Sarah Marquis svájci utazó, kalandozó (sz. 1972)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Sarah Marquis svájci utazó, kalandozó (sz. 1972)

június 15, 2019 - 01:16

A Jura hegység egyik kis falujában nőtt fel, 16 évesen egy vasúttársaságnál kezdett dolgozni, hogy ingyen utazhasson. Egy év múlva Törökországban lóháton átkelt Anatólián. Az elkövetkező években bejárta Új-Zélandot, kajaktúrát tett Kanadában, gyalogtúrákat Patagóniában, végigjárta az US Pacific Crest Trail-t. 2000-ben négy hónap alatt keresztülgyalogolt az Egyesült Államokon. Ausztráliát átszelő útja 17 hónapig tartott, Dél-Amerikában nyolc hónapba telt az út át az Andokon. 2010-ben Szibériából indult el három évig tartó gyalogútjára Ázsián, Thaiföldön át Ausztráliába, felszerelését, élelmét kézikocsiban  húzva. Életveszélyes kalandok után 2013 májusában, kb. 20 ezer km megtétele után érte el a Nullarbor Plain fáját, mely útjának végét jelezte. 2014-ben Wild by nature címen adta ki kalandjainak összefoglalását. Ugyanabban az évben bekerült a National Geographic által adományozott  Adventurers of the Year tagjai közé.

 

 

 

 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Beatrice Grimshaw ír/ausztrál utazó, újságíró, író (1870–1953)

február 03, 2017 - 10:23

Jómódú családból származott, magántanárok foglalkoztak vele, majd ír, francia, angol egyetemeken tanult. Szabadúszó újságíró, később 1894 és 1903 között a Social Review szerkesztője volt. 1904-ben a londoni Daily Graphic megbízta, hogy utazza körül a földet és tudósítson kalandjairól. A feladatot csak részben teljesítette, annyira megtetszett neki a Csendes óceán szigetvilága, hogy Pápuán letelepedett. Számtalan utat tett meg a szigetek és Kelet-India között, tanulmányozta a helyi szokásokat és mondavilágot. Regényeket, elbeszéléseket és útleírásokat publikált.

Akiről az "Anna és a király" c. film szól: Anna Leonowens angol nevelő, utazó, író, feminista (1831–1915)

november 17, 2016 - 17:19

Indiában született, apja angol katonatiszt, anyai ágon indiai felmenői is voltak - ezt saját és gyermekei jobb lehetőségei érdekében egész életében igyekezett titkolni. Hat és tizenöt éves kora között Angliában intézetben nevelkedett. 1847-ben a család a jemeni Adenbe költözött. a helyi lelkész és orientalista George Percy Badger és felesége tanították a lányt, ők figyeltek fel kiemelkedő nyelvérzékére, és több útjukra magukkal vitték.

Fredrika Bremer (1801–1865) svéd feminista, író, utazó

november 16, 2010 - 12:20

 "... Nézd, Alma, ez a felháborító igazságtalanság velünk, nőkkel szemben, nemcsak apánké, de valamennyi férfié, akik hazánk igazságtalan törvényeit hozzák... Vagyont örököltünk anyánktól, de egy fillér felett se rendelkezhetünk. Elég idősek vagyunk ahhoz, hogy tudjuk, mit akarunk, és gondoskodjunk magunkról és másokról, de apánk a gyámunk, aki gyermekként kezel bennünket és nem tehetünk semmit, mert a törvény így szól: 'Joga van ehhez, nincs beleszólásod'." (F. Bremer: Hertha)