára kijelölve az univerzumban, és egyúttal felismerte a különbséget a körülötte és a benne levő világ közt. Úgy tűnt, mindezen tudás súlya túlságosan is nyomasztó egy huszonnyolc esztendős fiatal hölgy lelkének – feltehetően meghaladja mindama bölcsességet, amit a Szentlélek állítólag kegyeskedik a nők számára kimérni.
 

Mi a felnőttség? – Identitáskeresés és a nőiséghez való viszony alakulása Carson McCullers Az esküvői vendég (1948) c. regényében

szeptember 17, 2010 - 12:36

A cselekményben nem túl fordulatos, inkább a főszereplő gondolataiba betekintést engedő mű a tizenkét éves Frankie-ről szól, aki a nyarat a városban egyedül kószálva, vagy otthon, az afro-amerikai szakácsnővel, Berenice-szel, és hatéves unokatestvérével, John Henry-vel kártyázva, beszélgetve tölti. Jól érzi magát velük, de elvágyódik, és ez az elvágyódás párhuzamban áll önmaga, saját identitása keresésével. Akárcsak a „Magányos vadász a szív” hősnője, Mick, ő is túl magas kortársaihoz képest, és „fiús” külsejű:

Nagy leleplezés? Vagy csak kacsintás a hatalom felé? A "Pornográcia" kritikája

február 25, 2013 - 21:11
Mérő Vera: Pornográcia

Amikor Mérő Vera Pornográcia című könyve (2012, Kalligram) megjelent, többen kértek - talán miatt -, hogy írjak róla kritikát. Egy ismerősöm - akivel máskor egyet szoktam érteni - dicsérte az írást, többen viszont attól tartottak, hogy "lett egy új Oravecz Éva Csillánk", azaz piacra került a sokadik antifeminista fejtegetés, ami úgy hiányzik a jelen magyar helyzetben, mint púp a hátunkra. 

Egy nő teljes élete Elizabeth Gilbert új regényében

november 09, 2014 - 13:30
Elizabeth Gilbert: A lélek botanikája

Aki a kivitel alapján szirupos románcra számít, kellemesen csalódni fog. Még csak – pedig ettől tartottam, amikor megtudtam, hogy A lélek botanikája egy 19. századi szól – nem is az önmegvalósítás társadalmi korlátairól, vagy a nyomasztó „karrier vagy család” szerepkonfliktusról van szó benne: Alma Whittaker botanikusnő életútja ezeken szerencsésen túlmutat.

Női sorsok a II. világháborúban - Anonyma: Egy nő Berlinben

március 06, 2010 - 13:14
Anonyma

1945. áprilisán, a II. világháború utolsó hónapjaiban, Berlin egyik bérházának negyedik emeletén Anonyma, ez a névtelenségbe burkolózó fiatal, értelmiségi nő, naplóírásba kezd. Célja elsősorban terapikus, a szétbombázott, Vörös Hadsereg által feldúlt fővárosban reszket az életéért, küzd az életbenmaradásért: túlél - szorongásait, tapasztalatait kiírja magából.

„Könny, kacagás, izgalom, az égvilágon minden…” Angela Carter. Esték a cirkuszban. Budapest: Magvető, 2011. Ford. Bényei Tamás

november 13, 2011 - 15:25

Érthetetlen, hogy a nemzetközi elismertségnek örvendő, számtalan nyelvre lefordított, és az angol nyelvterületen mára már klasszikusként számontartott írónő tollából ezidáig magyar nyelven csak egyetlen novelláskötete, A Kínkamra és más történetek látott napvilágot még 1992-ben, az Európa Zsebkönyvtár jóvoltából.