„Fúj, hogy mer aktképhez modellt állni ilyen alakkal? ”

Olvasási idő
7perc
Eddig olvastam

„Fúj, hogy mer aktképhez modellt állni ilyen alakkal? ”

április 17, 2014 - 20:36
Kultúránk úgyis olyan nagyra tartja a „bevállós” nőket, tessék, Réka aztán bevállalós volt, és mindent megmutatott. Modellt állt Schiller Noa fotóművésznek, és az elkészült (nem pornográf) aktképek közül kettőt feltett a Facebookra. ...Ja, hogy nem így gondoltátok azt a bevállalósságot? Tényleg? Hű, meg vagyok lepve! Na és miért nem?

Schiller Noa fotója

„Nézd már, mekkora segge van!”

„Hogy vehet fel ilyen alakkal ilyen ruhát, mindjárt elhányom magam!”

„Hogy meri magát így mutogatni, hogy mer aktképhez modellt állni ilyen testtel?”

„Mi? Hogy swingerklubba jár? És jut neki pasi?” (Képzeld el, igen. Sok.)

Az ilyen jellegű megjegyzések fordítása:

Hogy mer nem zsákba öltözni, nem húzni papírzacskót a fejére, és nem bújni el szégyenében, hogy meri önutálat helyett jól érezni és kifejezni magát?

Kultúránk úgyis olyan nagyra tartja a „bevállós” nőket, tessék, Réka aztán bevállalós volt, és mindent megmutatott. Modellt állt , és az elkészült (nem pornográf) aktképek közül kettőt feltett a Facebookra.

Ja, hogy nem így gondoltátok azt a bevállalósságot? Tényleg? Hű, meg vagyok lepve! Na és miért nem?

Vajon akkor is ilyen kritikahullám (még bizonyos „barátok” részétől is), hisztéria (és jelentés, majd a Feminista Hálózat oldalának, ahova a képeket újból feltöltötte, törlése) lett volna a vége, ha Réka alkata megfelel a jelen kor mainstream szépségideáljának? Kötve hiszem.

Schiller Noa fotója

A másik ember testalkata, kinézete vagy bármi egyéb testi tulajdonsága miatti megszégyenítését body shamingnek, azaz testszégyenítésnek nevezzük. (Lásd Szabó Móni .) Ez a verbális illetve lelki erőszak egy változata (amely öltheti előítélet, diszkrimináció formáját), és irányulhat a testalkaton túl például

– az esetleges betegségekre,

– veleszületett vagy balesetből eredő fogyatékosságokra,

– az életkorral járó változásokra (például ha egy korán őszülő nő meri nem festeni a haját),

– a szőrtelenítés divatjához való viszonyulásra és az ezzel összefüggő választásokra,

– a nők terhesség, szülés után megváltozó alakjára,

– a testmódosítással összefüggő önkifejezési választásokra (piercing, tetoválás),

– transzneműek és interszexuálisok esetén a születéskor nekik tulajdonított nemükkel összefüggő nemi szervek meglétére vagy hiányára,

– de akár cisznemű (nem transz) emberek, főleg nők nemi szerveire (például „olyan, mint a pulyka orra”, „denevérszárny” „tevepata” stb., sőt újabban a férfiakban is mesterséges aggályokat gerjesztenek a péniszük mérete vagy a heréik formája miatt),

– másodlagos nemi jellegekre (egy nő mellének méretére, feszességére, vagy éppen ha vékony, van-e dereka, stb.)

– sőt akár olyan szintű dolgokra, mint egy szemüveg

a lista szinte végtelen, ahogy a bántalmazás e fajtáját elkövetők fantáziája és kegyetlensége is. (Például képesek azt mondani az áldozatuknak, hogy legyen öngyilkos, és .)

Mégis, a testszégyenítés leggyakoribb típusa a fat shaming, azaz a kövér emberek megszégyenítése. Mi lehet az oka annak, hogy a kövérség a mi korunkban és kultúránkban, más, a populáris ideáltól szintén eltérő testi tulajdonságokhoz képest is, kiemelten stigmatizált?

A leggyakoribb válasz erre az, hogy „mert az elhízás nem egészséges” – és a fat shaminget elkövető ember meggyőzi magát, hogy még jót is tesz áldozatának a szurkálódásával. Nem, nem tesz jót – cseszegetéssel, bántással soha senkinek nem teszünk jót; sőt még azt is elérheti, hogy a megbántott személy elkeseredésében többet egyen és még tovább hízzon. Gratulálok. (Bővebben lásd Cynthia Landrum unitárius lelkész blogjában . Ő azt is írja, hogy még ha a bántással el is érjük a viselkedésváltozást, az sem igazolja magát a bántást. Igaza van.)

Másrészt, a dohányzás sem egészséges, az alkoholfogyasztás sem, a drogozás sem, ezek mégsem járnak olyan mértékű megbélyegzéssel, mint az elhízás, sőt, adott esetben még menők is. Mint Caitlin Moran kifejti az általam nemrég olvasott Hogyan legyünk tökös csajok? kissé szerencsétlenül fordított, ám remek könyvében (Alexandra, 2013, 115–119. p.), a túlevés a stresszel való megküzdési stratégiák, illetve önpusztítási formák „hierarchiájának” legalsó fokán helyezkedik el, pedig effektíve a környezetnek ez árt legkevésbé, hiszen az egyén munkaképes, működőképes marad. Moran a magukat szétivó, szétheroinozó, mégis agyonéltetett celebeket említi, de elég csak egy átlagos, „fú, hogy bebasztunk a hétvégén”-kezdetű monológra gondolnunk, amelyet általában csak kedélyes nevetgélés, netán irigykedés követ. Ám képzeljük csak el, mi lenne egy „fú, hogy telezabáltam magam süteménnyel”-kezdetű beszámolóra a reakció.

Másik szokásos válasz, hogy „mert a kövér emberek igénytelenek”. Persze, aki sugárban hány az alkoholtól, sokkal igényesebb. Ezen túlmenően, honnan tudhatjuk, hogy a másik ember miért úgy néz ki, ahogy, jelen esetben mi vezetett az elhízásához?

Egyrészt, valóban túlevés? És nem genetikai betegség, vagy valamilyen gyógyszer szedése, stb.?

Másrészt, ha túlevés, az biztos, hogy igénytelenségből fakadt? A már említett, az evés mint a társadalmi beilleszkedéssel leginkább összeegyeztethető káros stresszlevezetési forma mellett az is tény, hogy szexuálisan bántalmazottak egy részénél is előfordul az elhízás, hogy védőpajzsot növesszenek maguk köré, és – mivel saját magukat, a megjelenésüket hibáztatják a történtekért – a további bántalmazók érdeklődésének felkeltését megakadályozzák. (Ez természetesen nem tudatos folyamat.) Túlevést okozhat az elhanyagoltság, mellőzöttség, és számos egyéb lelki probléma is.   

Harmadrészt, ha valóban csak igénytelenségből fakadt, akkor ugyan mi van? Bármelyik modell vagy testépítő bevallja, hogy az ideális női/férfi alkat elérése és fenntartása komoly munka, és egyéni adottságoktól függ, hogy mennyi munka. Nem mindenkinek a saját dolga eldönteni, hogy mit tart fontosnak, mire akar kiemelten energiát szánni, mibe akar munkát fektetni?

A kövérség megítélésében ráaádásul a nemek szempontjából kettős mérce uralkodik. Jessica Valenti felhívja a figyelmet He's a Stud, She's a Slut: 50 Double Standards Evevy Woman Should Know c. könyvében arra, hogy a kövér férfiaknak, mivel őket nem kizárólag a külsejük alapján ítélik meg, számos lehetőségük van kompenzálni és presztízst szerezni, és a tv-ben, médiában sokkal több kövér férfi színész látható, mint nő. Azaz, a kövér férfi csak nagy darab, netán erős, mackós alkatú, a kövér nőkkel szemben viszont közel sem ilyen elnéző címkék léteznek (tehén, bálna, Brünhilda, hogy csak párat említsek).    

Tizenéves koromban – aminek egy részét önbizalomhiánnyal vesztegettem el, mert én is teltebb alkatú voltam a kilencvenes évek szépségideáljánál – meghatározó olvasmány volt számomra Naomi Wolf A szépség kultusza című könyve, a legelső feminista mű, amit elolvastam. Ebben Wolf szemléletesen ír a „vasszűzről”, a láthatatlan kínzóeszközről, amelybe korunk szépségideálja préseli bele a nőket, és amelynek belső tüskéi a testükbe (és lelkükbe) fúródnak, ha át merik lépni a kultúra által megengedett méretbeli határokat. De közelíthetjük onnan is (vö. Sandra Lee Bartky, Iris Marion Young kutatásai alapján, lásd Magyar Filozófiai Szemle 36., 1992), hogy a nők kevesebb helyet foglalhatnak, mint a férfiak, és ez nem csak a képviselői, vezetői és professzori székekre vonatkozik. Elég csak megnézni, hogyan ül le egy nő (összezárt, keresztbe tett lábbal, a lehető legkevesebb helyet foglalva), és hogyan egy férfi (hanyagul szétvetett tagokkal, bátran kihasználva a rendelkezésére álló teret).  

Ha egy nő több teret mer elfoglalni a számára kijelöltnél, akár szó szerint, akár szimbolikusan, megbélyegzésre, szankcióra számíthat. Akár saját nőtársaitól. Ennek is megvan a sajátos logikája. A testszégyenítés nemtől függetlenül pusztító dolog, de minden nő, aki egy másik nő ellen elköveti, a patriarchális elnyomást támogatja. Bűnrészesek a női magazinok sztárpocskondiázó rovatai is, amelyek pellengérre állítják a sztárokat néhány felszedett kiló, egy előnytelennek ítélt ruha, vagy szőrtelenítéssel összefüggő szokásaik miatt – innen tanulják a nők ezt az egymással rivalizáló mentalitást. A férfiuralomnak ez érdeke: amíg a nők egymás seggméretét kritizálják, addig sem gondolkodnak el a társadalmi helyzetükön, addig sem fognak össze és lépnek fel együtt az érdekeiért. Úgyhogy, aki nő létére egy másik nőt aláz a kinézete miatt, a patriarchátus seggnyalója lesz.

…És szándékosan nem vettem fel az érveim közé azt, hogy Réka egyébként milyen szeretni való, és sokat veszít, aki előbb ítélkezik, mint hogy megismerné. Ez igaz, de nem tartozik a tárgyhoz. Mert nem kell kompenzálnia. Ha nem lenne ennyire szeretni való, akkor is ugyanennyi joga lenne kövérnek és bohémnak lennie. Senkinek nem kell extra jófejséggel kompenzálnia, ha kövér (cigány, meleg, transznemű, zsidó, fogyatékkal élő, tetovált, sebhelyes arcú, rocker, stb.) Rékának semmivel sincs kevesebb joga, ahogy egy rosszindulatú kritikusa fogalmazott, „pin-up girlnek vagy múzeumi műalkotásnak képzelnie magát”, mint bárki másnak, akinek az alkata közelebb áll a mai kor szépségideáljához.

Végül, Liptay Orsolya kommentje jól összegzi a mai történések (és a Facebook moderálási elveinek) képmutatását: "ez az egész a prűd és álszent amerikai értékrend miatt van, ahol kiborulnak egy cicitől és a sorozatban a fiúk eltakarják a szemüket, ha véletlenül meglátják a másik péniszét, de a szólásszabadság szellemében nem probléma, ha a pl. nők elleni erőszakra buzdítanak."

„Olyan kultúrában élünk, ahol az embereket jobban érdekli, hogy a másik hogy néz ki, mint az, hogy hogy érzi magát”

– mutatott rá Dr. Wirth Judit egy, a családon belüli erőszakkal kapcsolatos képzésen. A látszat minden. Ha az megvan, szinte senki nem firtatja, mi van mögötte. És ha nincs meg, akkor sem.  

 

Update: késő este újra elérhetővé vált , igaz, az ominózus képek nélkül (A.R.)

 

Egyszeri adomány

Make Adomány


Támogatlak titeket

 

 

John Ajvide Lindqvist: Hívj be! (ford. Miszoglád Gábor, Szeged: Könyvmolyképző, 2009)

január 27, 2012 - 19:58
Magányos kamasz, aki más, mint a többi, találkozik egy vámpírral, aki megváltoztatja az életét… A szokásos, lassan sablonossá váló minta végülis adott, mégsem az Alkonyat vagy a Vámpírnaplók formájában. 16-os karika díszeleg a hátlapon, de lehetne inkább 18-as, és ezt kéretik komolyan is venni. (Azon túl sem ajánlott gyenge idegzetűeknek és érzékeny gyomrúaknak, ahogyan jelen ismertető tovább olvasása sem!)
 

Kónya Melinda kiállítása a kozmetikai célú állatkísérletek ellen a Fogasházban

december 20, 2012 - 13:52
Kónya Melinda egyik képe.

Abból a gondolatból kiindulva, hogy az elnyomás különböző formái összefüggnek, és az erőszak elutasítása magában kell, hogy foglalja az állatkínzás elutasítását, régóta propagáljuk honlapunkon a tudatos vásárlást, használatára való áttérést. Így amikor megtudtuk, hogy a "Szépséged áldozatai" címmel kiállítja Kónya Melinda festményeit, a rendezvény felkeltette érdeklődésünket.

Kabaré a miniszoknya körül - a nőiesség eszközei és a férfiuralom

szeptember 21, 2010 - 20:03
Fotó: Skowalewski / Pixabay

Smink, miniszoknya, a nőiesség egyéb mesterséges (!) kellékei. Van, aki - bár tudatos fogyasztóként, de - feministaként is viseli/használja, és van, aki ádáz antifeministaként is elutasítja őket. A hatvanas években állítólag szempillaspirál is került az elégetni szánt tárgyak közé (a melltartó csak mítosz!), a harmadik hullám szerzői közül (a kilencvenes évektől) viszont többen kiállnak a nők választási lehetősége mellett. A szépségkultuszról könyvet író Naomi Wolf egy dekoratív, sminkelt arcú nő - ez is jelzi, hogy még így is botrányt kavaró művében nem a puritanizmus mellett érvel. Van persze egy keményvonal is, pl. Sheila Jeffreys a leghatározottabban kiáll amellett, hogy még egy rúzs is az elnyomás eszköze, mert újratermeli a nemkívánatos különbséget, és megfosztja a nőket a lehetőségtől, hogy egyenrangú állampolgárként tekintsenek rájuk. Annyiban igaza van, hogy kutatások szerint a "férfiasan", zakó, nadrágkosztüm stb. öltözött női üzleti partnereket, szakembereket komolyabban veszik. (Kérdés, hogy jól van-e ez így.)

Abortuszról, társkeresésről, szexről - milyen értékeket közvetít a legolvasottabb magyar női magazin?

szeptember 24, 2010 - 11:27
Várakoznom kellett, nem volt nálam könyv, így gondoltam, kivételesen veszek egy magazint. Mivel úgy véltem, hogy az újságosnál elérhetőek közül még a Nők Lapja a legnormálisabb, mert nincs tele bulvárhírekkel, fogyókúrával, pornótechnikákkal és celebpletykákkal, ezt választottam.
 

Miért nem érdemlik meg a nők a valódi kikapcsolódást?

július 31, 2009 - 20:38

Mik is ezek a „jótanácsok”? Egy részük tipikusan a külső megjelenéssel való foglalkozás témakörébe sorolható. Más részük arra buzdít, hogy töltsünk esetenként több időt barátnőinkkel, cseverésszünk velük, hanyagoljuk egy-egy napra a házimunkát, vagy flörtöljünk (persze szigorúan csak akkor, ha nincs senkink). A cikkírók feltételezik, hogy nekünk, nőknek állandó bűntudatot okoz, ha édességet eszünk, ha nem sportolunk eleget, vagy ha sminkeljük/nem sminkeljük magunkat.

Létezik-e egyáltalán társfüggőség?

július 31, 2009 - 20:52

Társfüggőnek olyan embereket, elsősorban nőket szokás nevezni, akik teljesen kiszolgáltatják magukat szerelmi partnerüknek, és egyetlen vágyuk, hogy örömöt szerezzenek neki. Nem foglalkoznak saját igényeikkel, vágyaikkal, hiszen csak annyi a céljuk, hogy megtalálják a „nagy ő”-t, és ha már sikerült összejönniük vele, egy életre megtartsák. A jelenség – ahogy az elnevezésből is sejthető – hasonlít a drogfüggőséghez, vagy az alkoholizmushoz.

 

 

 

 

 

Előítélet, politika, gyerek

augusztus 21, 2011 - 19:58
A szombati Fehérvár FC–Dunaújváros NB II-es labdarúgó-mérkőzés 88. percében pályára lépett a fiatal tehetség, Orbán Gáspár. A számára jutó 120 másodperccel ügyesen sáfárkodott, volt egy rövid sprintje, egy jó passza, és közös erővel szerelte az ellenfél egyik játékosát. Mozdulatairól a Magyar Távirati Iroda az esemény súlyához képest szegényes, mindössze öt fényképből álló galériával számolt be. Nemzetközi statisztikák szerint két perc alatt legalább 60 jó minőségű fotográfiát lehet készíteni. 

Egy lehetséges alternatíva – a tudatos gyermektelenség

április 22, 2011 - 14:19
Illusztráció (Kép: Jánosi-Mózes Tibor)

Ez az írás nem a meggyőzésről szól. Trendekről, vagy az általános gyermekvállalási kedv csökkenéséről sem szeretnék beszélni, mert bár sokan vallják magukénak azt a gondolatot, miszerint ebbe a rideg és kiszámíthatatlan világba nem jó gyereket szülni, a tudatos gyermektelenség nem pusztán ebből eredeztethető, és nem is az utóbbi évek gazdasági-társadalmi problémái hívták életre. Sőt, a róla való diskurzus is jó pár évtizedes, és irodalmi példákat is említhetnék már a 20. század elejéről.

Néhány szó a gyerekkori traumákról

szeptember 22, 2011 - 19:45

Azt gondolom, hogy feministaként ugyanolyan fontos a gyerekek bántalmazása elleni küzdelem, mint a nők védelme. Ráadásul a bántalmazó családban felnövő gyerek még kiszolgáltatottabb, mint egy felnőtt nő, akit férje, élettársa bánt. Mindez csak úgy tud fennmaradni, hogy a bántalmazó erős társadalmi támogatottságot élvez.