Fanny Wright amerikai író, reformer, abolicionista, feminista (1795–1852)

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

Fanny Wright amerikai író, reformer, abolicionista, feminista (1795–1852)

augusztus 31, 2019 - 21:26

Frances Wright Skóciában született, gazdag, szabadszellemű családba. Rokonai nevelték fel, szülei, akik után komoly vagyont örökölt, korán meghaltak. Művelt, a társadalmi kérdések iránt érdeklődő ember volt, írásaiban sokat foglalkozott a nők tanuláshoz, egyenlő bánásmódhoz való jogával, függetlenségük biztosításával.

Életének jelentős részét az Egyesült Államokban töltötte, 1825-ben az állampolgárságot is megkapta. A rákövetkező évben földet vásárolt Tennessee államban és Nashoba elnevezéssel kommunát alapított. Rabszolgákat vásárolt, hogy tervei szerint megfelelő tanulás, képzés után felszabadítsa őket. Néhány év után súlyos betegsége kezelésére Európába utazott, távolléte alatt a telep tönkrement. Visszatérése után az embereit Haitire vitte, felszabadította őket és munkát, otthon szerzett számukra.

1829-ben egyik alapítója volt a Free Enquirer radikális lapnak, cikkeiben többek között kiállt a szabadgondolkodás, a rabszolgafelszabadítás, a nők egyenlősége, a születésszabályozás mellett.   

Egy esés következtében kialakult csípőtörés komplikációiba halt bele. 

Néhány munkája: 

  • Views on Society and Manners in America;
  • A Plan for the Gradual Abolition of Slavery in the United States;
  • Explanatory Notes Respecting the Nature and Objects of the Institution of Nashoba;
  • Fables;
  • England the Civilizer: Her History Developed in Its Principles.

Kapcsolódó tartalom

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Susan B. Anthony amerikai feminista, író (1820–1906)

november 03, 2011 - 17:45

1820. február 15-én született Susan Brownell Anthony, szigorú erkölcsű nyolcgyermekes kvéker családba. A kvékerek vallják, hogy az istennel való kapcsolathoz elég a minden emberben megtalálható “belső fény”. Elítélték a háborúskodást, a rabszolgatartást, a részegességet, és a közösségen belül a nők és férfiak egyforma bánásmódban részesültek.

Lucretia Mott amerikai reformer, abolicionista, feminista (1793–1880) 

január 05, 2018 - 00:14

Lucretia Coffin Nantucketben született, kvéker családba. A Society of Friends kvéker intézetben tanult, végzés után tanítóként alkalmazták. Amikor rájött, hogy a férfi tanítók kétszer annyit keresnek, mint a nők, szóvá tette, egyenlő elbírálást követelt – és ettől kezdve megtalálta életcélját.

"Szavak helyett tettek" - aki meghalt a nők szavazati jogáért: Miss Emily Davison (1872–1913)

június 03, 2012 - 14:21

Emily Wilding Davison angol szüfrazsett Londonban született sokgyermekes családban. Felsőfokú tanulmányaira nevelőnői munkával szerzett pénzt. Irodalmat, biológiát és kémiát hallgatott, kiváló eredményekkel végzett.