Világunkban 
a férfi magabiztos, a nő arrogáns.
A férfi következetes, a nő makacs.
A férfi határozott, a nő erőszakos.
A férfi taktikus, a nő manipulatív. 
A férfi született vezető, a nő irányításmániás.
A férfi tekintélyes, a nő idegesítő.

A jellemvonás vagy viselkedésforma ugyanaz, csak a nemek eltérőek.

A világ pedig - a nemek alapján - mást feltételez rólunk és máshogy viszonyul hozzánk.

Valahányszor a feminizmusról beszélek, mindig akad valaki, aki azt mondja rám, hogy dühös vagyok.
Mintha egy nő, ha dühös, kizárólag magát a dühöt tudná kifejezni és azon kívül semmi mást.
A düh egy emberi érzelem.

Vannak olyan dolgok, amik valóban dühítenek - így például a szexizmus botrányos igazságtalanságai.
Dühít az is, hogy rejtett kamerákkal sértik meg a dél-koreai nők magánszféráját.
Dühít az is, hogy nők millió szenvednek világszerte a családon belüli erőszaktól; Olaszországban például minden héten egy újabb nőt öl meg a "barátja", férje vagy élettársa.
Dühít az is, hogy Afrika számos részén nők nem örökölhetnek ingó vagy ingatlan vagyont pusztán azért, mert nők.
Dühít az is, hogy Latin-Amerikában nők halnak bele abba, hogy a kormány megtagadja tőlük a nem kívánt terhességek megszakításának jogát.

Attól azonban, hogy dühöt érzek, még nem leszek elvakult.

Ez nyilvánvaló - és ha egy férfi érez ugyanígy, neki erről sem kell győzködnie senkit.

/Németh Gábriel fordítása/